Sajnos úgy néz ki, hogy a Covid–19 jó ideig az életünk része marad. Megértjük, ha emiatt sokan nem mernek még beülni a négy fal közé például egy zárt moziba – nekik itt egy remek alternatíva, ha Párizsban járnak.
Július 18-án nyitott meg a Cinéma sur l’Eau, vagyis a Mozi a vízen, melynek keretében elektromos csónakokból lehet nézni a Szajnán a filmeket.
A program ingyenes, ám a férőhelyek száma korlátozott:
összesen harmincnyolc darab, két-, illetve hatszemélyes csónakból nyílik lehetőségük elvezni az óriásvászon és a vízen ringatózás előnyeit a sorsolással kiválasztott nyerteseknek.
A kevésbé szerencséseknek sincs azonban okuk a búslakodásra, mert a parton felállított százötven nyugágy egyikét időben elfoglalva nem maradnak le semmiről. A nyitónapon egyébként a Szabadúszók című vígjátékot vetítették.
Az MK2 Cinemas által szervezett esemény a francia fővárosban 2002 óta minden évben megrendezett Paris Plages nevű nyári programhoz kapcsolódik, amikor is ideiglenes strandokat alakítanak ki a városban pálmafákkal, medencékkel, napernyőkkel.
Elisha Karmitz, az MK2 Cinemas igazgatója elmondta, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy megmutassák az embereknek, továbbra is élvezhetik a közös filmezést, a mozik nyitva vannak, Párizs pedig egyike a világ mozifővárosainak.
Az biztos, hogy egy szabadtéri filmnézés jóval élvezetesebb és kötetlenebb, már csak azért is, mert nem kell két órán keresztül szájmaszkot viselni.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images)
mozi | part | film | csónak | szabadtériIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
A parlament megszavazta, hogy a tanárok fizetése legalább 130 százalékára emelkedjen – csak van egy kis bökkenő

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!