Close
Kiderült, mi okozhatta a hatalmas erdőtüzet a görög szigeten

Kiderült, mi okozhatta a hatalmas erdőtüzet a görög szigeten

Korfun a hatóságok bűncselekményre gyanakszanak, a tüzek terjedését azonban egyelőre ellenőrzés alatt tartják.

A korfui hatóságok szerint a sziget északi részét sújtó tüzeket gyújtogatás okozta, és miattuk mintegy 2500 embert, turistát és helyi lakost kellett evakuálni a környéken található szállodákból és falvakból.

A rodoszi tüzek

Észak-Korfu alpolgármestere, Teofanisz Szekmbrisz ugyanakkor nem feltétlenül ért egyet ezzel, de rendkívül szokatlannak nevezte, hogy négy különböző területen keletkezett tűz. A lángok terjedésétől tartva sokan a strandokra menekültek, ahonnan magánhajókkal szállították őket biztonságosabb helyre.

A hatóságokat állítólag már pénteken figyelmeztette a tűzoltóság vezetője, hogy valaki, aki a múlt héten két tüzet is okozott, újabbakat fog gyújtani.

Tűzoltás Rodoszon

A figyelmeztetés úgy tűnik, nem volt alaptala, de egyelőre nem sikerült azonosítani a gyújtogatót.

Nemcsak Görögország ég, többek között Algériában és Olaszországban is súlyos a helyzet.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images)

erdőtűz | görögország | ok | korfu | gyújtogatás

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram