A korábban bevezetett felármentesség csak az M3-as metró rekonstrukciója alatt volt érvényes, hogy enyhítse a közlekedési kényelmetlenségeket.
Több mint négy éven át lehetett Budapest-bérlettel igénybe venni a ceglédi vonal fővárosi szakaszán valamennyi vonatot.
Július 1-től viszont ismét jegyet kell venniük a Nyugati pályaudvar és Ferihegy között közlekedő feláras vonatok InterCity-kocsijaiba azoknak is, akiknek Budapest-bérletük van.
A Budapest-bérletek így a továbbiakban csak a személy-, a zónázó-, az InterRégió vonatokon, valamint a szegedi Napfény InterCity vonatok felármentesen igénybe vehető részében lesznek használhatók úgy, mint eddig.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
vonat | helyjegy | Budapest-bérlet | Intercity | ferihegyRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!