Azt mondják, "egyedülálló és emlékezetes" lesz az idei Oscar-gála

Az áprilisi Oscar-díjátadón a pandémia miatt csak az előadók, a jelöltek és a jelöltek vendégei lehetnek ott – jelentette be az amerikai filmakadémia csaknem tízezer tagjának elküldött levelében a testület elnöke.

David Rubin azt is közölte, hogy az Oscar-díjkiosztó ceremóniával kapcsolatos egyéb tömeges rendezvényeket is lemondják: nem rendezik meg a jelöltek hagyományos közös díszebédjét és a kormányzók bálját sem a díjak átadása után.

A 93. Oscar-díjátadó gálát április 25-én tartják Los Angelesben. Rubin még a jelölések bejelentése előtt elmondta, hogy a Dolby Színház mellett ezúttal egy másik helyszínről is jelentkezik a műsor: a belvárosi Union Station pályaudvarról.

A pandémia elleni védekezés jegyében, az alkotók és a szervezők biztonsága érdekében az Oscar-jelölt produkciók vetítései is elmaradnak, nem rendezik meg a legjobb nemzetközi filmes kategória jelöltjeinek koktélpartiját, és nem szerveznek nyilvános találkozókat a rövidfilmes, dokumentumfilmes, animációs, nemzetközi filmes, valamint sminkes- és fodrászkategóriába bejutott jelöltekkel.

Továbbá elmarad a hagyományos nagyszabású londoni és New York-i Oscar-díjkiosztónéző parti is.

Rubin ugyanakkor azt ígérte levelében, hogy az Oscar-műsor "egyedülálló és emlékezetes" lesz, mivel ideális producertrióra bízták a programot: Jesse Collins, Stacey Sher és Steven Soderbergh dolgozik rajta.

Idén a legtöbb, tíz Oscar-jelölést David Fincher fekete-fehér, Hollywood 1930-as éveiben játszódó alkotása, a Mank kapta, amelyet hat-hat jelöléssel követ Aaron Sorkin A chicagói 7-ek tárgyalása, Chloé Zhao A nomádok földje és Darius Marder A metál csendje című filmje.

A 93. Oscar-gálát az ABC televízió közvetíti élőben, és több mint kétszázhúsz ország és térség televízióiban látható.

Az idei Oscar-jelöltek közt találjuk legjobb színésznő kategóriában Vanessa Kirbyt, aki Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman című filmjében nyújtott alakításáért jelöltek a díjra.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

díjátadó | oscar-díj | gála | ünnepség | los angeles

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom