A világ leghíresebb „láthatatlan háza” 6,6 milliárd forintért keresi új tulajdonosát

A tükörbevonatú luxusingatlan tökéletesen belesimul a Mojave-sivatagba.

A Mojave-sivatag közepén elhelyezkedő Joshua Tree rezidencia a sziklás tájat tükröző üvegborításáról kapta a nevét. A szögtől, a napszaktól vagy akár az időjárástól függően a minimalista ingatlan szinte eltűnik a zord környezetében. Az évek során a „láthatatlan ház” legendássá vált, több film és reklámkampány forgatási helyszíne is volt. Tulajdonosai most megválnának tőle,

nem kevesebb, mint 18 millió dollárért, azaz több mint 6,6 milliárd forintért.

A jelenlegi tulajdonosai a 2000-es évek elején vásárolták meg a telket, az első építmény azonban nem felelt meg a helyi előírásoknak. Így az egyik tulajdonos maga kezdte el felvázolni

a 2001: Űrodüsszeia által ihletett és a New York-i felhőkarcolók hangulatát megidéző házat.

A neves Los Angeles-i építész, Tomas Osinski együttműködésével 2019-ben készült el az ingatlan, ami összesen hat éven át épült. A homlokzatot hővisszaverő üveg borítja, ami egyben a ház tükörszerű megjelenését is adja. Ráadásul kiszűri az ultraibolya sugarakat és az infravörös frekvenciákat is.

Az építési folyamat során természetesen a fenntarthatóság volt a legfontosabb,

ez a környezetbarát anyagok felhasználásával megépített tetőben és a napenerigával működő elektromos rendszerben is megmutatkozik.

A belső térben három, saját fürdőszobával rendelkező hálószoba, egy konyha és egy étkező kapott helyett a hatalmas nappali mellett, amihez egy százméteres fedett medence is tartozik.

A főhálószoba éke a kétezerötszáz kilós üvegkereten fekvő ágy.

(Forrás: RobbReport, fotók: Chris Hanely, Brian Ashby)

joshua tree nemzeti park | invisible house | üvegház | láthatatlan ház | joshua tree

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom