A vízzel való takarékosságra szólította fel a turistákat egy kaliforniai város

Mendocinóban a kihelyezett táblákon az alábbi olvasható: "Súlyos szárazság. Kérjük, takarékoskodjanak a vízzel."

A tengerparti városban a szárazság miatt kénytelenek voltak lezárni a szállodák halljainak mosdóit is. A San Franciscótól néhány órányira északra fekvő településen nyilvános hordozható vécéket vetnek be és figyelmeztető táblákon kérik a lakosokat, valamint a turistákat, hogy takarékoskodjanak a vízhasználattal.

A rendkívüli vízhiány a túl kevés eső miatt alakult ki, így nem töltődtek fel azok a kutak, melyekből a város ivóvízhez jut. A válságot ráadásul mélyítette, hogy Mendocino legfőbb tartalék vízellátója, Fort Bragg vízkészlete is jelentősen megcsappant a Noyo-folyó alacsony vízhozama miatt.

Ez most egy igazi vészhelyzet, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az egyik panzióban a vendégváró falatokat üveg helyett papírtányérokon szolgálják fel, a vízmegtakarítás érdekében leállították a kertek öntözését, sőt, arra is megkérték a vendégeket, hogy legyenek tekintettel a vízhiány súlyosságára, és ne zuhanyozzanak olyan hosszan, mint otthon szoktak.

A Mendocino Megyei Vízügyi Ügynökség tájékoztatása szerint ezen a télen a megyében a szokásos csapadékmennyiség csupán 38 százaléka érkezett meg. Az aszályos időjárási viszonyok következtében pedig Kaliforniában továbbra is rekordméretű az erdőtűzek száma.

Hogy jó hír is jöjjön Kaliforniából, a Coachella-völgy sivatagos vidéke ad majd otthont az Egyesült Államok első, kizárólag háromdimenziós nyomtatással készülő házakból álló városnegyedének. A projekt mögött álló két kaliforniai vállalat, a fenntartható ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Palari és a Mighty Buildings nevű építéstechnológiai cég egy kéthektáros földterületen fogja kialakítani a tizenöt környezetbarát otthon alkotta negyedet Rancho Mirage-ban.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

vészhelyzet | szárazság | turisták | usa | vízhiány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom