Kellemes élmény ebben a budai udvarban hűsölni és ebédelni

Grillétterem, ebédmenüző hely, árnyas udvar, szimpatikus esti fröccsöző hely – ez mind egyben a Moné. Egy több mint háromszáz éves apátsági épület, a kapucinus rend egykori kolostora fogadta be a vendéglátóhelyet. A Fő utca gyönyörűen restaurált rendháza ma már butikhotelként, Monastery néven várja vendégeit. Körbejártuk a házat, és ebédeltünk egy kiadósat. 

A régmúlt Budája, kockás terítős éttermeivel, hangulatos vendéglőivel és a hozzájuk tartozó takaros udvarokkal, már csak nyomokban fellelhető. Kikoptak ezek a helyek, újak, másak váltották fel őket, de ezt kár siratni. Megbecsüljük inkább azt a néhányat, amely még megmaradt, és kíváncsian figyeljük mindazokat az új szereplőket, amelyek elég egyedinek, barátságosnak tűnnek. A Moné éppen ilyen.

A Fő utcából a Ponty utcára felkanyarodva tudjuk megközelíteni a Garden részt, ami modern megoldásai ellenére valamit mégis visszaad az árnyas budai délutánokból. Mutatós a nagyra tárt ajtó – alkalomadtán, este akár be is lehet hajtani –, a kerthelyiségben pedig napvitorlák és dús fák alatt ejtőzhetünk, amíg az ebédre vagy az italunkra várunk.

Hétköznapokon 12–15 óráig kínálják a menüt, két fogás 2490 forint, desszerttel együtt pedig 2890 forintba kerül, bónusz limonádéval. A kedvenc megoldásunkkal éltek, és a fix menüsor helyett mi tudjuk összeválogatni az ebédet, három-négy féle előétel, főétel és két édesség közül.

Kiadós ebédre számítsunk, olyanra, ami után szívesen időznénk még náluk, még akkor is, ha vár a munka. Séfjük a Moné előtt a Nobu sous chefjeként dolgozott, ezért nem áll messze tőle az ázsiai konyha, amit rendszerint valamilyen formában bele szokott csempészni a menü életeleibe is. Mi például ázsiai húslevest kóstoltunk erről a vonalról, ami egy mély, de mégis frissítő, udon tésztával érkező leves volt. Mivel erősen a hangsúlyozzák a grillfogásokat, ezért az ebéd fogásai között is rendszerint találni faszénen, vagy rostlapon sült húst, halat.

Á la carte a hideg kovászos uborka levest teszteltük, ami a legszuperebb nyári élőétel, de az avokádóval tálalt quinoa saláta is ebbe a könnyed vonalba tartozik. Kínálnak többféle halat, garnélát szintén grillen készítve, a burger kézenfekvő szereplő, ahogy a szaftos rib-eye sem maradhat ki. Átlagos belvárosi bisztrók árszínvonalára számítsunk, az előételek ezer forint alatt is kijöhetnek, a főételeket körettel együtt háromezer forint körül járnak.

Az esték a vacsorák mellett a lazításról szólnak, 23 óráig tartanak nyitva, és csütörtökönként általában zenés programokkal is készülnek. Ilyenkor kigyúlnak a szeretett nyári füzérek fényei, és a poharak is egyre sűrűbben koccannak össze.

Odabent, az épületben folytatódik az étterem, a benti résszel. Körbenéztünk, és egy dekoratív, ízléses teret találtunk. Nincs ez másként a hotelben sem, a szálloda menedzsere megmutatta nekünk a negyvenhét szobás butikhotel néhány lakosztályát és a történelemmel átitatott folyosókat is. A dizájnt nem tolták túl, az egyszerűségre törekedtek, sok helyen például visszaköszönnek a néhai kapucinus kolostor eredeti falai, ami elegáns megoldás.

Moné Garden és Moné Bar and Restaurant, Budapest I., Fő utca 30. és Ponty utca 2.

Ez is érdekelhet:

Békebeli klasszikus sütikkel és fagyikkal hív hűsölni a budai Jardinette

A receptek egy része családi receptesfüzetéből került elő.

(Fotók: Moné)

buda | kerthelyiség | moné | budai vár | boutique hotel

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom