Close
Innovációk, amelyektől először falra másztunk, de ma már élni sem tudnánk nélkülük

Innovációk, amelyektől először falra másztunk, de ma már élni sem tudnánk nélkülük

A vissza-a-régi-iWiW-et-effektus. Webdizájner barátokkal csak így hívtuk azt, amikor valami megváltozott, és azok, akik azt a valamit használták, látványosan kiborultak tőle. Megnézték, kipróbálták, és azonnal, visszavonhatatlanul megutálták. Petíciót írtak. Klubokba tömörültek. Aztán biztosan megszokták, és valószínűleg megszerették az újat. Összegyűjtöttük a kedvenc olyan innovációinkat, amelyektől először frászt kaptunk, ma viszont már semmi pénzért nem térnénk vissza oda, ahonnan előre léptünk.

A változás a leggyakrabban úgy ad, hogy elvesz. Valamit, ami nem biztos, hogy kényelmes volt, egyáltalán nem biztos, hogy szükséges volt, de hozzánk nőtt. Amikor a közös képviselő kilenc év után végre lecseréli a kétmázsás kaput egy olyanra, ami óriási csattanás helyett csak egy halk kattanással jelzi, hogy becsukódott, eleinte nem is érezzük, hogy rendesen hazaértünk volna. Aztán egy-két héttel később látogatóba megyünk a szülői munkaközösség egy másik tagpárjához, akik még nem tudták meggyőzni a tisztelt tulajdonostársakat arról, hogy kéne valami megoldás a pánikoltató kapuzárásra. Hatalmas robajjal érzékelteti a kovácsolt vas, hogy megérkeztünk, mi pedig nem is értjük:

hogy lehet így élni?!

A számítástechnika és a szórakoztatóelektronika évente lep meg minket olyan újdonságokkal, amelyekkel bár sose lepett volna meg minket! Van, hogy sunnyogva teszik, egyszerűen eltűnik valami, ami korábban ott volt. Van, hogy büszkén hirdetik, garbós ember kiáll a színpadra, és világgá kiáltja, hogy most akkor mindenkinek kényelmetlenebb lesz picit az élete, de ők nagyon büszkék rá, leszünk szívesek tapsolni és fizetni, ha egy mód van rá, egyszerre.

Számítógép cédé nélkül? Még mit nem!

Azok, akiknek a “mentés” gomb túlmutat önmagán, tudják, hogy milyen nehéz volt békében élni a floppykkal. Ember vékony rést szemlélve nem szorongott még annyit, mint azok, akik megtanulták, hogy a legszebb lemezecske is dobhat egy disk errort, és akkor a rajta lévő, illetve most már rajta nem lévő 1,2 vagy 1,44 megabyte-ról, ezzel egy teljes játékról, de akár egy szelet operációs rendszerről le kellett mondjunk. Akik ezt átélték, azoknak az optikai meghajtók, a CD, majd DVD drive-ok akkora élményt jelentettek, hogy azt gondolták, soha nem lesznek képesek nélkülük élni.

Aztán egyszer csak azok is elkezdtek eltünedezni.

Először a hordozható gépekről, aztán mindenhonnan. Idén karácsonykor már a PlayStationökből és az Xboxokból is lehet, hogy több rés nélküli fogy majd.

A Lifehacker már nyolc éve siratta a laptopok optikai meghajtóit, és külön cikket szentelt annak, hogy hogyan tud élhető maradni az élet DVD-k nélkül. Persze, azóta nem lehet besétálni a videótékába, kikölcsönözni a Kubrick-összest, aztán a távolsági buszon letolni mind a harminc órát egy ötkilós, 15,4 hüvelykes, és konnektor nélkül két óra alatt lemerülő “hordozható” gépen, cserébe külön karnapok nélkül is elbírjuk a notebookjainkat, és nem kell hozzájuk divatos laptoptáska, elférnek azok bárhol, ahol egy spirálfüzet.

Hát az adataim hova tűntek?

Amit letöltöttem, lemásoltam, megírtam, lefotóztam, az az enyém. Itt van a gépemen, és itt is marad, egészen addig, amíg a merevlemez meg nem adja magát – de hát ezért van egy tartalék merevlemez, amelyet néha rákötök a gépemre, hogy ha az előbbi már nem hajlandó működni, működik majd az utóbbi. Esetleg érdemes lehet abból is készíteni egy másolatot, csak a biztonság kedvéért, és mondjuk elrakni a szomszédnál, hogy akkor se kelljen lemondani a húsz évad letorrentezett South Park-ról, ha a gerinchálózatot egyszer csak átrágják a gyíkemberek.

Innen érkeztünk meg oda, hogy elhisszük: a felhőben nagyobb biztonságban vannak az adataink, mint a raidbe kötött tartalék vinyók a szomszéd Zsolti piros pénzkazettájában. Sosem láttuk a Dropbox, az iCloud vagy a OneDrive gépeit, csak elképzelni tudjuk őket – mégis biztosak vagyunk abban, hogy jobban vigyáznak a fájljainkra, mint mi magunk tudnánk.

Na majd a mobilom rabosítson, persze!

Volt olyan magyar köztársasági elnök, aki addig nem akart az Egyesült Államokba utazni, amíg ujjlenyomatot vesznek tőle a határon – nos, Sólyom László valószínűleg a telefonjába is még mindig kóddal lép be. Ugyan léteztek ujjlenyomatolvasós készülékek az iPhone 5S előtt is, de az Apple telefonja tette megszokottá és elfogadottá,

hogy a telefonunk biometrikusan azonosítson minket.

(Persze ők sosem fogalmaztak így, Phil Schiller egykori marketingvezér valószínűleg hófehér Earpod-kábelekkel fojtogatta volna azt a gyakornokot, aki ilyen szavakat használ, akár csak egy kósza vállalati prezentációban.)

Lehet, hogy elsőre meghökkentünk azon, hogy úgy vesz tőlünk ujjlenyomatot a telefonunk, mint túlbuzgó tizedes az őrsön, a Patex előtti zsebkipakoltatás után, de aztán rájöttünk, hogy előbb találja ki bárki a négy- majd hatjegyű kódunkat, mint hogy levágja a hüvelykujjunkat, illetve később a fejünket. Remélhetőleg.

Órát, telefont töltőre dugni naponta? Veled meg mi van?!

Amikor a telefonok még nemhogy ujjlenyomatot nem vettek, de kód se nagyon kellett a megnyitásukhoz a menü-csillag kombináción kívül, akkor nehéz volt elképzelni, hogy négy óra töltés után ne bírjon egy új készülék két napot, de akár másfél hetet, ahogy tette a Nokia 3210 is. Azóta örülünk, hogy az aktuális Apple Watch szíveskedik egy napig elárulni nekünk, mennyi az idő, feltéve, hogy nem futottunk túl sokat aznap.

Persze dolgozik bennünk a nosztalgia, hogy bezzeg a mi időnkben, cserébe viszont többet kapunk ezektől a kütyüktől, mint a 3210-es 84×84 képpontján valaha kaphattunk volna, kígyózás ide vagy oda. Ha ehhez az kell, hogy legyen a közelben konnektor vagy power brick, ám legyen.

Micsoda? Hogy majd az autóm szorongasson egész úton?

A Volvo mérnöke, Nils Bohlin 1959-ben találta fel a hárompontos biztonsági övet. Magyarországon már több mint negyven éve muszáj viselni, de az Egyesült Államokban, ahol lassabban tették kötelezővé, már több mint negyedmillió ember életét mentette meg az innováció. És a svéd autómárka változatlanul azt követi, amiben hisz, nem azt, amit megszoktunk: a 2020 utáni Volvókban nem lehet 180-nál gyorsabban menni, de hisznek abban is, hogy a tulajdonosok korlátozhassák, hogy a fiatalabb családtagok mennyivel vezethetnek, vagy hogy a kamerák és a mesterséges intelligencia segíthetnek abban, hogy biztonságosabban közlekedhessünk.

Lehet, hogy lesz, aki artikulálatlanul káromkodik majd, ha az összeakadó szemei miatt az autója nem ad gyújtást.

De másnap is káromkodhat majd tovább, mert életben maradt.

Az ilyen innovációkat pedig, bármilyen furák eleinte, meg fogjuk szokni. És talán meg is fogjuk szeretni.

Legyen tiéd a limitált szériás giftboxunk!
Mi jobb, mint egy Roadster magazin?
A válasz egyszerű: öt Roadster magazin.
Úgy döntöttünk, összerakjuk egy díszdobozba az eddigi számainkat, és ha megrendeled magadnak vagy valaki másnak ajándékba (spoiler alert: jön a karácsony!), akkor a következő, sorrendben ötödik számunkat ajándékba kapod tőlünk.
Az öt szám együtt díszdobozban most 8950 Ft.
Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom