Kihúzták az egymillió eurós Picasso-tombolát

Claudia Borgogno fiától kapta karácsonyra a későbbi nyertes szelvényt.

Tavaly ősszel hirdették meg Franciaországban azt a jótékony célú akciót, melyen egyvalaki Pablo Picasso Nautar Morte (Csendélet) című festményével lehet gazdagabb, ha megvásárolja a száz euróba kerülő tikettet, és kihúzzák a nevét a sorsoláson. Végül több mint ötvenezer jegyet adtak el, a sorsolást szerdán tartották Párizsban.

Az 1921-ben készült alkotás Picasso realista és kubista áramlatokat szintetizáló korszakában született, és eddig David Nahmad műgyűjtő tulajdonaként a párizsi Picasso-múzeumban pihent.

Egy újság és egy abszintos üveg geometriai kompozíciója szerepel a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festőjének 22,9×45,7 cm-es képén, amelyet szakértők egymillió euró értékűre becsülnek.

A szervezők az akció bevételének jelentős hányadát a Care in Africa nevű segélyszervezetnek utalják át, David Nahmad egymillió eurót megtart magának. Nahmad szerint egyébként a festmény legalább két-háromszor annyit ér, mint amennyire a szakértők beárazták (annak idején 900 ezret fizetett érte).

Az ötvennyolc esztendős boldog nyertes nagy rajongója Picassónak, egyetlen szóval írta le, amikor megtudta, hogy övé az alkotás: hihetetlen. Az északnyugat olaszországi Ventimigliában élő könyvelő ajándékba kapta a sorsjegyet fiától, aki kettőt vásárolt belőle decemberben. Az egyiket édesanyjának adta. "Valószínűleg életem legjobb döntése volt" – mondta a befektetésről Lorenzo Naso.

A sorsolást eredetileg márciusban tartották volna, ám a koronavírus-járvány miatt elnapolták. Lorenzo Naso elárulta, nem tudott az új időpontról, és nem is figyelte az élő közvetítést. A szervezők telefonhívása sokként érte, édesanyja pedig azt hitte, viccel vele, amikor elmondta neki, hogy kihúzták a szelvényét.

A szelvényeket száznál is több országban értékesítették, a legtöbbet Franciaországban, az Egyesült Államokban, Svájcban és Olaszországban adták el. Legutóbb 2013-ban rendeztek hasonló tombolát, akkor egy huszonöt éves pennsylvaniai tűzoltómunkás volt a szerencsés nyertes.

Ez is érdekelhet:

Mindig volt nála pisztoly vagy puska – Bizarr művészsztorik Pablo Picassóról

Gyűlölte, ha unalmas vagy tucatkérdéseket tettek fel neki, szapulták a példaképeit, vagy egyszerűen csak valami aprósággal felidegesítették.

(Forrás: The Guardian, fotók: Uncrate, Getty Images)

euró | nyertes | festmény | tombola | picasso

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom