Évekig üresen állt, majd a svéd bútorgyáré lett, idén pedig már szobát is kivehetünk benne, ha szeretnénk.
A Breuer Marcell által tervezett egykori Armstrong Rubber Co.-székház előbb 2003-ban az IKEA tulajdonába került, majd 2019-ben 1,2 millió dollárért továbbadta a Connecticut-beli Becker and Becker építész- és fejlesztőirodának, amely nulla energiaigényű szállodát varázsolt belőle – írja a Dezeen.
Breuer egyik csúcsműveként emlegették a New Haven-i tömböt, amelynek homlokzatát előregyártott betonpanelek alkotják. Az épületet 1970-ben fejezte be a világhírű magyar építész. Az évek során a nagynevű gumigyár, a Pirelli is tulajdonolta, aztán eladta az IKEA-nak – így lett a gyár helyén bútorüzem, később pedig reklámfelület.
A Hotel Marcelnek nevezett épület neve természetesen a magyar építész öröksége előtt tiszteleg. A 165 szobás szálloda a Hilton Hotelshez tartozó Tapestry Collection tagja. Az építtető célja az volt, hogy megőrizze a műemlékjellegű épület épségét, és hogy ez legyen az első szálloda az Amerikai Egyesült Államokban, amely megkapja a Passive House tanúsítványt.
A hotel energiaellátását teljes egészében napenergia fedezi. Napelemek kaptak helyet az épület tetején, és napelem mezőket építettek a szálloda közelében.

Breuer Marcell Lajos (vagy ahogy külföldön jegyzik: Marcel Breuer) neve aranybetűkkel szerepel a modern építészet Hall of Fame-jében, mert a moduláris tervezés frontembereként szellemiségével és professzori tevékenységével alapjaiban határozta meg a 20. századot.
Ikonikussá vált csővázas bútorainak köszönhetően forradalmasította a tervezést, azon kevesek közé tartozik, aki előtt még életében kiállítással tisztelgett a New York-i Metropolitan Museum. A dizájntörténelem valaha volt egyik legfontosabb alkotásaként jegyzik az 1930-ban bemutatott B35-ös modelljét, a kettős konzolos széket: ebből a korszakalkotó konstrukcióból fejlődött ki a konzolos megoldás, melyben a bútor vázát egyetlen, hajlított cső adja. Egzakt alapformákon nyugvó csővázas bútorait és berendezési tárgyait a Bauhaus legszebb termékei között tartották nyilván. Az általa megalkotott épületek többsége a mai napig használatban van a világ legkülönbözőbb pontjain, ellenben Magyarországon egy darab Breuer-tervezte épületet sem találunk.
hotel marcel | breuer marcell | becker and becker | ikea | passzívház | Marcel Breuer
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!