Szörnyű baleset történt egy Airbus utasszállítóval

Számos felvétel került fel a netre, amelyen a Japan Airlines egyik Airbus A350-es repülőgépe látható, amint a leszállás után lángokba borulva csúszik a kifutópályán a tokiói Haneda reptéren.

Az utasszállító a parti őrség egyik gépével ütközött, amely a japán nyugati partján lévő Niigata repülőtérre tartott, hogy segítséget szállítson az újév napján kitört földrengés áldozatainak. A tűz teljesen elborította az A350-est, hiába tettek meg mindent a mentőcsapatok, hogy megfékezzék a lángokat.

A Japan Airlines mind a 379 utasa és tizenkét fős személyzete ugyanakkor csodával határos módon megmenekült, a parti őrség repülőjének öt fős legénysége azonban áldozatul esett az ütközésnek, és csak a kapitány élte túl a tragikus balesetet.

A közösségi médiában megosztott felvételeken látható, amint füst borítja el a kabint, majd az utasok a kifutópályán menekülnek a tűz elől. Mint a Japan Airlines szóvivője elmondta, a gép a Hokkaido északi részén található Shin-Chitose repülőtérről indult. A Haneda minden kifutópályát lezárták az incidens után.

Szerencsére ilyen balesetek ritkán történnek, leszállás közben azonban mindig jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi történik körülöttünk.

(Forrás: Reuters, képek: Getty Images)

baleset | tűz | kifutó | leszállás | Japan Airlines

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom