A lakosság negyven százaléka ugyanis allergiás rá, így pedig elkerülhetők a kellemetlen tünetek.
“Országos betegségnek” nevezte Kisida Fumio japán miniszterelnök a pollenallergiát, és felszólított a pollenek elleni harcra – jelentette csütörtökön a The Guardian.
Japán lakosságának 40 százaléka pollenallergiás, és sokan a koronavírus-járvány miatt bevezetett, azóta eltörölt korlátozások után sem hagytak fel a maszkviseléssel, elkerülendő a kellemetlen tüneteket.
Japán legnagyobb, eldobható maszkokat gyártó cége, az Unicharm egyik szóvivője pedig azt mondta, a vállalat egyelőre nem számít a maszkok iránti keresletben csökkenésére. Kisida a héten tartott kabinetülésen azt mondta, az ügyben a kormánynak “azonnal cselekednie kell”.
A szénanátha előretörését sokan a második világháború utáni erdőtelepítésekkel indokolják, melyeket az építőipar fellendítése érdekében rendeltek el. Miután azonban a hetvenes évektől csökkent a külföldről behozott építőanyagok ára, az erdőket sorsukra hagyták, azok pedig egyre sűrűbben nőttek.
A The Japan Times japán napilap azt közölte, február 27 óta máris megduplázódott az antihisztaminok eladása, a japán meteorológiai szolgálat szerint pedig a szokásosnál melegebb idő vélhetően tovább erősíti az allergia tüneteit.
Egy 2020-as tanulmányban az allergiások 80 százaléka arra panaszkodott, hogy a betegség a munkájára is hatással van. A Mainicsi Sinbun című japán napilap úgy tudja, a kormány fakivágásokkal, valamint kevesebb virágport ontó fák ültetésével kíván javítani a helyzeten, ám figyelmeztetett arra is, hogy e vállalkozások rövid távon nem jelentenek megoldást a lakosság problémáira.
(Fotók: Unsplash)
allergia | japán | maszkviselés | pollen | betegségIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Környezetvédők zártak le egy teljes autópályát: az aktivisták tüntetése az egész utat blokkolta Hollandiában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!