Close
Naptejjel, esőkabáttal és széldzsekivel is érdemes készülni a hétvégére

Naptejjel, esőkabáttal és széldzsekivel is érdemes készülni a hétvégére

Napos és meleg idő várható a hétvégére, csak a vasárnappal szívhatjuk meg picit. 

Többnyire napos, meleg, 28-31 Celsius-fok közötti idő várható szombaton, zápor, zivatar csak néhol fordulhat elő, de a szél élénk lehet. Vasárnap frontális felhőzet vonul át az ország felett, emiatt több helyen lehet csapadékra számítani, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

Pénteken az ország északi felén közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel, délutántól ott néhol zápor, estétől esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Délen ezzel szemben derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A délnyugati szél élénk, többfelé erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 31 fok között alakul.

Szombaton általában sok napsütés valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, helyenként azonban erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. Helyenként megélénkül a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban 12 és 19, délután 28 és 33 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap vastagabb, frontális felhőzet vonulhat át az ország felett északnyugatról délkelet, kelet felé. Délelőtt inkább a déli, illetve keleti országrészben lehet napsütés, délután nyugat felől süt ki egyre többfelé a nap. Több helyen előfordulhat eső, záporeső, zivatar.

A csapadékrendszer a nap folyamán nyugatról kelet felé helyeződik át. Helyenként megélénkül a déli, majd északnyugati szél, zivatarban erős lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 14 és 21, a maximum 22 és 33 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb, a tartósabban csapadékos tájakon a hűvösebb idő.

(Fotó: Unsplash)

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram