Ez a két új borbár lesz a munka utáni menedékünk Budapesten

Néhány évvel ezelőtt könnyű sikerrecept lett volna egy régóta üresen tátongó, belvárosi üzlethelyiséget borbárrá alakítani, miután a Divino 2011-ben elsöprő sikerrel rakta le a modern, stílusos borbár-alapokat a Bazilikánál. Azóta viszont egymást érik a vendéglátóhelyek, ahol minőségi borokat (is) kóstohatunk, úgyhogy fel van adva a lecke, ha valaki újat akar mutatni.

Nyáron viszont két csapat is borbár-projektbe kezdett: az Arany János utcában erős háttérrel nyitott meg a MyWine, a második kerület legpezsgőbb részén, a Lövőház utcában pedig a főként bormarketinggel foglalkozó Kóstolom nyitott kicsi, de szerethető kóstolóműhelyt.

Megnéztük, miben hoznak mást vagy többet, mint az eddigiek, és persze, ha ott voltunk, már a kóstolástól se visszakoztunk.

Mintha otthon, a nappaliban borozgatnánk – MyWine wine bar & shop

Az Arany János utcára eddig is könnyű volt úgy tekinteni, mint a belvárosi gasztronómia egyik főutcájára – a város egyik legjobb olasz étterme hosszú évek óta a Trattoria Pomo D'oro, a reggeli koffeindózist pedig a banknegyed több száz töretlen lelkesedésű kávéfüggőjével együtt mi is szívesen fedezzük az Espresso Embassy újhullámos kávéiból.

Júliusban pedig megnyitott a MyWine, egy borbolt és borbár fúziója egy helyen, laza, de végtelenül igényes, és mindenekelőtt otthonos környezetben.

A lokáció miatt a név talán több fejtörést okozott, mint maga a koncepció: a turisták által is kedvelt részen nyílt borbár alfája ugyanis az az Artizan ital-nagykereskedés, amelynek választékában elsösorban természetes borok, kistermelők tételei találhatóak meg, mellette széles hazai kraftsör-választékot vonultatva fel.

A minőségre és a stabilan erős kínálatra elég jó garancia, hogy a tulajdonosi körben több borász is akad, a Bodrog Borműhely, a mádi Barta Pince és a Szentesi birtok tételeinek így egyik legfontosabb bázisa lett a MyWine.

A cél összességében egy olyan választék kialakítása volt, hogy a tapasztaltabb és magas minőségi elvárással érkező vendégek is folyamatosan újdonságokat, meglepő tételeket kóstolhassanak, miközben egyáltalán nem kell szakbarbárnak lenni, hogy az ember jól érezze magát itt.

A csendes nyitást követően néhány hete megtartották az első boros eseményüket is, hét borásszal a falak között, és a jövőben is sok boros eseménnyel szeretnék megmutatni a borok mainstreamtől távolabb eső arcát.

A Dobrosi Eszter által tervezett, egyszerre remekül funkcionáló és nagyon otthonos, ízléses bárban a több mint kétszáz bor és kisüzemi sör mellé a delikátpultból remek sonkákat, sajtokat, ajvárt és olívákat is kóstolhatunk.

A MyWine nem kérdés, hogy a nyári szezon végével a környék egyik leghangulatosabb találkozóhelye lett, ahol nemcsak este érdemes borozgatni a haverokkal, hanem egy lazább üzleti megbeszélésre is tökéletes.

Mit érdemes kóstolni, ha még nem jártunk itt?

Többszörösen tesztelt, biztos ajánlás például Szentesi József brut pezsgője, vagy a Bodrog Borműhely Dry Tokajija, október közepétől pedig az egri Orsolya pince három különböző, 2017-es kadarkáját is összekóstolhatjuk – különleges tételek lesznek, igazi inyenceknek!

Az apró kóstolóműhely, ahol a szakmát lazán adják elő – Kóstolom Borbár

Mindössze hat-hét asztal fért el a Mammut mögötti Lövőház utca és Káplár utca sarkán megbújó, apró pincében, ahol a főként bormarketinggel foglalkozó Kóstolom csapat nyitott borbárt néhány hete.

A boros szakmában hosszú évek óta tevékeny és lelkes brigád vállaltan nem egy szimpla újabb borbár szeretne lenni a fővárosban, és már csak az üzlet méreteiből adódóan sem szeretne tömegeket megmozgatni. Itt bőven elég, ha maximum húsz ember kötetlenül, felszabadultan elborozgat munka után, és az sem baj, ha közben többet szeretne megtudni egy adott borvidékről, annak talajáról, adottságairól, borászairól.

A cél alapvetően, hogy lehetőséget biztosítsanak olyan boros megmozdulásoknak, borászokkal való beszélgetéseknek, szakmai workshopoknak, ami máshol ilyen formában nem valósulhatna meg.

A sonkákat, sajtokat és olívákat a csapat kedvencei közül válogatták, és a MyWine-nal ellentétben ők nem támaszkodnak egyetlen kereskedés tételeire: a kínálat folyamatosan változik, frissül, a körülbelül kilencven bor és pezsgő között ugyanúgy van francia champagne, mint somlói juhfark.

A kóstolomosok Pintér Zsolttal, az egyik legnagyobb általunk ismert borfanatikussal az élen szeretnék, ha tényleg közelebb hoznák egymáshoz a borászatokat – akár a világ másik feléről – és a fogyasztókat, hamarosan például a Bortársasággal közösen tartanak Planeta-kóstolót, ahol a magyar borászt is foglalkoztató szicíliai birtok legkülönlegesebb tételeit is meg lehet majd ízlelni.

Érdemes lesz figyelni rájuk, ha a szórakozás mellett a borok mögötti történetek is izgatnak minket.

Ez is érdekelhet:

Tartalmasak, mint egy jó regény – Öt remek bor, őszre hangolva

Tokaji és villányi nagyborok mellett három izgalmas, külföldi bort pakoltunk a virtuális borhűtőnkbe – aztán egyből meg is kóstoltuk.

(Fotók: MyWine, Kóstolom Borbár)

üzlet | bár | kóstoló | bodrog borműhely | borkereskedés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom