Close
Ilyen izgalmas lett volna Budapest, ha nem a kommunisták irányítják

Ilyen izgalmas lett volna Budapest, ha nem a kommunisták irányítják

Beatles a Népstadionban, Csepel a magyar Marseille, Kádár János a fővárosi rendőrfőkapitány. A Második magyar köztársaság című regény egy alternatív Budapesten játszódik, Kondor Vilmos pedig elmesélte nekünk, mit érdemes tudnunk legfrissebb krimijéről.

Kondor Vilmos az elmúlt évtized legnagyobb hazai irodalmi talánya, ugyanis a szerző nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, csak e-mailben ad interjút. 1954-ben született, tanulmányait Szegeden kezdte, majd a párizsi Sorbonne-on folyatta, ahonnan végül vegyészmérnöki diplomával tért haza. Jelenleg egy nyugat-magyarországi városban tanít matematikát és fizikát középiskolás diákoknak. Íróként 2008-ban debütált a Bűnös Budapest-ciklus első regényével (Budapest Noir), azóta Gordon Zsigmond kalandjai tíz nyelven, több mint két tucat országban olvashatók, Amerikában például a Harper Collins kiadó gondozásában jelent meg.

A Finn Krimitársaság 2018-ban neki ítélte a külföldi krimi díszoklevelét, Bűnös Budapest-ciklusa 2022-ben bekerült a Cambridge University Press kánonképző Cambridge Companions to Literature sorozatának The Cambridge Companion to World Crime Fiction (A világ krimirodalmának cambridge-i kézikönyve) kötetébe.

Frissen megjelent regénye, a Második magyar köztársaság egy alternatív Budapestre repíti el a nézőt, egy olyan világba, ahol a Beatles ad koncertet a Népstadionban, Csepel a magyar Marseille, és Kádár János a rendőrfőkapitány. A megjelenés alkalmából főszerkesztőnk, Izing Róbert készített email interjút az íróval.

– Saját tapasztalatból mondom, hogy a történészek nem szeretik a „mi lett volna ha” felvetéseket, ám ez legyen az ő hibájuk, szerintem ugyanis az alternatív történelmi regények nagyon szórakoztatók tudnak lenni – ha jól vannak megírva. Én nagyon kevés ilyen jellegű magyar műről hallottam, pedig remek formátum. Hogyan jutott el a Második magyar köztársaság alapötletéig?

– Ugyan sok ilyen mű született, de ezek közül én keveset olvastam. Mindig olyan nagy, drámai események körítették ezeket a sztorikat (a nácik elfoglalják Amerikát vagy Nagy-Britanniát), hogy nehezen barátkoztam meg velük. Az alapötlet egyszerre jött könnyen és született meg nehezen. Az első lökést Vágó József 1932-ben készült várostervei adták. Nagyon szeretem a városokat. Nagyon. Szinte nem múlik el éjszaka, hogy ne álmodnék egy várossal: egy fura, idegen, mégis ismerős városban járva, élve, szeretve.

Emberekre alig emlékszem az álmaimból, de a városokra, épületekre nagyon is.

Éppen ezért fogott meg olyan mélyen Vágó városterve a rajzokkal és a mögöttük álló elgondolással együtt. Nyilván eljátszottam a gondolattal, hogy mikor születhetett volna meg egy ilyen város? A harmincas években csak úgy nem, mert ez őrületes meló lett volna, nagyjából kivitelezhetetlen, noha a Fővárosi Közmunkák Tanácsa többször sikerrel ment neki a lehetetlennek. Akkor mégis mikor? Adta magát a második világháború vége, amikor Pest nagyjából félig lebombázva hevert. Ekkor már nem kellett sokat gondolkodnom, mert több regényben is foglalkoztam a kiugrással (A budapesti kémben és A másik szárnysegédben – a szerk.), és a két alkotóelem úgy kattant egybe, hogy öröm volt nézni. Nem kellett többet keresnem, megvolt a város, megvolt a történelmi alaphelyzet. A bátorságot meg fura módon egy amerikai sorozatból merítettem. A For All Mankind című sorozat mélyen lenyűgözött, mert egy aprónak látszó történelmi elágazásnál kanyarodott a másik irányba. Példaszerűen mértékletességgel és szellemességgel festenek egy majdnem másik Amerikát és egy majdnem másik világot.

A könyvről röviden
1966. június 26-án a Beatles a Nemzeti Stadionba készül első magyarországi koncertjére, amikor az egyik technikust holtan találják a hangfalak mögött. A gyilkos fegyvernek nyoma veszett, sem gyanúsítottja, sem szemtanúja nem akadt az esetnek, miközben a Budapesti Rendőrkapitányság vezetője, Kádár János türelmetlenül várja az eredményeket.Az ügyet a fiatal és tehetséges Nemes Albert nyomozó kapja, akihez egy különc skót detektív csatlakozik; de az összeszokás nehezen megy, a páros rendre zsákutcába fut. Amikor már úgy tűnik, hogy a csepeli Szabadkikötő csempészbandájának vezére, a Játékos érintett lehet a gyilkosságban, a nyomozás váratlanul jóval súlyosabb bűnöket tár fel; a rejtély megoldását az emberi lélek legsötétebb bugyraiban kell keresni, és a világháborús árvaházak néma titkokat őrző falai között.

– A regény számomra legemlékezetesebb alakja Kádár János, aki itt, mint Budapest rendőrfőnöke jelenik meg. Utólag visszanézve a regényre úgy érzem, hogy kulcsfontosságú volt, hogy az ő alakja üljön, mintha a teljes könyv hitelessége rajta múlt volna – és most tegyük félre, hogy nyilván minden karakternek ülnie kell, ráadásul nem is ő a főszereplő. Ön is így volt vele, vagy rosszul érzem?

– Jól érzi: Kádáron nagyon sok múlt. Majtényi György történésszel sokat beszélgettünk a korról, meg arról, hogy alakulhatott a történelem menete akárhogy, Kádár nélkül nem képzelhető el a második világháborút követő évtizedek sorsa. Nem mondhatnám, hogy belemélyültem volna Kádár személyiségébe, mert nem kellett. Az ő rendszerében születtem és nőttem fel, elég volt ebből kiindulnom, és továbbgondolnom, hogy mi lehetett az ő szerves része, és mit kellett magára húznia, hagynia magára nőni. Ismételni tudom magam: nem szerepem és tisztem Kádár értékelése, az azonban nem kérdés, hogy okos és ravasz ember volt, aki kiválóan tudott taktikázni.

Ennyi ideig egy pocsék stratéga nem képes irányítani egy országot.

Három évtized egy ország élén: vagy vasmarokkal véres, kegyetlen és rettegéssel átitatott diktatúrát vezet, vagy jó stratéga. Mindenesetre örülök, hogy Kádár személye ebben a kontextusban is hitelesnek érzik.

Kádár János 1949-ben

– Hogyan alkotta meg az alternatív Budapest látképét? Talán nem spojlerezünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a regény Budapestje másképp néz ki, mint az egykori, valódi, 1966-os főváros.
– Ennek a világnak a Budapestje Vágó József építész 1932-ben készített komplett városkoncepciója. Egy épületet kivéve: a rendőrség Madách térre képzelt épületét Körmendy Nándor álmodta meg, és én nem tudtam ellenállni neki. Vágó már ’32-ben egy élhető várost képzelt el, amely a lakóit szolgálja, ezért tervezett egy kelet-nyugati és egy észak-déli tengelyt. Nagyon alaposan ismerte a várost, és ismerte a gyenge pontjait. Nagy kedvencem az Attila úton elterülő lakóházsor, ami olyan modern, hogy most is csak elhűlve nézem. Odavagyok az ötletért, hogy újra felépíttette a Nemzetit a Rákóczi útra, pláne egy olyan monstrum mellé, ami az Astoriával szemben emelkedik. Vágót forradalmárnak tartom. Ugyan nem annyira, mint Yona Friedmannt, aki előtt csak főt hajtani tudok, de Vágó… megelőzte a korát. És az sem véletlen, hogy a Duna partján Goldfinger Ernő tervei alapján felhúzott brutalista lakó- és irodaépületek sorakoznak.

– A Bűnös Budapest-ciklus, a Szent korona trilógia és a Ferenczy-regények után én azon tűnődtem, innen hogyan tovább Kondor Vilmosnak? Megmondom őszintén, nem számítottam ennyire kicsattanóan kreatív, sodró lendületű, friss regényre, és ennek nagyon örültem. Nekem úgy tűnik, mintha történt volna egy nagy vonalhúzás, és új fejezet kezdődik a Kondor-életműben. Belülről ezt hogyan éli meg? Tévedek, és ez „csak egy újabb regény”, vagy zajlik itt valamiféle komoly írói megújulás?

– Maga meg miket mond és kérdez itt. Nem akartam én új fejezetet kezdeni. Azt hiszem, ez a regény is szervesen illeszkedik azok mellé, amiket eddig írtam. Talán azt érezheti benne, hogy nagyon felszabadultan írtam. Ennek volt egy külső és egy belső oka. A külső az Open Books és csapata. Halmos Ádám kiadóvezető annyira lelkes volt az ötlettől, hogy már ez nagy lendületet adott, amit csak fokozott Huszti Gergő kreatív szerkesztői jelenléte. Gergővel ez már a harmadik könyvünk, és ő egyszerre biztonsági háló – ha valamit nagyon benéznék, tudom, hogy ő szólni fog–, és jelzőbolya, ami mutatja az irányt, hogy merre kell haladni a sztorival. Ádám lelkesedése és Gergő magabiztos profizmusa teremtette a megfelelő külső környezetet, míg a belsőt voltaképpen egy mély megkönnyebbülés határozta meg. Annyit írtam már ennek a városnak a nyomoráról, a szürke utcákról, a szétlőtt házakról, a tépett falakról és szakadozott életekről, hogy szinte el sem hittem, hogy lehet ez másképpen is.

Nem mondom, hogy ez egy tökéletes Budapest, de biztos, hogy nem annyira terhelt, mint most – vagy mint hatvan éve.

Szinte gyerekes örömmel töltött el, hogy hogyan tudhatnám szebbé, tetszetősebbé, élhetőbbé tenni, miközben a felszín alatt persze ott bugyog a rozsdás olajoshordóban a bűn bitumenje.

– Szinte a regény megjelenésével egy időben napvilágot látott a hír, hogy megfilmesítik a Második magyar köztársaságot. Hogyan érez ezzel kapcsolatban? A Budapest Noir filmváltozata számomra hatalmas csalódás volt, bár lehet, hogy ön szerette. Milyen érzések kavarognak egy író fejében, amikor megveszik a regénye filmjogait?

– Több kérdés is van itt. Igen, a Budapest Noir csalódás volt számomra, és meg is fogadtam, hogy a filmet mint olyat elfelejtem. Méltatlan és ízléstelen volt, ahogy évekkel később a rendező nyilvánosan „ekézte” a könyvet, arról nem is beszélve, hogy… Nem érdekes, ez a múlt, a jelen az, hogy a könyvet egy hihetetlenül lelkes producer foglalta le, és az ő elszántsága és lelkesedése, meg a tény, hogy ennyire fontosnak, „zsigerinek” tartja a regényt, valamilyen formában esélyt jelent arra, hogy elégedett lehetek a végeredménnyel. Ezt természetesen a szerződésbe is belefoglaltuk, mert azt a hibát nem követem el még egyszer, hogy a regényhez kapcsolódó összes kreatív jogot átengedem egy inkompetens és tehetségtelen rendezőnek, aki mögött állhat bármilyen kiváló producer és operatőr, még ők is kevesek ahhoz, hogy semlegesítsék a hozzá nem értés pusztító középszerét.

– A legújabb és az előző regénye között több év telt el, én kifejezetten nagynak éreztem ezt a szünetet. Mivel töltötte ezt az időszakot?

– Túléltem. Ezen dolgoztam, igyekeztem túlélni. Mindenki ezt csinálta. Ráadásul a családban egy könnyűnek és könnyen vehetőnek semmiképpen sem nevezhető betegség is megjelent, ami… nagyjából minden energiánkat lekötötte. És olvastam. Ismét és megint Murakami Harukit, Borgest, Gaimant, Dickenst. Újra felfedeztem Joseph Conradot, és szomorúan konstatáltam, hogy még mindig nincs olyan szintű és minőségű fordítás, amilyet a regény megérdemel, noha az is igaz, hogy pokolian nehéz a szöveg. De azért érdemes lehetne megpróbálni valakinek, lévén ez annál sokkal fontosabb és aktuálisabb munka. És nagy-nagy élvezettel merültem el Mick Herron világában. Idejét sem tudom, mikor fordult elő, hogy egy sorozat összes (jelesül nyolc) kötetét egymás után olvassam el. Parádés.

– Új kiadója, az Open Books a Bűnös Budapesthez készített egy tracklistet, ami a kiadó honlapján meghallgatható. Ha a Második magyar köztársasághoz is készülnie egy ilyen, ön szerint milyen daloknak kellene mindenképpen szerepelnie rajta?

– Lássuk: Horace Silver – Song for My Father és Senor Blues. Hungária – Meghalok, hogy ha rám nézel. Komár László – Csak a hajnal jönne már. Kertész Quartet – Nicas Dream. Pege Quintet – Autumn, July és Séta a körúton. Lee Morgan – Rumproller. Big John Patton – The Silver Meter. Eric Kloss – All Blues. Liversing – A kegyetlen tenger. És végül Scampolo – Belváros.

– A könyv olvasása közben két dolog jutott eszembe többször: egyrészt folyton az volt az érzésem, hogy az író rettenetesen élvezte megalkotni ezt az alternatív világot. A másik az, hogy ebben az alternatív világban újabb történetek is benne lehetnek. Tervez folytatást?

– Hogyne, ez nem kérdés. Még akkor is írnám, ha a regény nem lenne olyan sikeres, mint amilyen. Szeretek itt lenni, ebben a Pestben, és nem csak szeretem a benne élő figurákat, de olyan sztorijaik vannak, amiket mindenképpen el kell mesélnem.

(Fotók: Open Books, Fortepan, Lechner Tudásközpont)

budapest noir | kádár jános | nagy sztori | open books | kondor vilmos

FOLYTASD EZZEL

Egy új, virtuális túrán fedezhetjük fel Egyiptom titkait

Megnéznéd az életedet egy időgépen át? A Ludwigban most becsatolhatod az időgép-övet!

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram