Close
Nem csak a tenyérnyi méretű pókok miatt izgalmas az élet Ausztráliában

Nem csak a tenyérnyi méretű pókok miatt izgalmas az élet Ausztráliában

Nyolc év egy multicég mókuskerekében már önmagában elegendő indok lehet arra, hogy az ember gondoljon egy merészet, és a biztosból kiszállva fejest ugorjon a világ másik felének ismeretlenségébe. Ezt a bátor tettet lépte meg a közelmúltban Linda, aki nyolc hónapot töltött el sokunk vágyálmának földrészén, Ausztráliában. Elmeséli, milyen volt.

“Mivel rögtön érettségit követően dolgozni kezdtem, és a munka mellett levelezőn végeztem a fősulit, sok minden kimaradt az életemből. A melóval és tanulással eltelt tíz év után éreztem úgy, hogy egyrészt elég, másrészt még nem késő belevágni” – avat be motivációjának hátterébe a fővárosban beszerzőként alkalmazott, Ausztráliába mindig is vágyódó Linda. Elsődleges céljának a nyelvtanulást jelölte meg, az egykori fegyenctelepet pedig azért választotta, mert Londont túl esősnek és hidegnek tartotta, az Egyesült Államokba és Kanadába meg jóval bajosabbnak tűnt vízumot intézni.

Felvette a kapcsolatot egy közvetítő céggel, majd elmondta nekik, pontosan mit szeretne, ők pedig a vízumtól az iskoláig minden lényegeset megszerveztek. Kiválasztotta a sulit, ahol az opcionális tizenkét, tizenöt vagy húszhetes turnusukból (alapképzés és nyelvvizsga-felkészítő) utóbbira jelentkezett, aztán brazil, chilei, török, japán, belga és francia lakótársak mellé beköltözött egy diákoknak kiadott hatalmas családi házba.

Hogy, hogy nem, még a kaland tervezgetése közben megjelentek lelki szemei előtt Sydney mindennapjainak álomképei, ám az odaút alatt elképzelt, szörfdeszkával a hónuk alatt közlekedő magas, szőke fiúk helyett kisebbfajta kultúrsokkal találkozott.

“Amikor leszálltam a gépről, majd bementem a városba, döbbenten tapasztaltam, hogy a körülöttem lévők nyolcvan százaléka ázsiai. A tengerparton azért összefutottam az említett bennszülött szörfös fiúkkal… Alapvetően egy fiatal társadalom az ausztráloké. A helyiek a hétköznapokban lazán viselkednek, sokkal nyitottabbak és szeretnek ismerkedni. Nem a nyomulást értem ez alatt, hanem tényleg kíváncsiak rád, érdekli őket a történeted.”

A nyelviskola mellett természetesen munkavállalóként szorgosan növelte az ország GDP-jét, dolgozott a vendéglátásban, házvezetőként és bébiszitterként. Hogy az ügyintézés mennyire másképp és gyorsabban működik a világ túlsó végén, arra remek példa bankszámla-nyitásának menete.

A magyarországi tapasztalatokra építve mindenre felkészült, amikor besétált az intézetbe, ehhez képest nagyjából öt perccel később már ausztrál bankszámla-tulajdonosként távozott onnan.

A városban közismerten összetartó és egymást segítő magyar közösség él, amely rengeteg programot szervez a kint élőknek, és a munkahely-keresésben is igyekeznek támogatni az Ausztráliába szakadt magyarokat. Linda egy ausztráliai magyar házaspárnál is kapott munkát a csoportnak köszönhetően, így a déli féltekén töltött nyolc hónapja során egy pillanatig sem kellett sóvárognia a paprikás csirke vagy töltött káposzta után.

Viszonylag kevés, ausztrálokra jellemző sztereotípiát tud megerősíteni, tehát nem csicsikálnak a koalák az út menti fák vastagabb ágain, nem szökkennek szabadon a kenguruk a belvárosban, és strandpapucs-automatába sem futott bele. Az állatok azért markánsan jelen vannak a mindennapokban. Egyszer egy kávézóban üldögélve azt vette észre, hogy a szomszéd asztalt leszállópályának használó papagáj elkezdi kiszedegetni a cukrot a tartójából, a külvárosi részek zöld területein pedig szabadon tekergő kígyókat is látott.

A legmegdöbbentőbb eset mégsem ez volt, hanem egy Zs kategóriás horrorfilmbe illő jelenet egy tenyérnyi méretű pókkal.

“Egyik este otthon olvasgattam, amikor a lakótársam csendben jelezte, hogy fél méterrel a fejem fölött megjelent egy szép példány. Azonnal szóltam a szomszéd szobában pihenő fiúknak, hogy ébresztő, feladat van! Vicces és egyben félelmetes volt, amint megelevenedtek előttem a klisés filmkockák, ahogy ugrik egyet az óriási pók.”

Ha már állati a téma, megkerülhetetlen kérdésként érkezik, hogy próbált-e valamilyen helyi ételkülönlegességet? “Inkább tengeri herkentyűkön éltem a magyaros fogásokkal egyetemben, de persze megkóstoltam a krokodilhúst, ami semmilyen extra ízélményt nem jelentett. Mivel imádom a kengurukat és sokszor szeretgettem, simogattam őket, így egyáltalán nem éreztem késztetést rá, hogy aztán egyek egy kengurusteaket.”

Sydneyben azért nem csak a szőrös lábú pókok miatt nem lehet unatkozni, ha az ember nem akar egész nap otthon ülni – és hát miért is akarna?

A nap szinte mindig süt, az időjárás változásai nem viselik meg úgy a szervezetet, mint mondjuk itthon.

A Budapestnél úgy tízszer nagyobb, hatalmas kiterjedésű városban egymást érik a programlehetőségek, minden kerületnek más-más a hangulata. “Ott van a művésznegyed a kávézóival, ami közelebb visz a klasszikus elvont bölcsészélethez, de akadnak veszélyesebb, elkerülendő részek is. Sydneyben nincsenek végtelen hosszúságúnak tűnő homokos tengerpartok, inkább sok kisebb, eldugott, de felkapott öbölre tagolódik a partszakasz. Számtalan helyen lehet kirándulni, rengeteg kézművespiac működik, sok fesztivált rendeznek. Imádnak beöltözni az emberek: Halloween éjszakáján például zombisétát tartottak, az egész olyan élethű volt, mintha a Walking Dead szereplői csoszogtak volna az utcákon.”

A látnivalókat illetően a várostól nem túl távol eső Blue Mountains nemzeti park és a Morisset Park került be a kedvencek közé (itt már ugrálnak a kenguruk), illetve a grandiózus Sea Life Sydney Aquarium, és az egyik ismert jelkép, a Sydney Harbour Bridge. Maradandó élményt jelentettek az öböl egyes részein úszkáló bálnák, valamint a híres-nevezetes operaház, ahol csodálatos előadást, később pedig koncertet élvezhetett végig. Furcsaságot itt is tapasztalt:  “Az operaház belülről nem tűnt annyira extrának, bár az akusztikája kétségkívül páratlan. Minthogy arra sem számítottam, hogy az előadásokra hétköznapi viseletben jelennek meg a nézők, akik előtte utána söröznek, boroznak.”

A hazatérést követő kisebb visszailleszkedési gondokat leszámítva összességében abszolút megérte Lindának erre a nyolc hónapra feladnia a biztosat a bizonytalanért. Életre szóló élményeket, és a világ minden táján fellelhető baráti kapcsolatokat kapott azért, hogy ki mert szállni a mókuskerékből.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash.com, Getty Images)

Close