Close
Kiderült, milyen formában születik újjá a Notre Dame

Kiderült, milyen formában születik újjá a Notre Dame

Nem lesz medence a tetején.

Emmanuel Macron csütörtökön engedélyezte, hogy az eredeti formájában állítsák helyre a párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártornyát, jóllehet a francia elnök eleinte azt szerette volna, ha kortárs építészeti tervek szerint, a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát magán hordozva épült volna újra a katedrális.

Egy svéd építész még medencét is épített volna a katedrális tetejére

A felújításon dolgozó építészekből, szakértőkből és helyi képviselőkből álló szervezet csütörtöki ülése után a francia elnöki hivatal jelezte, hogy Emmanuel Macron „magáévá tette azt a meggyőződést”, hogy eredeti formájában történjen a helyreállítás. „Az elnök megbízik a szakemberekben, és nagyvonalakban jóváhagyta a főépítész (Philippe Villeneuve) által bemutatott tervet, amely a huszártorony eredeti formában történő helyreállítását írja elő” – olvasható a közleményben.

Macron a tűzvész utáni napokban felvetette azt a lehetőséget, hogy nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a leomlott huszártorony újjáépítésére, és az alapján döntik el, hogy „az eredeti másolatát építik meg, vagy korunk technikáinak és kihívásainak megfelelő új toronyra van szükség”. A tűzvészben összeomlott, kilencvenhárom méter magas, fából készült és ólommal borított szerkezetet 1860-ban Eugene Viollet-le-Duc építette, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között lebontották.

Szakemberek és a katedrális főépítésze is azt hangsúlyozta, hogy a 19. században azért kellett kitalálni egy új huszártornyot, mert a korábbinak nyoma sem maradt a francia forradalom rombolása után. Most viszont a rendelkezésre álló tervek alapján lehetséges a ledőlt tornyot az eredeti formájában újjáépíteni, és ez lenne szerinte „a legegyszerűbb, leggazdaságosabb, leggyorsabb és legészszerűbb megoldás”. Philippe Villeneuve főépítész csütörtökön egy háromezer oldalas tervet mutatott be a tetőszerkezet és huszártorony felújítására, amelyet négyórás ülése után az illetékes testület egyhangúlag elfogadott.

Az egész világot megrázó tűzvészt követően több mint 900 millió eurónyi felajánlás érkezett mecénásoktól, nagyvállalatoktól és szervezetektől, valamint hívektől a világ minden tájáról a helyreállításra. A tűz másnapján megkezdett épületstabilizálási munkát azonban a munkásokat fenyegető ólommérgezés veszélye miatt tavaly júliusban három hétre leállították, ősszel és télen a viharok nehezítették a munkát, márciusban pedig a koronavírus-járvány miatt állították le több mint egy hónapra.

A székesegyház előtti teret azonban május 31-én megnyitották a nagyközönség számára, és szeptember vége előtt befejeződik a leomlott huszártorony körüli állványzatnak a lebontása. A huszártorony felújítás alatt állt, amikor 2019. április 15-én az állványzaton tűz ütött ki. Az állványzat nem omlott össze, de megrongálódott a tűzvész okozta hőben. A deformálódott és a tűzben egymásra olvadt fémhengerekből álló építmény elbontása az előfeltétele annak, hogy a tényleges felújítás megkezdődhessen.

Az elbontási munkák június 8-án kezdődtek. A tervek szerint a helyreállítás 2021-ben kezdődhet, miután még idén stabilizálják a boltozatot, és 2024 tavaszán nyithatna újra a katedrális.

(Forrás: MTI)

rekonstrukció | katedrális | notre dame | tűzvész | épület

FOLYTASD EZZEL

Így néz ki Frank Sinatra egykori otthona

Bárki megszállhat abban a dubaji penthouse-ban, amiért még Beyoncé is rajong

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram