Close
Ez a két könyv nagyon fontos témát feszeget

Ez a két könyv nagyon fontos témát feszeget

A gyászt általában a szőnyeg alá söpörjük, de ebben a két kötetben nincs helye a tabuknak.

Az elmúlt években megszámlálhatatlan mennyiségű pszichológiai témájú könyvet vettem a kezembe, és már szinte teljesen elfeledkeztem arról, milyen is egy jó regényt olvasni.

Mivel a tél nálam mindig az elmélyülésről, az önismeretről és a fejemben tabuként számon tartott témák elővételéről szól, úgy döntöttem, hagyom a szakkönyveket, és regényekhez nyúlok, méghozzá olyan kötetekhez, amelyekben a központi téma a gyász.

Bár azt gondolom, nem kellene így lennie, a gyász az emberek többségének fejében mégis abszolút no go zóna, és nemhogy nem beszélünk róla, de távol tartjuk magunkat minden olyan írásos anyagtól, amiben szembe kell néznünk az élet körforgásával.

Sosem tartottam magam olyan embernek, aki nehezen beszél a halálról, sőt, inkább mindig is tudatosan próbáltam készülni arra, hogy bizony senki sem él örökké – még a szeretteink sem, akiknek az elvesztésétől jobban félünk, mint bármi mástól. Ennek ellenére az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztat a dolog, sőt, akár azt is mondhatnám, hogy kifejezetten frusztrál.

Ezért sokkal több olyan írást olvastam el, amely segíthet abban, hogy elfogadjam, az emberek sajnos halandók, és a természet rendjét nem lehet megváltoztatni.

A tél komorságához és ehhez a cseppet sem könnyed témához kapcsolódik Sigrid Nunez A barát című könyve, és Carolina Setterwall Reméljük a legjobbakat címet viselő kötete.

Mindkét mű kellően fajsúlyos, ezért hosszú napokba telt, mire kitaláltam, melyikkel lenne érdemes kezdeni a sort, és végül Setterwall győzött. Bár kétszer olyan hosszú, mint A barát, a leírás számomra sokkal fájdalmasabbnak is tűnt, gondoltam, hadd jöjjön elsőként a nagyobb megrázkódtatás, így a másik talán már kevésbé lesz lehangoló.

Amit már a Reméljük a legjobbakat borítójáról is meg lehet tudni, hogy egy fiatal nő történetét olvashatjuk, aki tragikus hirtelenséggel elveszíti a szerelmét. A férjének álmában leáll a szíve, és soha többet nem ébred fel. Maga mögött hagy egy néhány hónapos babát és a főszereplőt, Carolinát. A könyv párhuzamos idősíkokban mozog: amíg az egyik fejezet a főszereplő aktuális helyzetét, érzelmeit írja le, a következő visszamegy a múltba, ami egy extra tőrdöfés a szívnek. Látjuk, ahogy kialakul a románc, a közös életük nehézségeit, szépségeit, a gyerekvállalást megelőző és a szülés utáni gondolatokat. Néha úgy érezzük, talán nem is véletlen, hogy – bár ilyen szörnyű módon –, de elvált a két ember útja, néha pedig velőig hat az eset fájdalma. A történet szembesít minket azzal, hogy az élet kiszámíthatatlan, semmi sem állandó. Hogy sokkal inkább meg kell becsülnünk a szeretteinket, mint azt egyébként tesszük, mert sosem tudhatjuk, mikor töltjük el vele az utolsó napunkat. Ami pedig a legfontosabb, hogy minden szörnyűségből van kiút. Bármi is történjen, teljes értékű életet lehet élni egy tragédia után is, de természetesen csak akkor, ha hagyunk magunknak időt arra, hogy feldolgozzuk az eseményeket, és meggyógyítsuk a lelkünket.

A legtöbb lapozás után meg kellett törölgetnem a szemeimet, és bizony jó néhány napig nem aludtam túl nyugodtan, de minden percet megért a történet, és az a sok erő, amit teljesen észrevétlenül adott.

A Setterwall-kötet után körülbelül egy hétig semmilyen könyvet nem voltam képes a kezembe venni. Muszáj volt rendet tennem a fejemben, a gondolataimban, feldolgozni, amit olvastam, és aztán persze elengedni. Amiatt főleg, hogy sajnos a Nunez-könyvtől sem remélhettem vidám perceket.

Mégis, már A barát első negyedének elolvasása után láttam, hogy – bár itt is egy, a főszereplőhöz közel álló barát elvesztéséről és a gyászról van szó –, Nunez mégis sokkal könnyedebb stílusban beszél a veszteségről, és néhol még mosolyt is csal az olvasó arcára. A borító félig-meddig megtévesztő: egy hatalmas kutyafejet látunk az előlapon, és a kiemelt idézet is egy négylábú jellemzése, de ott már finom utalást is találunk arra, mi következik majd a belső oldalakon. “Hatalmas dióbarna szeme döbbenetesen emberi: a te szemedre emlékeztet… olyan, mintha egy részed velem lenne.”

Még mielőtt kedves kis történetet remélnénk egy elhagyott kutyáról, lecsapom a történet lényegét. Egy nő váratlanul elveszíti egy jó barátját, aki nem mellesleg a mentora is volt, és hozzá kerül a férfi dán dogja. Bár eleinte a kutya láthatóan depressziós gazdája elvesztése miatt – ami még boldogtalanabbá teszi új gazdáját is, aki szintén gyászol –, időről időre egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és végül kettejük kapcsolata gyógyítja be a veszteséggel járó sebeket. Itt is gyakran olvashatunk visszaemlékezéseket, és mélyebb betekintést nyerhetünk az elhunyt és a gyászoló egykori kapcsolatába, valahogy Nunez szavai sokkal könnyebben fogadtatja el velünk azt a borzalmat, ami történt.

Mindkét író borzasztóan őszinte, és minden sorukat öröm olvasni, még akkor is, ha egy ilyen fájdalmas témával kell szembenéznünk. Bár ezek a történetek átmenetileg sok sebet hagynak a szívünkön és kérdést a fejünkben, végeredményben sokkal többet segítenek az elfogadásban, a feldolgozásban és a gyógyulásban, mint azt hinnénk – vagy mint azt egy pszichológiai témájú szakkönyv elolvasása tenné. Nem csoda, hogy a 2019-es év végén már az év legjobb könyvei között emlegették a két kötetet. Sőt, egyelőre még 2020-ban is tartják a helyüket.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

Megjelent a legújabb Roadster magazin!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom