Kiderült, hány csésze kávét kell meginnunk naponta, hogy tovább éljünk

Habár az ilyen kutatások mindig kissé kétesek, mi biztos, ami biztos, most lefőzünk egy adag arabicát.

Egy új tanulmány szerint a kávéivók körében alacsonyabb a korai halálozás kockázata, mint azoknál, akik nem kávéznak. Korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy az ital segítheti az egészség megőrzését, mivel összefüggést találtak a kávéivás és egyes betegségek - köztük a krónikus májbetegség, egyes rákfajták, sőt a demencia - alacsonyabb kockázata között.

Egy friss kínai kutatás azt találta, hogy akik minden nap mérsékelt mennyiségű kávét fogyasztottak - akár cukorral, akár cukor nélkül -, azoknál mérséklődött a halálozás kockázata azokhoz képest, akik nem kávéztak a vizsgált hétéves időszak alatt.

Az eredmény mind az instant, mind az őrölt, mind a koffeinmentes kávé esetében hasonló volt. Az Annals of Internal Medicine című belgyógyászati szaklapban közölt tanulmány az Egyesült Királyság Biobankja több mint 171 ezer résztvevőjének adatain alapult, amelyek genetikai, életmódbeli és egészségügyi információkat, köztük a kávéivási szokások részleteit is tartalmazták.

A kutatócsoport halotti bizonyítványok adatai segítségével átlagosan hét éven át - 2009-től kezdve - követte a résztvevőket. Az idő alatt 3177-en hunytak el. Miután olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a kor, a nem, az etnikum, az iskolázottság, a dohányzás, a testmozgás mennyisége, a testtömegindex és az étrend, a kutatók arra jutottak, hogy a kávét nem fogyasztókhoz képest az édesítetlen kávét ivóknak kellett a legkisebb halálozási kockázattal szembenézniük.

A legnagyobb csökkenést, 29 százalékot azoknál látták, akik 2,5-4,5 csésze kévét ittak naponta. Azoknál is mérséklődött a kockázat, akik cukorral itták a kávét, legalábbis ha naponta 1,5-3,5 csészével ittak.

Kevésbé volt egyértelmű a tendencia azoknál, akik mesterséges édesítőt használtak. A tanulmány egyszer kérdezte a résztvevőket a kávézási szokásaikról, és önbevalláson alapultak az adatok.

A cukros kávét fogyasztók többsége egyetlen kanállal tett a csészéjébe - ami azt jelenti, hogy nem tudni, az eredmények hasonlóak lennének-e magas cukortartalmú kávékészítményeknél is.

Naveed Sattar, a Glasgow-i Egyetem belgyógyász professzora - aki nem vett részt a kutatásban - azt mondta, a kávéivók lehet, hogy általában jobb módúak és egészségesebben élnek. Mint megjegyezte, nincs meggyőződve arról, hogy egy megfigyelésen alapuló tanulmány képes lenne az ilyen tényezőket is figyelembe venni. Mindenesetre mi most megiszunk egy csészével!

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

csésze | kávé | kávéfogyasztás | kutatás | egészség

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom