Close
Nem csak a tenyérnyi méretű pókok miatt izgalmas az élet Ausztráliában

Nem csak a tenyérnyi méretű pókok miatt izgalmas az élet Ausztráliában

Nyolc év egy multicég mókuskerekében már önmagában elegendő indok lehet arra, hogy az ember gondoljon egy merészet, és a biztosból kiszállva fejest ugorjon a világ másik felének ismeretlenségébe. Ezt a bátor tettet lépte meg a közelmúltban Linda, aki nyolc hónapot töltött el sokunk vágyálmának földrészén, Ausztráliában. Elmeséli, milyen volt.

“Mivel rögtön érettségit követően dolgozni kezdtem, és a munka mellett levelezőn végeztem a fősulit, sok minden kimaradt az életemből. A melóval és tanulással eltelt tíz év után éreztem úgy, hogy egyrészt elég, másrészt még nem késő belevágni” – avat be motivációjának hátterébe a fővárosban beszerzőként alkalmazott, Ausztráliába mindig is vágyódó Linda. Elsődleges céljának a nyelvtanulást jelölte meg, az egykori fegyenctelepet pedig azért választotta, mert Londont túl esősnek és hidegnek tartotta, az Egyesült Államokba és Kanadába meg jóval bajosabbnak tűnt vízumot intézni.

Felvette a kapcsolatot egy közvetítő céggel, majd elmondta nekik, pontosan mit szeretne, ők pedig a vízumtól az iskoláig minden lényegeset megszerveztek. Kiválasztotta a sulit, ahol az opcionális tizenkét, tizenöt vagy húszhetes turnusukból (alapképzés és nyelvvizsga-felkészítő) utóbbira jelentkezett, aztán brazil, chilei, török, japán, belga és francia lakótársak mellé beköltözött egy diákoknak kiadott hatalmas családi házba.

Hogy, hogy nem, még a kaland tervezgetése közben megjelentek lelki szemei előtt Sydney mindennapjainak álomképei, ám az odaút alatt elképzelt, szörfdeszkával a hónuk alatt közlekedő magas, szőke fiúk helyett kisebbfajta kultúrsokkal találkozott.

“Amikor leszálltam a gépről, majd bementem a városba, döbbenten tapasztaltam, hogy a körülöttem lévők nyolcvan százaléka ázsiai. A tengerparton azért összefutottam az említett bennszülött szörfös fiúkkal… Alapvetően egy fiatal társadalom az ausztráloké. A helyiek a hétköznapokban lazán viselkednek, sokkal nyitottabbak és szeretnek ismerkedni. Nem a nyomulást értem ez alatt, hanem tényleg kíváncsiak rád, érdekli őket a történeted.”

A nyelviskola mellett természetesen munkavállalóként szorgosan növelte az ország GDP-jét, dolgozott a vendéglátásban, házvezetőként és bébiszitterként. Hogy az ügyintézés mennyire másképp és gyorsabban működik a világ túlsó végén, arra remek példa bankszámla-nyitásának menete.

A magyarországi tapasztalatokra építve mindenre felkészült, amikor besétált az intézetbe, ehhez képest nagyjából öt perccel később már ausztrál bankszámla-tulajdonosként távozott onnan.

A városban közismerten összetartó és egymást segítő magyar közösség él, amely rengeteg programot szervez a kint élőknek, és a munkahely-keresésben is igyekeznek támogatni az Ausztráliába szakadt magyarokat. Linda egy ausztráliai magyar házaspárnál is kapott munkát a csoportnak köszönhetően, így a déli féltekén töltött nyolc hónapja során egy pillanatig sem kellett sóvárognia a paprikás csirke vagy töltött káposzta után.

Viszonylag kevés, ausztrálokra jellemző sztereotípiát tud megerősíteni, tehát nem csicsikálnak a koalák az út menti fák vastagabb ágain, nem szökkennek szabadon a kenguruk a belvárosban, és strandpapucs-automatába sem futott bele. Az állatok azért markánsan jelen vannak a mindennapokban. Egyszer egy kávézóban üldögélve azt vette észre, hogy a szomszéd asztalt leszállópályának használó papagáj elkezdi kiszedegetni a cukrot a tartójából, a külvárosi részek zöld területein pedig szabadon tekergő kígyókat is látott.

A legmegdöbbentőbb eset mégsem ez volt, hanem egy Zs kategóriás horrorfilmbe illő jelenet egy tenyérnyi méretű pókkal.

“Egyik este otthon olvasgattam, amikor a lakótársam csendben jelezte, hogy fél méterrel a fejem fölött megjelent egy szép példány. Azonnal szóltam a szomszéd szobában pihenő fiúknak, hogy ébresztő, feladat van! Vicces és egyben félelmetes volt, amint megelevenedtek előttem a klisés filmkockák, ahogy ugrik egyet az óriási pók.”

Ha már állati a téma, megkerülhetetlen kérdésként érkezik, hogy próbált-e valamilyen helyi ételkülönlegességet? “Inkább tengeri herkentyűkön éltem a magyaros fogásokkal egyetemben, de persze megkóstoltam a krokodilhúst, ami semmilyen extra ízélményt nem jelentett. Mivel imádom a kengurukat és sokszor szeretgettem, simogattam őket, így egyáltalán nem éreztem késztetést rá, hogy aztán egyek egy kengurusteaket.”

Sydneyben azért nem csak a szőrös lábú pókok miatt nem lehet unatkozni, ha az ember nem akar egész nap otthon ülni – és hát miért is akarna?

A nap szinte mindig süt, az időjárás változásai nem viselik meg úgy a szervezetet, mint mondjuk itthon.

A Budapestnél úgy tízszer nagyobb, hatalmas kiterjedésű városban egymást érik a programlehetőségek, minden kerületnek más-más a hangulata. “Ott van a művésznegyed a kávézóival, ami közelebb visz a klasszikus elvont bölcsészélethez, de akadnak veszélyesebb, elkerülendő részek is. Sydneyben nincsenek végtelen hosszúságúnak tűnő homokos tengerpartok, inkább sok kisebb, eldugott, de felkapott öbölre tagolódik a partszakasz. Számtalan helyen lehet kirándulni, rengeteg kézművespiac működik, sok fesztivált rendeznek. Imádnak beöltözni az emberek: Halloween éjszakáján például zombisétát tartottak, az egész olyan élethű volt, mintha a Walking Dead szereplői csoszogtak volna az utcákon.”

A látnivalókat illetően a várostól nem túl távol eső Blue Mountains nemzeti park és a Morisset Park került be a kedvencek közé (itt már ugrálnak a kenguruk), illetve a grandiózus Sea Life Sydney Aquarium, és az egyik ismert jelkép, a Sydney Harbour Bridge. Maradandó élményt jelentettek az öböl egyes részein úszkáló bálnák, valamint a híres-nevezetes operaház, ahol csodálatos előadást, később pedig koncertet élvezhetett végig. Furcsaságot itt is tapasztalt:  “Az operaház belülről nem tűnt annyira extrának, bár az akusztikája kétségkívül páratlan. Minthogy arra sem számítottam, hogy az előadásokra hétköznapi viseletben jelennek meg a nézők, akik előtte utána söröznek, boroznak.”

A hazatérést követő kisebb visszailleszkedési gondokat leszámítva összességében abszolút megérte Lindának erre a nyolc hónapra feladnia a biztosat a bizonytalanért. Életre szóló élményeket, és a világ minden táján fellelhető baráti kapcsolatokat kapott azért, hogy ki mert szállni a mókuskerékből.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom