Ez lesz a hét legérzékibb kiállítása

Kertész Attila festőművész harmadik önálló tárlata a Genetrix, az eredet, azaz az ősanya egyetemes jelentését dolgozta fel tíz képből álló sorozatában, visszanyúlva egészen az ősi kultúrák szimbolikájáig. A kortárs kiállítás két héten keresztül ingyenesen, bejelentkezés nélkül megtekinthető a belvárosi Hybridart Space-ben.

Kertész Attila a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen mesterdiplomázott formatervezés szakon, majd társaival megalapította a Position Collective-t, amelynek fő profilja a belsőépítészeti szolgáltatás mellett folyamatosan bővülő bútorkollekció tervezése és gyártatása a hazai és a nemzetközi piacra. Attilát évekkel ezelőtt a dizájn szeretete mellett a festészet is komolyan magával ragadta, és első kiállítási anyagát, a Gemself sorozatot az ásványok és kőzetek inspirálták, majd a második tárlata, az Anima névre keresztelt én férfi és női oldalának különböző megjelenési formáját mutatta be, absztrakt jegyekkel ellátva.

A festőművész harmadik tárlata a latin Genetrix nevet kapta, amelynek jelentése ős, ősanya, és amely szimbólumokat absztrakt eszközökkel ábrázolta. Attila minden alkotására jellemző, hogy erős érzelmi indíttatásból készülnek és egytől egyik érzékiek, mivel a művész a saját önismereti utazását dolgozza fel absztrakt formában, néhol figuratív elemekkel kiegészítve.

„A Genetrix tárlatom kiemelten fontos állomás számomra, mert az eredet témáját járom körbe anya-ősanya szimbólumát használva, bemutatva fontosságát, erejét és személyiségformáló jellegét életünk kezdetén. Inspirációul törzsi kultúrák marokszobrait, termékenység szimbólumait és mintakincseit választottam.”

Betekintést nyerhetünk eddigi legújabb munkáiba, ahol a kiegyensúlyozott színhasználatot sodró, lüktető lendületű formák és körvonalak szegélyezik.

Helyszín: Hybridart Space, Budapest V., Galamb utca 6.
Időpont: 2020. október 21. – november 4.
Nyitvatartás: Minden hétköznap 17:00–20:00

kertesz atila | kiállítás | art

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom