Ebben a magyar kisvárosban mindenkinek ingyenes lesz a tömegközlekedés januártól

Tavasszal majd kiértékelik a helyzetet. 

Tatán január elsejétől mindenki számára ingyenes lesz a tömegközlekedés, tavasszal felmérik, hogyan változott az utazók száma – közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település önkormányzata pénteken.

A közlemény szerint jelenleg az önkormányzat évente 120 millió forintot fizet azért, hogy a helyi buszközlekedés működhessen, és ennyit tesz hozzá a magyar állam is. A jegyek eladásából 30 millió forint bevétel származik.

A képviselő-testület a legutóbbi ülésén fogadta el a Fidesz-KDNP-frakció javaslatát, hogy az árak emelése helyett az önkormányzat vállalja át a jegyek költségét, és így bárki ingyenesen utazhasson a járatokon.

Az önkormányzat eddig is támogatta a diákok utazását, Tatán ötezer diák már húsz éve térítés nélkül veheti igénybe a buszközlekedést.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

tata | ingyenes | tömegközlekedés | használat | január

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom