Extrém módon nőttek az ingatlanárak – simán három millió forint már egy lakás négyzetmétere Budapesten

Emellett elég változó hangulat is uralta idén az ingatlanpiacot. Elemzés.

Változó hangulat uralta idén az ingatlanpiacot, tavaly országos átlagban az előző évinél négy százalékkal többet, 40,1 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vevők, írja a Duna House.  A fővárosi átlag az országossal megegyező mértékben emelkedett, a lakások átlagos vételára 55 millió forintról 57 millió forintra nőtt.

Az értékesített ingatlanok között a hárommillió forintos négyzetméterenkénti árat meghaladó új építésűek mellett egyre több a kétmillió forint feletti négyzetméteráron tulajdonosra talált használt budapesti lakás is.

A Duna House eladók körében végzett felmérése szerint a tulajdonosok ötöde örökségétől vált meg, nagyjából ugyanennyien korábban befektetésként vásárolt ingatlanukat adták el, 16 százalékuk nagyobb lakásba költözött, míg 12 százalékuk kisebb alapterületű otthont választott.

Vevőik 18,9 százalékának motivációja első lakás vásárlása volt, 18,7 százalékuk nagyobb otthonba akart költözni, míg befektetési céllal 14,3 százalékuk vett ingatlant. A tranzakciós adatok alapján a legdrágábban egy nyugati országhatárhoz közel fekvő megyeszékhely kertvárosában található mediterrán luxusvilla kelt el, amelyért közel 660 millió forintot fizetett az új tulajdonosa.

Ez a 661 négyzetméteres okosotthon volt a cég legnagyobb eladott ingatlana idén, míg a legkisebb egy tíz négyzetméteres ház volt a fővárosi agglomeráció déli szektorában. Legolcsóbban, 900 ezer forintért, egy 20 négyzetméteres Baja közelében található ingatlan talált új tulajdonosra.

Százmillió forintot, vagy afölött a tavalyival megegyező arányban, az értékesített ingatlanok négy százalékáért fizettek, 20 millió forintért vagy az alatt pedig az összes eladott ingatlan csaknem negyedét tudják megszerezni a vevők.

A tavalyihoz képest két százalékponttal, tíz százalékra emelkedett az egymillió forint feletti négyzetméteráron elkelt ingatlanok aránya országosan, míg a fővárosban ezek tavalyi 24 százalékos aránya 30 százalékra ugrott idén.

A Duna House legidősebb értékesített ingatlana egy soproni 1700-as évek elején épült házban levő jó állapotú 92 négyzetméteres, kertkapcsolatos lakás volt 826 ezer forintos négyzetméterárral, egy győri 1780-ban épült 210 négyzetméter alapterületű házért pedig 110 millió forint felett fizettek.

(Fotók: Unsplash)

lakás | drágulás | ár | négyzetméter | budapest

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom