Ingyenesen lehet megnézni péntek esténként a bécsi Belvedere 21 kiállítását

Egy művészettel átitatott péntek este Bécsben? Ráadásul ingyen? Szerintünk igen-igen jól hangzik!

Ingyenesen lehet megnézni november 17-től nyolc péntek estén át a bécsi Belvedere 21 legújabb Schau! című állandó kiállítását. A Free Friday Nights elnevezésű sorozatban 18 és 21 óra között lehet majd megtekinteni az időszaki tárlatot.

A programban mindig egy-egy szín áll a középpontban. Az első alkalommal a remény, a természet és a megújulás színe, a zöld lesz, amely egyúttal a 300. jubileumát ünneplő kiállítóház egyik színe is. A december 15-i este az arany jegyében telik majd. Ezek a színek határozzák meg a tárlatvezetéseket is, amelyek 800 év művészettörténetéről adnak áttekintést. A műteremben ezután saját műalkotásokat is készíthetünk, amiket aztán hazavihetünk magukkal.

Emellett november 18-án nyílt napot is tart a Belvedere 21; délelőtt 11 és este 18 óra között változatos program várja a látogatókat:

beszélgetések, a Wotruba Depot felfedezése, a Blickle Mozi története, filmvetítések és improvizált tárlatvezetések is lesznek.

Az érdeklődők megismerhetik az épület architektúráját és változatos történetét, a Nyitott Műteremben pedig szabad utat engedhetnek a kreativitásuknak.

A látogatásra a meghirdetett időpont előtt egy héttel lehet jegyet foglalni a múzeum honlapján.

(Nyitókép: Oberes Belvedere © Belvedere, Wien / Lukas Schaller)

ingyenes | kiállítás | kultúra | bécs | Belvedere

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom