Close
Két városban is új bázist nyit a Wizz Air

Két városban is új bázist nyit a Wizz Air

A diszkont légitársaság júliustól hét repülőgéppel tizenöt országba indít majd járatokat huszonnyolcadik és huszonkilencedik bázisáról.

A társaság tájékoztatása szerint Lárnakán közvetlenül száz, Milánóban kétszáz, a kapcsolódó iparágakban pedig még több új munkahelyet teremtenek az új bázisok. Az új ciprusi járatok idei kapacitása meghaladja az egymillió utast, a milánói bázisnyitással pedig a Wizz Air megduplázza lombardiai kapacitását, és egy sor új úti céllal köti össze Milánót. Az új útvonalakkal együtt 2020-ban már huszonnyolc város lesz elérhető Milánó Malpensáról.

Az utazási korlátozások feloldását követően a nyártól újra közlekedik majd a Wizz Air Budapest–Lárnaka és Debrecen–Lárnaka járata is.

A Wizz Air közel egy évtizedes történetre tekint vissza Cipruson, első járata 2010 decemberében szállt le a szigeten, azóta több mint 800 ezer utas utazott az országba a légitársasággal. Olaszországba 2004 óta repül a cég, azóta már 40 millió utas választotta több mint száz itáliai útvonalát.

A Wizz Air utasai és személyzete védelmében szigorított egészségügyi intézkedéseket vezetett be: a személyzetnek és az utasoknak is kötelező arcmaszkot viselni a fedélzeten, az utaskísérőknek kesztyűt is. A Wizz Air rendszeresen aláveti repülőgépeit egy iparági standardot jelentő, vírusölő szerrel végzett ködös fertőtlenítésnek, és a szigorú napi takarítási protokoll keretében minden este fertőtlenítik a repülőgépeket.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

 

 

bázis | lárnaka | olaszország | ciprus | új

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Felkészülve a főszezonra - Az ország közel száz pontján szakértők segítik a turistákat

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram