Hihetetlen összegért kelhet el öt palack whisky

Bowmore 1964-es egymalátás whiskyjének öt rendkívül ritka palackjáért félmillió dollárnál is többet fizethet egy dúsgazdag gyűjtő.

Az Isle of Wray szeszfőzde legendás italkínálatának teljes, ötpalackos szettjét bocsátja árverésre április végén a Sotheby's. A nyertes ajánlattevő ráadásul a világ egyik legértékesebb whiskykollekciója mellé még a szeszfőzde darabjaiból épített gyönyörű, egyedi szekrényt is magáénak tudhatja majd.

A whiskyket 1964-ben desztillálták és olyan tölgyfahordókban érlelték, amelyeket korábban édes Oloroso sherry előállításához használtak.

Az első kiadás huszonkilenc évvel később, 1993-ban jelent meg, majd további két széria készült a következő két évben. A harmadik kiadást az utolsónak szánták, 2007-ben azonban megjelent egy negyvenkét éves, 2016-ban pedig egy ultralimitált, mindössze százötvenkilenc palackból álló tétel is.

Az aukció része John Galvin bútortervező által épített egyedi whiskyszekrény is, mely speciális, kézzel fújt kiegészítőket, hat kézzel poharat és egy palackot is tartalmaz, de tartoznak hozzá sárgaréz alátétek is.

Az élő aukció hétfő délben kezdődik hongkongi idő szerint, de előzetesen online is lehet rá licitálni. A Sotheby’s arra számít, hogy a győztes licit valahol 310 ezer és 640 ezer dollár között lesz, azaz több mint 190 millió forint is lehet, amit egy az egyben jótékonysági célra ajánlanak fel.

Ha olvasnál még a whiskyről, nem gördítünk elé akadályt, sőt. A világ egyik legrégibb és legpatinásabb, családi tulajdonú whiskygyártó üzemének története több mint százhuszonöt éve kezdődött. A Glenfiddichből azóta legenda lett, 1937-es single maltjuk az egyik legritkább és legdrágább whisky a világon, párlataik karakteres ízvilága pedig a legkeresettebb skót whiskyk közé emelte. De vajon mi rejlik a titkos családi recept mögött? Utánajártunk. Amennyiben koktélhoz használnád fel, ezt a négyet ajánljuk, ha pedig kíváncsi vagy, milyen volt megkóstolni a világ legfüstösebb whiskyjét, itt elmeséljük.

sotheby’s | whisky | rekord | gaszronómia | aukció

FOLYTASD EZZEL

Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom