Zseniális és költői szépségű kollekcióval rukkolt elő a Kezemura

A Roadster magazin megkereste Somoskői „Kezemura” Gábort egy kerámia-kapszulakollekció ötletével. Az együttműködésből megszületett huszonöt csésze egy porcelánból formázott meditáció a végtelen utakról, az idő múlásáról, és a korról, amelyben élünk. Történet a tábortüzek melegéről, a lebegős színekről, és a porcelán hangjáról.

Kézbe fogni a múló időt

A japán fazekasművészet egyik kiemelkedő példája a Jugure (Alkony) teáscsésze, amelyet a 16. század végén alkotott meg Raku Csodzsíró fazekasmester. Amikor ezt a különleges, ötszázéves darabot egy 1991-es dokumentumfilmben kezébe vette Japán egyik leghíresebb kritikusa és írója, Kato Suicsi, így nyilatkozott: „Ahogy kezembe fogom ezt a csészét, és egy rövid ideig csak szemlélem, egy érzés tör rám. Megragad a szín, a textúra és a felület komplexitása. Miközben lassan forgatom, egy végtelenül változó mozgást látok, a szüntelen változás folyamatát. Ez a teáscsésze megtestesíti az emberi lélek változásának különböző szakaszait. Érzékelés nélkül is értjük, hogy az emberi lét azon magasságait és mélységeit foglalja össze, amelyeket az idő múlásával mind megtapasztalunk. Én is öregszem és közeledem életem alkonya felé, így mindez nagyon sokat jelent számomra.”

 

Van valami végtelenül poétikus abban, hogy egy teáscsésze nevet kap, egyéniséggel és jelentéssel ruházzák fel, amivel máris többé válik puszta tárgynál. Egy társ lesz belőle, tanítás, ami az életről mesél. Nem mi fogjuk meg a csészét, hanem ő ül bele a tenyerünkbe.

Somoskői Gábor nekem valahol távoli rokonságban áll a régi nagy mesterekkel – ezt ő nyilván soha nem mondaná, talán nem is érzi így, én mégis ezt gondolom.

Keresett kerámiák

Somoskői Gábor kulturális antropológusként végzett az egyetemen, fotózott, gördeszkákat gyártott, majd 2013-ban megalapította a Kezemura kerámiaműhelyt. A japán hangzás sokakat megtéveszt – nyilván belekalkulálták ezt a hatást –, de a név mögött magyar jelentést kell keresni. VIII. kerületi műhelyében kávés- és teáscsészéket, tálakat, tányérokat, vázákat és kannákat készített, amelyeket áthatott a letisztult, távol-keleti ihletésű dizájn, és az azok mögötti elméletiség: a wabisabi vagy éppen a zen buddhizmus, de a japán skatulyát Gáborra húzni mindezek ellenére komoly hiba lenne.

 

Fél éve családjával együtt Solymárra költözött, ott alakította ki új műhelyét is. Az agyagozást meditatív tevékenységnek tekinti, egy időben tervei között szerepelt az agyagozás tanítása is, hogy mások is élvezhessék jótékony hatását. Mindent kézzel készít, a háttérmunkában a felesége segíti. Munkái iránt hatalmas az érdeklődés, 2021-ben ott tartottunk, hogy Kezemura csészéhez hozzájutni szerencse és kiváltság kérdése. Jó példa a tavaly karácsony, amikor az online shopjába frissen kitett kétszáz csészére pillanatok alatt ezren próbáltak lecsapni.

A rendszer nem bírta a terhelést, nem túlzás tehát azt állítani, hogy Gábor munkáiért komoly verseny zajlik a digitális térben.

Csészéit, tányérjait pékségek, éttermek, kávézók és teázók rendelik meg, mert Kezemurát tartani egyfajta minőségpecsét lett, egy bizonyos fajta életszemlélet garanciája. A láthatóan komoly kereslet ellenére Gábor nem tervez növekedni. Növelhetné a kapacitást, bővíthetné a műhelyt, felvehetne alkalmazottakat, de úgy érzi, közben elveszne valami, és ezt nem szeretné.

Rendet teremteni kívül és belül

Akkor jöttem rá, mennyire szeretek kerámia teáscsészéket a kezembe fogni, amikor bő fél évtizede megfordultam a Zhao Zhou teaműhelyben, ahol a csodás, lélekemelő teák mellett teáseszközökkel is meg lehetett ismerkedni. A mai napig rám tör egyfajta birtoklási vágy, ha meglátok egy szememnek tetsző csészét vagy poharat, a legkevesebb, hogy meg kell érintenem, fel kell mérnem a súlyát a kezemben, éreznem kell a tapintását, és csendben figyelem, vajon suttog-e valamit felém. Kezemura csészéit szeretem nézni, szeretem a kezemben tartani, és ennek nyomós oka van. Úgy érzem, hogy amikor egy puerrel vagy nepáli zöld teával feltöltve a tenyeremben pihen, valami mágikus energiakibocsátás történik, rend teremtődik bennem, és egy kicsit a világban is.

Varázslat. Vagy terápia. Illúzió.

Az elmúlt két és fél évvel a hátunk mögött úgy éreztem, nagyobb szükségem van a belső és külső rendre, mint valaha. Töredelmesen bevallom, voltam már jobban. Ezért szerettem volna egy csészét, ami még nagyobb erővel teremt nyugalmat és egyensúlyt a világunkban. Egy olyat, ami eleve ezzel a céllal, egy új gondolatból születik meg, friss energiát képvisel, és szakértő, mesteri kezek alkotják meg.

Néhány e-maillel és üzenetváltással később Somoskői Gáborral egy Solymár feletti dombon ülünk, az erdőség szélén. Mögöttünk Nagykovácsi, előttünk a Pilis-hegység, alattunk pár utcával Gábor háza. Mivel a dombra vezető út meredek volt, egy darabig csak ülünk a március eleji csípős, szeles időben, és a tájat nézzük. Gábor termoszából forró vizet önt a gaiwanban lévő Vuji-hegyi teára, aztán kortyolunk. A csészék aprócska, vékony falú porceláncsészék, amelyeknél jobban szeretem a nehezebb, rusztikusabb tapintású chawanokat, de a tea felmelegít, megölelget, és nagyon hálás vagyok érte. Beszélgetünk a vírusról, a friss orosz megszállásról, egy atomkatasztrófa lehetőségéről, hitetlenkedve, ironikusan, értetlenül. Aztán előállok az ötletemmel: kollaborációban készítsünk egy limitált szériájú teáscsésze-kollekciót, amelyet Endless Road, vagyis Végtelen út névre keresztelnénk.

A Roadster magazin adja a kollekció nevét és a mögötte lévő tartalmat, ő pedig saját kreatív inputjait hozzátéve létrehozza azt.

Gábor magában ízlelgeti a nevet és az ideát, közben tovább mesélek a név eredetéről.

Az elsődleges jelentés egyszerű

A pandémia elvette tőlünk az utakat, elvette tőlünk az utazást, és a hiány megteremtette az irántuk érzett vágyat. A kaland, a felfedezés, az élményekkel teli élet iránti vágyat. A Végtelen út egy spirituális utazás is, a fejlődésünk, az életutunk, a folyamatos tapasztalás és tanulás, a zen „kezdő szellem” szimbóluma. Tudván, mennyire elfoglalt, és mennyire nem keresi a megjelenési lehetőségeket, udvarias elutasításra számítottam. Gábor végighallgatott, mesélt saját megéléseiről, a világot folytonos változásban tartó energiáról, hogy a dolgok keletkeznek, fennállnak, majd kivétel nélkül elmúlnak, és hogy ez benne van minden tárgyban, minden emberi sorsban. Megkérdezte, ismerem-e a zen mondást, mely szerint az élet olyan, mint kihajózni a nyílt óceánra egy vitorlással, amiről tudjuk, hogy biztosan el fog süllyedni. Szó esett még a hospice alapítványról, és ötletként felvetődött, hogy a tárgyak bevételét felajánlhatnánk az alapítvány javára.

Csészénként jobbá tenni a világot

Másfél hónappal később Gábor solymári műhelyének elektromos kemencéjéből előkerült az első Endless Road. Kifinomult porcelántárgy, amit a kezembe fogva úgy érzem, mintha a nap sütne rám, vagy egy tábortűz mellett ülnék. Ezt teszi a szépség az emberrel, legalábbis John Muir megfogalmazása szerint. Gábor műhelyének kertjében ülünk, ezúttal grúziai fekete teát iszunk, de immár két Endless Roadból szürcsölünk.

„Nekem a Végtelen útról az általad említett dolgok mellett az élet törékenysége és végessége jutott eszembe, illetve, hogy ebben a jelenlegi kiszámíthatatlan és gyorsan változó világban úgy tudunk teljes életet élni, ha megtartjuk a fókuszt a jelenben és szűkebb környezetünkben, amire valóban hatásunk van – mondja Gábor, miközben vizet forral egy kis gázmelegítő segítségével. – Ezt szerettem volna megjeleníteni a csészében. Ezért vékony fallal képzeltem el, relatíve törékeny, vigyázni kell rá. Elvékonyodó formát terveztem meg, keskeny talppal, vagyis egy kisebb lökéstől könnyen borulhat is. A tárgy tudatosságot igényel, egyfajta éberséget, és játékra hív, hogy mikor használod, tedd félre az automatizmusaidat, kapcsold ki a robotpilótát, és helyezkedj bele a testedbe. Légy jelen! A máz színe sejtelmes, halvány kék és zöld tartományban játszik, a szemlélőt kristályvizű forrás vizére vagy a jádekő színére emlékeztetheti. Amikor odabent a műhelyben néztem, akkor sárgás volt. Most itt, kint a napon meg halványkék.”

Az Endless Road megalkotása Gábort arra késztette, hogy kimozduljon a komfortzónájából, és a projekt ezen részét nagyon kedvelte. Az első lépés az volt, hogy az eredeti formát megkorongozta agyagból. Utána a tárgyról készített hozzá egy öntőformát. Ezzel tulajdonképpen levette az eredeti tárgy negatívját. Ezt követően folyékony porcelánnal kiöntötte a negatívot, néhány percig állni hagyta, és ami úgymond az öntőforma falán megtapadt, az lett maga a tárgy. Első alkalommal 950 Celsius-fokon égette, közben a csésze összemegy, tömörödik, és utána már fel tudja szívni a mázat. A mázazás után újabb égetés következett, ezúttal 1250 fokos, magas hőfokon, és ezzel el is nyerte végleges formáját.

Pár perc múlva már bent állunk a műhelyben, félig kész és webshopérett Kezemura-szépségek között.  A falakon mázminták, szakkönyvek, aprócska, ujjbegynyi Buddha-szobrok, és csészék, vázák, tálak, tányérok – egy Kezemura-rajongó joggal érezhetné úgy, hogy egy szentélyben jár. Gábor egy Endless Roadot fog a kezében, és egy fadarabbal megüti. A csésze tibeti hangtállá változik, és hosszan elnyúló, kolostorokat idéző hanggal rezonál.

„Sejtettem, hogy ennek lesz hangja – mondja Gábor mosolyogva. – Van olyan, ami csak tompán koppan, de a porcelán tud ilyet.”

Gábor a huszonöt csészéből származó bevételt a Magyar Hospice Alapítványnak fogja eljuttatni, mert tiszteli az ott végzett munkát, és úgy érzi, a Végtelen út az életünket és a halálunkat is szimbolizálhatja. Örülök, hogy Gábor új jelentéstartalommal ruházta fel az együttműködésünket, úgy érzem, már semmit sem tudok sem hozzátenni, sem elvenni a projekthez. Elkészültünk.

Rálépni a végtelen útra

A limitált széria huszonöt darabja júniustól már elérhető a Kezemura webshopjában, huszonöt apró tárgy, amelynek hatalmas küldetést szántak az alkotói: rendet kell teremteniük a világban. Sikerülhet nekik? Hozhat egy kis egyensúlyt az univerzumba huszonötször ötdekányi égetett porcelán? Nehéz kérdés, amit mindenki válaszoljon meg magának, én úgy vagyok vele, mint a zen mondás: nem tudni Buddha.

Annyi bizonyosnak tűnik, hogy Somoskői Gábor ismét hű maradt küldetéséhez, és olyan kifinomult és funkcionális tárgyakat alkotott meg, amelyek megnyugtató atmoszférát teremtenek körülöttünk, és amelyeket generációk múlva is lehet használni.

A cikk a Roadster magazin nyolcadik számában jelent meg. 

kerámia | Somoskői Gábor | Kezemura | csésze | japán