Nagyon izgalmas kiállítás nyílt egy nem mindennapi helyen

Meszlényi Karl önálló kiállítása a LAVOR Collective Art Salonban.

Az éghajlatváltozás korunk és a jövő társadalmát mindinkább meghatározó tényező, melynek mellékhatásait évről-évre egyre inkább saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk. A természet egyre távolabb kerül az ember mindennapjaitól és olyan módon tárgyiasul, mely a nagyfokú erdőirtások következtében már csak utópisztikus gondolatként létezhet a nem túl távoli jövőben.

A természettel való együttműködés megkezdéséhez, ugyanakkor belső utak vezetnek.

Újra fel kell fedeznünk magunkban a természethez fűződő viszonyunkat és egyénileg is meg kell találnunk a válaszokat, melyek segítenek minket abban, hogy a változást mikro-szinten is elindíthassuk és új 21. századi hagyományként továbbörökíthessük.

Karl Jungle című kiállításán olyan alternatív világba visz el minket, ahol az emberi jelenléttől mentesen mutatja be a természetet és annak sokszínűségét, anyagszerűségét és kiszámíthatatlanságát. Az alkotásokra az organikus, biomorf szintetizálás jellemző, a non-figuratív tájábrázolások nemcsak megjelenítenek egy természeti képet, hanem a gesztusok segítségével élővé, dinamikussá és érzelemmel teli „mozgóképként” mutatják be a természet valódi arcát.

Karl expresszív munkássága a természet iránti szoros kapcsolatát tükrözi, melyben megjelenik az életet adó víz, hol folyó, hol tó, hol pedig viharos tenger formájában.

Néhol, mintha aranyhalakat látnánk úszni a víz felszíne alatt, néhol pedig napsütötte tájak, ligetek és dúsan virágzó bazsarózsák jelennek meg egy bambuszfolyamon. A kiállítás fő műve a „Paradicsom” az egyetlen olyan kép, mely magában hordozza az emberi jelenlétet, megjelenik egy híd, mint kísérlet az ember és természet újra egymásra találásában, ahol a túlburjánzó növényzet, a trópusi őserdők növényvilága és a dzsungel páradús levegője hatja át a Salon termeit.

A Dohány utcai zsinagógára néző Art Salonban szeptember 22-ig megtekinthető a kiállítás előzetes bejelentkezéssel az alábbi e-mail címen vagy telefonszámon: [email protected] és +36308477913.

Augusztus 20-án este héttől egy Global Warming Party keretein belülis meg lehet nézni a kiállított munkákat.

(Portré: Sam Scott Schiavo)

meszlényi karl | jungle | lavor | kiállítás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom