Close
Annyira sok utas és új járat lett, hogy óriásit bővítenek Erdély legnagyobb repterén

Annyira sok utas és új járat lett, hogy óriásit bővítenek Erdély legnagyobb repterén

Nem is kevésből. 

Bővítik a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasterminálját, illetve a repülőgépek parkolóját az utasok nagy száma és a bővülő járatok miatt; a beruházás értéke 365 millió lej (28 milliárd forint), közölte a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetősége.

Erdély legnagyobb és Románia második legnagyobb repülőterén évek óta gondot okoz a zsúfoltság.

Most elsősorban az induló külföldi járatok utasterminálját növelik, 7200 négyzetméterrel, és két új beszállókaput is nyitnak, illetve a gépek parkolóját is megnövelik 9000 négyzetméterrel.

Új beszállókaput nyitnak ugyanakkor az induló belföldi járatok számára is, melyek száma szintén megnőtt az elmúlt időszakban. A mostani bővítés átmeneti megoldás, a repülőtér vezetése hosszabb távon újabb utasterminált építene – idézte a Monitorul de Cluj hírportál David Ciceo reptérigazgatót.

A kolozsvári repülőtér vezetősége nemrég közölte, hogy az utasforgalom az első negyedévben meghaladta a járvány előttit:

mintegy 600 ezer utas fordult meg a légikikötőben, hat százalékkal több, mint 2019 azonos időszakában, és 80 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Számításaik szerint májusban elérhetik az egymillió utast, egy hónappal korábban, mint tavaly. A légikikötőben 2022-ben 2,26 millió utas fordult meg, idén a 3 milliót is meghaladja majd számuk. A kolozsvári repülőtérről kilenc légitársaság üzemeltet járatokat több mint 50 úti célra. A nyári idényben újabb járatok indítását tervezik, és a meglévők is gyakrabban közlekednek majd.

(Fotók: Airportcluj.ro)

erdély | utazás | repülőtér | kolozsvár | románia

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

A kiváló borok és világhírű steakek hazája is megnyitja kapuit a távmunkások előtt

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram