Close
Júniusban kalapács alá kerül a világ legrégibb whiskyje

Júniusban kalapács alá kerül a világ legrégibb whiskyje

Egy üveg több száz éves The Old Ingledew-t árvereznek el júniusban az Egyesült Államokban.

Az aukciót szervező Skinner szerint a georgiai LaGrange-ben palackozott párlatért 20-40 ezer dollár (6-12 millió forint) közötti leütési ár várható a június 22–30. között online rendezett licitharcban.

A Georgiai Egyetemmel közösen végzett szénizotópos kormeghatározás szerint

a bourbon whiskyt valószínűleg 1762 és 1802 között, az amerikai függetlenségi háború és az úgynevezett whiskylázadás idején gyártották, de az nem világos, pontosan hol.

A Skinners ritka párlatokhoz értő szakembere, Joseph Hyman közleményében azt írta, úgy vélik, a J. P. Morgan legendás amerikai bankár pincéjéből származó palacktrió egyetlen fennmaradt tagjáról van szó.

“Ezt a bourbont valószínűleg 1865 előtt készítették Mr. John Pierpont Morgan pincéjében (..) úgy tudni, hogy a polgárháború után egyetlen bourbonkészítő pincészet sem volt Georgiában” – olvasható a címkén

John Pierpont Morgan állítólag gyakori georgiai látogatásai egyikén vásárolta az italt, mondta Skinner, az aukciósház szerint pedig az 1860-as években palackozták LaGrange-ben. Akkoriban az volt az általános gyakorlat, hogy a tölgyhordós érlelés után demizsonokban tárolták a párlatot.

Morgan később, az 1940-es években a palackot a dél-karolinai James Byrnesnek ajándékozta, egy második üveg ugyanilyen italt távoli unokatestvérének, Franklin D. Rooseveltnek, egy harmadikat pedig Harry S. Trumannek. Byrnes egy közeli barátjának, Francis Drake-nek adta az üveget, akinek családja három generáción át őrizte.

Noha ez a legrégibb ismert whisky, távolról sem a legdrágább: 2019-ben a Macallan Fine és a Rare 60-Year-Old 1926 lett az árverésen valaha legnagyobb összegért, 1,9 millió dollárért eladott whisky, és áprilisban is hihetetlen áron kelt el öt üveg whiskykülönlegesség.

(Forrás: MTI, fotók: Skinner, CNN)

FOLYTASD EZZEL
Van egy palack, amibe már csak egri bikavér kerülhet
Az egyszerűségével okoz örömöt – A Marischka étteremben jártunk
Rendeld meg a Roadster magazin 6. számát!
Őszi-téli lapszámunkban ismét megnövelt terjedelemben, 224 oldalon a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Felsorolni is nehéz, mennyi izgalmas történetet meséltünk el az új számban, de ha szeretnél többet tudni, akkor kattints ide az alábbi linkre! Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom