Close
Ilyen az első nap a lezárt Olaszországban

Ilyen az első nap a lezárt Olaszországban

Megkérdeztünk egy Ravennában élő koncertszervezőt, milyen az élet most, Olaszország legsötétebb óráján.

Hétfőn egyetlen nap alatt kilencvenheten haltak meg Olaszországban a koronavírus miatt, így már négyszázhatvanhárom halálos áldozata van a járványnak az országban. A vírus gyors terjedése miatt Giuseppe Conte miniszterelnök bejelentette, hogy az egész országra kiterjesztik a járvány megállítását elősegítő, az északi részen már vasárnap bevezetett intézkedéseket.

Április harmadikáig bezárnak az iskolák és az egyetemek, nem tarthatnak sehol tömegrendezvényeket, sporteseményeket, még temetéseket és esküvőket sem. Országszerte zárva lesznek a kocsmák, bárok, szórakozóhelyek, mozik és az edzőtermek is. A presszók, éttermek, sörözők este hatig tarthatnak nyitva, a vendégeknek egy méterre kell ülniük egymástól. A miniszterelnök beszédében a helyzetet Olaszország legsötétebb órájának nevezte.

Chris Angiolini Emilia Romagna tartományban, Ravennában él, koncertszervező és lemezkiadó, és több vendéglátóhelyet is vezet a városban. Ezek egyike, a Bronson olyasmi, mint a budapesti Akvárium, ami főként koncertekre szakosodott. Az intézkedések miatt legkorábban áprilisig minden rendezvényüket törölték, a koronavírus járvány nehéz helyzetbe hozta a vállalkozásait.

„Nos, igen, most eléggé pokoli a helyzet. De szerencsére Romagna régió és Ravenna elég biztonságos, itt csak tizennyolc esetet regisztráltak eddig, de mint az ismert, az egész országot lezárták. Extrém intézkedésekre volt szükség, hogy megpróbáljuk megakadályozni a járvány további terjedését. Ami engem illett, minden vállalkozásomat leblokkolta a karantén, szóval elég nehéz lesz a helyzet, amíg meg nem oldódik minden.

Ami a személyes része: jelen pillanatban arra koncentrálok, hogy az üzleteimből minél több mindent megmentsek, és már terveket gyártok arra, hogyan fogjuk újrakezdeni. Szóval jelenleg még nem gondolok a karanténra. Talán nem is lenne rossz egy kis elzártság, könyveket olvasnék, zenét hallgatnék. De ehhez az kellene, hogy kevésbé legyek stresszes, és el tudjam engedni magam.

Most a munkahelyemről írok, csak én vagyok itt és két kollégám, Federica és Enrico. Próbálunk olyan keveset érintkezni a külvilággal, amennyire csak lehet. Eleinte az emberek nem akarták elfogadni a karantén gondolatát, és azt, hogy ez az egyetlen módja, hogy a gyors terjedést megakadályozzuk. De az erős kormányzati kampánynak köszönhetően az emberek elfogadták, hogy mindenkinek hozzá kell járulnia ehhez a küzdelemhez, például azzal, hogy otthon maradnak. Kíváncsi vagyok, ez hogyan fog működni Dél-Olaszországban.”

emilia romagna | koronavírus | ravenna | chris angiolini | karantén

FOLYTASD EZZEL

A luxus új szintje a Balatonnál – Ilyen a LUA Resort télen

Fantasztikus őszi ízek és otthonos hangulat – Így varázsolt el minket a Macesz Bisztró

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram