Egy kis fény metálosoknak az alagút végén: egy magyarországi fellépés is bekerült az Iron Maiden Legacy of the Beast című turnéjának utolsó, jövő évi európai szakaszába!
A Legacy of the Beast az Iron Maiden valaha volt legnagyobb show-ja. A turné 2018-as indulása óta a zenekart mintegy kétmillió rajongó látta. A tavaly októberi Rock in Rio fesztiválfellépésen százezer néző volt jelen
– közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel, a heavy metál hazai rajongói pedig már izgatottan dörzsölhetik is a tenyerüket, ugyanis a turné jövőre minket sem kerül ki.
A záró európai rész a tervek szerint 2021. június 5-én indul Bázelben, és Budapest mellett érinti Zágrábot, Varsót, Brémát, Prágát, Bécsújhelyet, Barcelonát, Lisszabont, Bolognát, Stuttgartot, Antwerpent, Berlint, Göteborgot, Frankfurtot, Kölnt, Arnhemet, majd Párizsban zárul július 11-én.
Az Iron Maiden eddigi tizenhárom magyarországi fellépése közül az utolsó 2018-ban a soproni VOLT Fesztiválon volt.
Az első még 1984-re nyúlik vissza, amikor az egykori Budapest Sportcsarnok parkolójában csaknem ötvenezer rajongó előtt zenéltek a Powerslave-turnén.
A 18. századi kínzóeszközről elnevezett együttest 1975 karácsonyán alapította Steve Harris basszusgitáros, több tagcsere után a klasszikus felállás 1982-re alakult ki. Az Iron Maiden 1982 és 1986 között ért fel a csúcsra, amikor folyamatosan úton volt a The Number of the Beast, a Piece of Mind és a Powerslave albumturnékkal.
A frontember Bruce Dickinson 1993-ban elhagyta a zenekart, őt öt éven át Blaze Bayley pótolta. A válságkorszak az időközben négy szólólemezt készített Dickinson visszatérésével fejeződött be 1999-ben, azóta az Iron Maiden töretlen népszerűséggel alkot és turnézik.
A legutóbbi – sorrendben tizenhatodik – stúdióanyag 2015-ben jelent meg The Book of Souls címmel. A csapatban Dickinson és Harris mellett Dave Murray (gitár), Adrian Smith (gitár), Janick Gers (gitár) és Nicko McBrain (dob) szerepel.
Az Iron Maident 2005-ben beiktatták a hollywoodi RockWalk halhatatlanjai közé, eddig több mint százmillió lemezt adtak el.
Bruce Dickinson tavaly novemberben egy különleges, egyszemélyes előadás keretében szólóban lépett fel a Budapest Kongresszusi Központban, ahol életéről mesélt, sztorizott és a közönség kérdéseire is válaszolt. Most pedig, ha az ég (és ez az egész járvány) is úgy akarja, jövőre még egyet tombolhat közösen a metálközösség a legendás zenekarral. Legyen így!
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI)
budapest | legacy of the beast | metál | Európa | turnéIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!