Koronavírus elleni védekezésnek hívták, de igazából ennek álcájában két évig lenyomozták és megfigyelték az embereket

A kínai hatóságok csak most vonták vissza a lakosság mozgásának követését szolgáló alkalmazást, ami elvileg a Covid ellen irányult, gyakorlatilag egy profi megfigyelőrendszer lett.

A kínai hatóságok hétfőn bejelentették, hogy visszavonják a koronavírus-járvány miatt a lakosság mozgásának követését szolgáló alkalmazást. Az applikációt több mint két évvel létrejötte után keddre virradóra lekapcsolják.

A telefonos helyzetmeghatározáson alapuló alkalmazás segítségével a felhasználók tájékoztathatták az őket ellenőrző hatóságokat arról, hogy hol tartózkodtak az elmúlt hét napban.

Az applikációban szerepelt azoknak a városoknak, körzeteknek a listája, amelyeket az illető a kérdéses időszakban felkeresett. Ha egyik sem volt magas kockázatúként jelölve, akkor az ember szabadon mozoghatott.

Az országos szintű alkalmazást a tartományok közötti utazáshoz használták, és kiegészítve működött a helyi applikációkkal, amelyek az éttermekbe, áruházakba és különféle épületekbe való belépéshez kellenek.

A döntésre alig egy héttel azután került sor, hogy Kína hirtelen radikálisan enyhítette a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett szigorításokat. Az elmúlt hetekben több helyütt is széleskörű tiltakozások robbantak ki Kína évek óta tartó, szigorú zéró Covid-politikája miatt.

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

kína | covid | megfigyelés | járvány | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom