Feltámasztaná a dinókat a Jurassic Parkot inspiráló őslénykutató

A világ leghíresebb dinoszaurusz-kutatója már nyolcévesen talált egy leletet, majd díszdoktor lett, és róla mintázták a Jurassic Park főszereplőjét. Megjárta Vietnámot, a nevét több dinófajta őrzi, az utódait pedig arra tanítja, hogy vitatkozzanak vele. És ami igazán nagyszerű, hogy személyesen is találkozhatunk vele, ugyanis az idei Brain Bar vendégeként Budapestre érkezik.

Hajlamosak vagyunk hallgatag tudósnak elképzelni az őslénykutatókat, akik távol a nagyvárosok zajától leletek után kutatnak egy csapat specialista társaságában. Pedig a későbbi tudományág sokkal inkább a vadnyugatot idézte a hőskorában: a gyűjtők állig felfegyverkeztek az indiánok és a rivális csontvadászok miatt. A legtöbb brigádot Edward Cope és Othniel Marsh fizette, akik idővel halálos ellenségek lettek. Ők fedezték fel többek közt a Brontosaurust, a Diplodocust és a Triceratopsot. 1870 és 1900 között számos leletet találtak Montana, Colorado és Wyoming államokban.

Itt kerül a képbe Jack Horner, aki 1946-ban született Montana államban, Shelbyben. A dinók már kihaltak, ahogy a csontvadászat is, a környék viszont még bőven tartogatott izgalmakat, Horner például nyolcévesen talált először dinoszauruszfosszíliát.

Ez a felfedezés megpecsételte a sorsát.

A Montanai Egyetemen nyolc éven át foglalkozott geológiával és zoológiával, írt egy fontos disszertációt a kora karbon időszak egyik csúcslelőhelyének (Bear Gulch Limestone, Montana) faunájáról, hivatalos diplomát nem szerzett. Később derült ki, hogy nem diagnosztizált diszlexia nehezítette a tanulmányait.

Alig harmincévesen megalapozta a teljes karrierjét: kollégájával, Bob Makelával felfedezték egy új, általuk Maiasaurának avagy „jó anya gyíknak” elnevezett dinoszauruszfaj közös fészkelőhelyét a montanai Egg-hegyen. Ez volt a nyugati félgömb első lelete, amely dinótojást és embriót tartalmazott, Hornerék pedig felvetették, hogy egyes dinófajok társaságkedvelő lények lehettek, amelyek fészket építettek, és gondozták az utódaikat, merthogy feltételezése szerint a ritkás növényzetű helyen nem lett volna elég élelem, ezért azt előbb összegyűjtötte az anya, majd elvitte az utódaihoz. Horner azt is megfigyelte, hogy a fészkek és a széttört tojások mindig egyforma távolságra vannak egymástól, amiből arra következtetett, hogy a dinók szervezett kolóniában éltek, és minden évben ugyanott raktak fészket.

A páros még több fajt is felfedezett, és mindkettőjükről neveztek is el dinót (Achelousaurus horneri, Anasazisaurus horneri, illetve Orodromeus makelai). Horner 1986-ban tiszteletbeli doktori címet kapott a Montanai Egyetemtől, néhány évre rá pedig Hollywoodba is betette a lábát, miután Steven Spielberg felkérte tudományos tanácsadónak az első, 1993-as Jurassic Park filmhez.

A rendező telefonon kereste meg, ahogy lenni szokott, egy eldöntendő kérdéssel: – Volna-e kedved velem dolgozni a filmen?

„Mindaddig, amíg nem esznek meg, rendben leszünk!”

– felelte készségesen Horner, természetesen a filmbeli karakterére, Dr. Grantre gondolva, és nem a stáb kannibalizmusától tartva. Végül Horner tudományos tanácsadó lett a filmben, továbbá annak mindhárom folytatásában.

Később finom iróniával mesélt a film körüli munkájáról, mondván, alapvetően „azért voltam ott, hogy a gimisek ne reklamáljanak, hogy mi mindent szúrtunk el.” Segített pontossá tenné a számítógépes grafikákat, valósághűvé tenni az őshüllők mozgását, és válaszolgatott Spielberg kérdéseire.

Minden igyekezetünk ellenére a film sok helyen pontatlan, de „végül is ez egy fikció, nem dokumentumfilm – én pedig ugyanúgy örültem egy kis fikciónak, mint bárki más, mert egy jó film volt a célunk.”

Dr. Grant figurájának megformálásában is segített, Spielberg kérésére eltöltött néhány napot Sam Neill-lel, találkozott a színész családjával, beszélgettek, így Neill képbe került, milyen is egy paleontológus. Amikor a film elején Grant egy hegy tetejéről a dinoszauruszokat figyeli, és felkiált:

„Tényleg hordákban járnak!”

lényegében Horner egyik kutatási területéről (a dinoszauruszok társas viselkedése) idéz.

Elhangzik egy másik Grant-féle megállapítás is, ami egy az egyben Horner véleményét visszhangozza: „Többet tanultunk az elmúlt évtizedben a genetika segítségével, mint amit egy évszázad alatt a csontok kiásásából”. A montanai tudós felhozta példának, hogy világszerte találnak új példányokat, új fészkelőhelyeket, és jelenleg több őslénykutató dolgozik, mint amennyi korábban összesen.

Az új példányok felkutatásában Horner is jeleskedik, 2006-ban például egyetlen hét alatt hatvanhét dinómaradványt talált a Góbi-sivatagban a tizenkét fős csapatával. Az összes példány Psittacosaurus volt, szinte teljes csontvázzal, ezzel pedig Horner komoly előrelépést érhetett el a dinoszauruszok növekedését vizsgáló kutatásaiban. „Szándékosan kerestünk Psittacosaurusokat, de nem valamilyen rekordot hajszoltunk, hanem így tudtunk a lehető legtöbb adatot összegyűjteni.”

Horner már 72 éves, jelenleg is Montanában él, a Museum of the Rockies kurátora, emellett továbbra is kutat, publikál, valamint tanít is. Igyekszik a gyerekekkel megszerettetni a tudományt. Általában arra biztatja a tanítványait, hogy vitatkozzanak vele, a saját állításaikat pedig próbálják meg érvekkel alátámasztani.

„A tudomány egy eljárás, nem pedig egy tudásanyag – magyarázza. – A leghasznosabb, amit tehetsz, ha megtanítod a gyerekeknek, hogy ugyanúgy elfogadható, ha tévednek, mint ha igazuk van, mert sosem tudhatod, hogy igazad van-e.”

Idén is lesz Brain Bar

A Brain Bar fesztivált 2015 óta minden évben megrendezik Budapesten. A résztvevők az emberiség legfontosabb kérdéseit vitatják meg, a sorozat népszerűsége pedig egyre növekszik: tavaly már több mint tízezren vettek részt a rendezvényen, az élő streamet pedig közel negyvenezren követték világszerte.

Különösen hangsúlyos a közönség bevonása, a „mítoszromboló” témák felvállalása, amelyek közkeletű hiedelmek újragondolását célozzák meg, de hasonlóan izgalmasak az ellentétes nézőpontokat bemutató viták is. A tanárok és diákok számára a kezdetektől ingyenes a belépés, így élénk érdeklődés várható Horner tavaszi előadása iránt is. A montanai tudós a Roadsternek többek között a fiatalok dinórajongásáról, a magyarországi lelőhelyekről, és a még mindig benne lobogó szenvedélyről beszélt.

– Egy nagyon jó barátom hatéves kisfia igazi dinoszaurusz-szakértő, egy valóságos mini Dr. Grant. Ez elgondolkodtatott: vajon mi vonzza az újabb és újabb generációkat a dinók felé? Mi bújhat meg a véget nem érő, soha nem csillapodó rajongás mögött?

– Ezen a kérdésen a mai napig sokat gondolkodom. Ugyanis én is ugyanilyen kisgyerek voltam, sok-sok évtizeddel ezelőtt. Arra jöttem rá, hogy talán az az oka, hogy a dinoszauruszok rettenetesen különböznek minden egyéb, ma is létező élőlénytől. Minden tekintetben mások. Nem olyanok, mint az emlősök vagy a hüllők, nem úgy néznek ki, mint a madarak. Tulajdonképpen nem hasonlítanak semmire. És aztán ott van az is, hogy hatalmasak! És mindennek a tetejébe még ki is pusztultak, már nem léteznek, és mindez együtt tökéletes egyveleg ahhoz, hogy egy kisgyerek fantáziáját belobbantsa. És ami az igazán menő ebben, hogy ha egy gyerek akár már négy-öt dínó nevét ismeri, akkor már többet tud, mint a szülei. A dinoszaurusz az egyik első olyan dolog, amivel egy gyerek megtapasztalhatja, hogy tud valamit, amit a szülei nem. És ez egy nagyon fontos dolog. És aztán a szülők persze dicsekedhetnek, hogy mennyire okos a kölyök.

– Amikor megtalálta az első dinoszauruszfosszíliáját, mindössze nyolcéves volt. Hogy csinálta? Milyen tanácsokat adna a jövő ifjú paleontológusainak?

– Amikor az első fosszíliámat megtaláltam, négy-öt éves lehettem. Ezek megkövesedett kagylók voltak. Nyolcéves voltam, amikor az első dinoszauruszfosszíliát megtaláltam, és tizenhárom, amikor rábukkantam az első dinoszaurusz-csontvázamra. Apám a homok- és kavicsbizniszben utazott, és nem volt idegen számára a geológia. Amikor egyértelművé vált, hogy komolyan érdekelnek a dinoszauroszok, elmesélte, hogy középiskolás korában végiglovagolt az apja birtokán. És emlékezett, hogy hatalmas csontokat látott egy helyen. Biztos volt benne, hogy azok dinoszauruszcsontok. Elvitt engem erre a helyre, és itt találtam az első dinócsontot. Amikor paleontológus lettem, visszatértem erre a helyre és még több csontot fedeztem fel. A tanács pedig az lenne, hogy irány a terep!

– Van értelme a 21. században dinoszauruszok után kutatni Magyarország területén?

– Hogyne! Vannak olyan dinoszauruszok, amik Magyarországhoz kötődnek. Nincsenek túl sokan, de akad néhány. Egy kollégám meg is ígérte, hogy amikor Magyarországon leszek, elvisz az egyik lelőhelyre.

– Májusban Budapestre érkezik, hogy a Brain Baron tartson előadást. Miről fog beszélni?

– Izgalmas előadással készülök. Szó lesz új dinoszaurusz felfedezésekről, arról, hogy milyen kutatások folynak a laboratóriumomban, és hogy mi kellene ahhoz, hogy ott létrehozzunk egy dinoszauruszt. Szó lesz a Jurassic Park filmekről is, és arról, hogyan vettem részt az elkészítésükben, és hogyan inspiráltak engem arra, hogy megpróbáljuk létrehozni egy dinoszauruszt. Persze ha sikerülne is, semmiképpen nem olyan lenne, mint azok, amelyek kipusztultak. De sikerülhet létrehoznunk egy olyan élőlényt, amely a dinoszauruszok jellegzetességeivel rendelkezik. A laboromban tulajdonképpen ezen dolgozunk. Etikus és hasznos dolog ez? Ez egy jó kérdés, és sokan felteszik, és ennek a megválaszolásával is foglalkozni fogok a budapesti előadásomban. A magam részéről úgy vélem, hogy a tudomány feladata megteremteni ennek a lehetőségét, a politikusok dolga pedig eldönteni, hogy mit kezdjünk ezzel.

– Az elmúlt 20-25 évben a technológia forradalom alaposan megváltoztatta az életünket, elég, ha az internet megjelenésére gondolunk. Érezhető volt ebből bármi a paleontológia világában?

– Igen, nagyon is! Sok esetben éppen ugyanolyon módon, mint az élet bármelyik másik területén. A dolgok felgyorsultak, a paleontológusok sokkal könnyebben tudnak kommunikálni egymással. Ugyanakkor másféle változások is történtek: sokkal modernebb eszközeink vannak. Ma már például nem kell kiásnunk egy maradványt, elég egy radarral ránéznünk. Elegendő mintát vennünk, és mindent megtudhatunk. A terepmunka és a laboratóriuma kutatás is nagyban különbözik attól, amilyen mondjuk akár tizenöt évvel ezelőtt volt.

– Mintha az lett volna a sorsa, hogy paleontológus legyen. Soha nem jutott eszébe, hogy másik pályát is választhatott volna?

– Őszintén szólva, sosem gondolkodtam ilyesmin. Gyerekkoromban volt egy teleszkópom, és szerettem nézni a csillagokat, csak az volt a gondom, hogy a csillagokat nem lehet megérinteni. Ráadásul az amatőr asztrológusok dolga nagyon nehéz, a profiknak ugyanis sokkal jobb eszközeik vannak. Ugyanakkor amatőr paleontológusnak lenni nagyszerű! Miért? Mert amatőrként is fantasztikus felfedezéseket lehet tenni, és engem ez vonzott leginkább a paleontológiához. Imádom a rejtélyeket, a kutatást, próbálni megfejteni, mi történhetett…

– Sikerül 72 évesen is megőriznie a szenvedélyét a hivatása iránt?

– Ezt a kérdést sokszor teszem fel magamnak. Ha találok egy új dinoszauruszt, megállok, és megvizsgálom, milyen érzések futnak át rajtam. És a helyzet az, hogy ma is ugyanolyan izgatott vagyok, mint gyerekkoromban, vagy amikor egyetemista voltam, vagy amikor egy múzeumban dolgoztam. Imádok kutatni és imádok megtalálni csontokat. 72 éves vagyok, szóval egy kicsit lassabban haladok, mint mondjuk húsz éve, de imádok terepen lenni. És akkor is izgatott tudok lenni, ha valaki más bukkan valami izgalmasra.

Ez is érdekelhet:

hollywood | jack horner | paleontológus | jurassic park | őslény