Kortárs hangzású név, ismerős tagokkal. Ez a régi-új formációnak számító iLAND, amely bemutatott már egy nagylemezt, de nem feledkezik el az évtizedekkel ezelőtti dalokról sem.
Ha progresszív rock és globális rockmonstrumok, akkor nyilván olyan kolosszális bandák ugranak be elsőként, mint a Pink Floyd, a Genesis, az Emerson, Lake & Palmer, a Rush vagy a Jethro Tull, míg hazai fronton az After Crying, a Solaris, az East, a Mini és persze az Omega jelentik többek között a stílus felső polcos képviselőit.
A hatvanas években kialakult műfaj egy évtizeddel később volt a csúcson, amikor is a művészek feszegették (vagy inkább átlépték) a popzene korlátait és kifinomult, elgondolkodtató, alkalmanként folk- és világzenei elemekkel vegyített darabokat prezentáltak leginkább azoknak a hallgatóknak, akik hajlandóak voltak időt szánni egy-egy számra vagy albumra és el tudtak mélyülni a dallamokban. A színpadon dinamikus és virtuóz előadásmód jellemezte ezeket a zenekarokat.
Ilyen volt itthon az 1975-ben alakult, két nagy korszakot megélt East, amelynek alapítói között ott találjuk például Szakcsi Lakatos Bélát, utolsó felállásában pedig egy hasonlóan karizmatikus legendát, bizonyos Takáts Tamást. A nagy sikereket aratott, nemzetközi szinten is elismert formáció hat évvel ezelőtt adott életműkoncertet a Sportarénában, ami után úgy érezték a tagok, hogy bár folytatás nem következett, a történet nincs még lezárva.
Nem is lett, mert megszületett az iLAND.
Az összeszokottnak mondható csapatot Takáts Tamás (ének), Pálvölgyi Géza (billentyűk), Dorozsmai Péter (dob), Madarász Gábor (gitár, ének), Kontor Tamás (basszusgitár, ének), Fehér Lili és Hegedűs Bori (vokál) alkotja, a társaság pedig készített egy albumot is 2022-ben – ez volt A sziget, ami Pálvölgyi Géza szerint egy léleklemez és arról szól, hogy mindannyian vágyunk még egy felfedezetlen helyre.
Az East-gerincre épülő új formáció igazi örömzenélésen mutatja meg magát március 30-án a Müpában, ahol a műsor nagyrészét természetesen a debütlemez alkotja, de a buli kiegészül az East évtizedekig működő utolsó felállásának kedvelt dalaival ('56, Szerelem sivataga, David Bowie szeme) is.
A koncert műsorát Pálvölgyi Géza billentyűs-zeneszerző, az iLAND zenei vezetője így ismerteti: – Úgy állítottuk össze közel kétórás műsorunkat, hogy mind az új iLAND-lemezünkre kíváncsiak, mind a régi dalaink kedvelői megtalálják az örömüket a koncertünkön. Az iLAND zenéje a korábban az Eastben elkezdett közös zenei utunk folytatása, életben tartva annak értékeit, fontos állomásait, színesítve új zenei utakat kereső, friss CD-nk anyagával.
Kihagyhatatlan kettő az egyben ajánlat!
zene | progresszív | a sziget | koncert | east | iLAND
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!