Close
Így változtat meg a vidéki élet

Így változtat meg a vidéki élet

Elszakadni a nagyvárosi életviteltől és ráhangolódni a nyugodt, lassú hétköznapokra nehezebb, mint azt elsőre gondolnánk. Szerzőnk, Fülöp Luca gondolatai.

Egészen pontosan egy éve és egy hónapja történt, hogy kiürítettem az aprócska, budai albérletemet és a Balaton felé vettem az irányt. Ennek a nagy lépésnek ésszerű oka volt: a költözés előtt néhány hónappal a párom bejelentette, hogy nem csak új pozíciót kapott a cégnél, ahol dolgozik, de egyúttal új területet is, méghozzá a magyar tenger északi-partját. Hosszas gondolkodás és mérlegelés után végül úgy döntöttünk, nem kérünk a kétlaki életből és közösen nyitunk új fejezetet a Balaton partján. Bár egyikünk sem a fővárosban született, jó néhány évet eltöltöttünk a zajos, impulzusoktól pezsgő, örökmozgó Budapesten, így tudtuk, hogy furcsa lesz kertvárosi övezetben, egy lényegében szezonális városban élni a mindennapokat. Mégis, annyira feldobott minket, hogy végre közelebb lehetünk a természethez, arról nem is beszélve, hogy több csendet és nyugalmat élvezhetünk majd, mint az elmúlt években, hogy azonnal elhessegettük a rossz gondolatokat. Útközben, lassan-lassan persze a pozitívumok mellett kiütköztek a nehézségek is, de ezekre visszatekintve azt mondhatom, hogy később ezek is előnyünkre váltak.

Egy szép szeptemberi nap volt, amikor a csomagjainkkal a kezünkben megálltunk a kis, kertvárosi társasház előtt, ami alig fél órányira volt a Balaton-parttól és engem személy szerint lenyűgözött leendő otthonunk. Az első pillanattól úgy éreztem, mintha már ezer éve laknék itt és ez az érzés másnapra, harmadnapra, aztán hétről hétre egyre erősödött bennem. Bevallom, ez kissé furcsa volt, mivel imádtam Budapestet már gyerekkorom óta és bár mindig vágytam egy kis kertre vagy legalább teraszra, az elmúlt években egyszer sem jutott eszembe, hogy valaha is elhagynám a fővárost. Szerettem rendezvényekre járni, napról napra felfedezni Pest és Buda egy-egy új szegletét, nyüzsögni az ismerős helyeken, élni a város adta ezernyi lehetőséggel. Ez most egy csapásra köddé vált és mégis, valahogy egyáltalán nem féltem attól, hogyan tovább. Így, bő egy év távlatából azt kell mondjam, hogy a mai napig nem sajnálom, hogy a nagyvárost vidéki kisvárosra cseréltem, mert bár teljesen felborította az életemet ez a váltás, közben rengeteget tanultam és alakultam – méghozzá sokkal gyorsabb ütemben, mint arra egy rohanó fővárosban lehetőségem lett volna.

Amivel elsőre szembe találja magát az ember, ha a városi létből hirtelen vidéki hangulatba csöppen, az a túl nagy csend.

Se egy kiabáló taxis, egy tűzoltó vagy mentőautó. Az utcán, néha áthalad egy-két kocsi, de zárt ablakoknál még ezt sem lehet észrevenni. Ha az ember home office-ban dolgozik – ahogyan én is –, szó szerint a légy zümmögését is hallja a lakásban, ami igaz, hogy segít a koncentrálásban, a két munka közé beiktatott meditálásban, de hosszú távon több mint idegölő. Több hónap is eltelt, mire megbarátkoztam a csenddel, de ez alatt tanultam is valamit, amit korábban nehezen hittem el az önsegítő könyveknek: ha zajban élsz és sosem hagysz teret a csendnek, egyre távolabb kerülsz önmagadtól.

A nyugodt, vidéki lét elhozza az intenzív befelé fordulás lehetőségét és szerintem ez az egyik legjobb dolog, ami az emberrel történhet.

Magától értetődő, hogy nagy változások állnak be a szociális élet terén. Én az első fél évben – na jó, inkább kilenc hónapban – azt éreztem, hogy teljesen el vagyok szigetelve a világtól. Ha épp volt egy kis szabadidőm, azonnal kerestem a lehetőségeket, hova mehetnénk kiállítást nézni, egy beszélgetést vagy egy koncertet meghallgatni. Bár itt is vannak rendezvények, azért a kínálat a negyede annak, amit egy nagyvárosban találunk és elég hamar ráül az emberre a depresszió annak köszönhetően, hogy már nem vehet csak úgy részt egy izgalmas eseményen egyik pillanatról a másikra.

Nincsenek bevásárlóközpontok és sétálóutcák, ahol el lehet ütni az időt, ha az ember le akar ereszteni, de mégsem vágyik az otthon ülésre. Ezáltal beszűkülnek az ismerkedési lehetőségek és meglepő, de a közhiedelemmel ellentétben nagyon is nehéz vidéken helyi kapcsolatokat kialakítani. Erről egyszer hosszasan elbeszélgettem az egyik szomszédunkkal is, aki már négy éve él a családjával abban a társasházban, amiben mi, és lelombozva mesélte, mennyire lehetetlen itt barátokat szerezni – pedig egy gyerekeket óvodába, iskolába hordó anyáról van szó, aki alapvetően sok emberrel érintkezik.

A nagyváros után vidéken meg kell tanulni kevesebb impulzussal élni. Több otthoni barkácsolás, főzés, olvasás és játék, kevesebb nyüzsgés.

Azért van ennek jó oldala is: ha együtt éltek, nem csak több időt tudsz eltölteni a pároddal tartalmasan, egymásra figyelve, hanem magadra is több időd jut, például végre el tudod olvasni azt a halom könyvet, amit a sok program miatt régen inkább félre dobtál.

A vidéki élet hatalmas előnye, hogy közelebb lehetünk a természethez.

Itt friss levegőn, fákkal övezett utakon sétálgatunk, nem pedig dudáló autósok között, kipufogógáztól fuldokolva. Több idő jut a környezet alaposabb megfigyelésére és megismerésére: mióta elköltöztünk, sokkal többet foglalkozom a fák, a növények és az állatvilág életével.

Hatalmas boldogsággal tölt el, ha meglátok az út szélén pár őzet vagy nyulat és amikor az erdőben sétálunk, úgy érzem, mintha hazatértem volna.

Imádom a tó fölötti naplementéket, ahogy a víz minden héten és hónapban más színét mutatja, amikor a parton ülök, órákig el tudok mélázni a sirályok és a kacsák közti harcon. Már biztosan tudom, hogy a természet sokkal erősebb az embernél és, ha nem bánunk tisztelettel vele, mi húzzuk majd a rövidebbet, ez a felismerés pedig sokkal aktívabbá tett a környezettudatosság terén.

Vidéken nem rohansz, a levegőben mindig ott van, hogy “ne siess, ráérsz”. Szinte észrevehetetlenül lelassultam, mióta kiszabadultam a városból és ma már eszembe sem jut, ha éppen egy nagyvárosban járok, hogy bárkit megelőzzek a mozgólépcsőn vagy, hogy amiatt bosszankodjak, hogy nem érem el az abban a pillanatban induló metrót, csak a két perc múlva érkezőt. Nem szaladok át a piroson, inkább megvárom, amíg újra zöldre vált a lámpa, és ha egy dühös, türelmetlen sofőr dudál a hátam mögött ok nélkül, egyszerűen csak rámosolygok.

Már nem érzem azt a frusztráltságot, amit a nagyvárosi lét ragasztott rám, a folytonos “valamiről lemaradok” érzést. Egyszerűen kiegyensúlyozottabbá váltam és ezért nagyon hálás vagyok.

Van egy jó hírünk.

Megjelent a Roadster magazin első nyomtatott kiadása, amelyben olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szép lett, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazin első számát.

Close