Erre a csábításra képtelenség nemet mondani

Szó szerint beszippant és hívogatóan intenzív illatával egy teljesen új dimenzióba repít. A tekintetek összefonódnak, a pupillák kitágulnak, hogy aztán hirtelen egy másik világban találd magad, ahol az irányítást immáron az érzékek veszik át. Az idő és tér határai elmosódnak, ahogyan bizsereg a bőr a várakozástól, és a mindent elsöprő vonzás ereje két személyt egyre közelebb hoz egymáshoz. Bemutatkozik a Boss The Scent csábító intenzitása, amely egy egészen újfajta szerelmi jelenséget enged szabadjára.

Amit tudni kell

Elegancia és kifinomultság. Ezzel a két jelzővel bármikor leírható egy mindenkori Hugo Boss-viselet. A márka megnyerő ruhadarabjai nélkül manapság nehéz elképzelni egy ízlésesen berendezett gardróbot, pedig hosszú évtizedek kellettek ahhoz, hogy a Hugo Ferdinand Boss által közel száz éve alapított brand a divatvilág élmezőnyének állandó szereplője legyen.

Hugo Ferdinand Boss

Profilváltás, majd világhírnév

Nem titok, hogy a cég katonai egyenruhák gyártásával kopogtatott a textilipar ajtaján, az 1930-as évek gazdasági válságának idején pedig a csőd szélére került. Sikerült talpon maradnia és még növekedni is tudott; 1953-ban büszkén mutatta be első legyártott öltönyét. A nemzetközi hírnév már Hugo Boss unokái irányítása alatt érte utol, miután az 1970-es években a gyár fókusza az egyenruhákról a stílusos férfiöltönyökre és a sportruházatra helyeződött át.

A tudatos profilváltásnak köszönhetően az 1980-as évekre a Hugo Boss kiemelt tagja lett a nemzetközi divatházak exkluzív klubjának.

1993-ban aztán a vállalat és a Boss család útjainak különválásával új fejezet indult a márka történetében, az olasz Mazzotto S.p.A. irányítása alatt az egyre bővülő termékkínálat szétválasztására több almárkát hoztak létre. A funkcionalitást, letisztult vonalakat és részleteket szem előtt tartó Hugo Boss ma már a kifinomult öltönyökről, az igényes ruházatról, parfümökről és kiegészítőkről szól.

Liezonnak indult, örök szerelem lett

Ami a parfümökkel történő kapcsolatot illeti, a Hugo Boss és az illatok már az ötvenes években flörtölgettek egymással, az első komolyabb parfümkollekció azonban csak három évtizeddel később debütált.

Kezdetben azokat az elegáns úriembereket lepte meg, akiknek szükségük volt egy jellegzetes, megnyerő illatra – ez lett a Hugo Boss Cologne, avagy a Boss No.1.

A hatalmas sikernek köszönhetően később újabb, férfiaknak szánt illatokat mutatott be a márka, a nőknek viszont egészen 1997-ig várniuk kellett, hogy a Hugo Woman diszkrét illatfelhőjébe rejtőzve jelenhessenek meg. A meleg, gyümölcsös illat azokat a független nőket idézte, akik nem féltek saját szabályokat felállítani – erre a koncepcióra egyébként máig szívesen épít a divatház.

Megújulva

Ha már koncepció, érdemes egy kis kitérőt tenni a jelenbe, merthogy a Boss-történelem éppen a szemünk előtt íródik. A német luxus divatház mérföldkőnek számító modern kori változáson esik át:

merészebb és hatásosabb logóval jelentkezik, sztárokkal teletűzdelt globális kampányában a fiatalokat célozza és játékosságra, lazább esztétikára törekszik, miközben identitása hű marad a megszokott stílusjegyekhez.

A márkafrissítéssel és többek között a BlacKkKlansmanból és a Pókemberből ismert Laura Herrier, az Eufóriában látott Jacob Elordi, vagy a brit profi bokszoló, Anthony Joshua leigazolásával teljesen új korszak kezdődik a divatház életében, amely nem kisebb célt tűzött ki, minthogy az elkövetkező években a száz legnagyobb globális márka közé kerüljön.

Csábítás a digitális világban

Ennek egyik zászlóshajója lehet a 2015-ben piacra dobott The Scent néven hódító parfüm-kollekció.

A férfiaknak szánt merész és stílusos illat újraalkotta a modern csábító képét, levendula és gyömbér pillanatokat költöztetett az üvegcsébe némi bőr és meleg fás hatásokkal együtt. Mindez nem meglepő, hiszen a férfias illatokra a hangsúlyos fás jegyek jellemzőek, melyeket citrusfélék kísérnek.

The Scent

Az érzékiséggel és szenvedéllyel teli The Scent mi másért, mint a csábításért felel, már első találkozáskor képes belobbantani azt a bizonyos szikrát.

A férfiaknak és nőknek készült parfümcsalád mindegyik tagja intimitást és belülről jövő magabiztosságot hoz magával, bizsergető találkozásnak ad teret.

A férfiaknak szánt Boss The Scent Le Parfum vonzó írisz és bőr kombinációjával kultikus elődjének erőteljes újragondolását kínálja. Az ikonikus üveg a szürkésbarna egy érzéki árnyalatában pompázik, melyet egy rosegold színű ketrec zár körül, ezzel együtt a parfüm bujaságát is magáénak tudja.

A nőknek megálmodott Boss The Scent Le Parfum egy intenzíven érzéki kompozíció, új és egyedi változata az ámbrás Boss The Scent illatnak. Fűszeres rózsabors, a narancsvirág és a vetiver erőteljes elegyét alkotja, elegáns szilvás árnyalatú, ékszer alakú üvegben egy fényvisszaverő, csillogó rosegold kupakkal válik teljessé. Sötét szilva színű dobozba csomagolva valódi vérpezsdítő illat, ami szabadjára engedi a vonzalom erejét, és aminek nem könnyű ellenállni. Talán nem is nagyon lehet.

(Fotók: Hugo Boss)

kampány | divat | The Scent | hugo boss | csábítás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom