Elég ritkán esik meg, hogy egy ország lecseréli a fővárosát, Indonézia esetében azonban nyomós érvek szólnak a váltás mellett.
Joko Widodo államfő tervei szerint át kell helyezni a fővárost, Jakarta helyett tehát új helyszínt kell találni. Jelenleg az illetékes miniszterektől várják a javaslatokat, a hírek szerint leginkább a szigetcsoport keleti része jöhet számításba. Az új fővárosnak mindenképpen tükröznie kell Indonézia identitását, csakis modern, nemzetközi szintet képviselő településekben gondolkodnak.
A jelenlegi főváros, Jakarta lakossága nagyjából tízmillió fő, ehhez jön még hozzá további hárommillió az agglomerációból, végeredményben eszméletlenül zsúfolttá téve a települést. Akad a világban néhány nagyváros, ahol gyakran alakulnak ki óriási közlekedési dugók, ám ezen a téren itt a legszörnyűbb a helyzet. A dugók évente több milliárd dolláros veszteséget okoznak a gazdaságnak.
Ám nem a zsúfoltság az egyetlen oka a tervezett költözésnek.
Jakarta gyakorlatilag folyamatosan süllyed. A város alacsonyan fekvő területen – a város negyven százaléka tengerszint alatt – helyezkedik el, az északi részei pedig 2,5 métert süllyedtek az elmúlt tíz évben. A különböző tanulmányok szerint 2050-re bizonyos területek teljes egészében víz alá kerülhetnek.
Ennek ismeretében nem csoda, hogy az új fővárossal szemben az is fontos elvárás, hogy minél kevésbé legyen kitéve hasonló veszélyeknek. Olyan területet keresnek, ami a lehető legbiztonságosabb, ugyanakkor nincs túl messzire a tengerparttól.
Egy ilyen költözés persze nem megy egyszerűen, a tervek szerint a folyamat akár tíz évig is elhúzódhat, a költségeket pedig most kezdik el vizsgálni.
A helyiek egyelőre kissé szkeptikusak a dologgal kapcsolatban, egyesek szerint nem is lesz az egészből semmi. Az kétségtelen, hogy már évtizedek óta tervezgetik ezt a lépést, ám a zsúfoltság és az emelkedő vízszint miatt előbb-utóbb tényleg lépnie kell a kormányzatnak.
A váltást az sem könnyíti meg, hogy Indonézia 265 milliós lakosságának hatvan százaléka Jáva szigeten él, ott összpontosul a gazdasági és a politikai hatalom, illetve a nemzeti kulturális identitás is ott a legerősebb. Az elszakadás tehát nem lesz könnyű, ám az egyik potenciális jelölt, Palangkaraya (a borneói Középső-Kalimantán tartományban) vezetése igencsak bizakodó; már elő is készítették a terepet az új főváros fogadására.
Ez is érdekelhet:
(Képek: Getty Images)
zsúfoltság | közlekedési dugó | túlzsúfolt | vízszint | jakartaHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!