Rekordszámú nevezés és hazai arany született a pezsgők világbajnokságán.
Rendhagyó körülmények között, de minden eddiginél több nevezéssel, mintegy harminc ország részvételével zajlott le idén a világ legrangosabb pezsgőversenye, a Champagne és Pezsgő Világbajnokság (CSWWC). Magyarországról a somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője kapott aranyérmet, és további két ezüstöt is elhoztak.
A CSWWC (Champagne and Sparkling Wine World Championships) nemcsak a legnagyobb, de egyben a legszigorúbb nemzetközi verseny, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek. A zsűritagok az alapító Tom Stevensonnal az élen mind elismert specialisták, kimagasló kóstolási tapasztalattal.
A két héten át tartó vakkóstoló során céljuk, hogy a világ legjobb pezsgőit díjazzák, így csak arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki, és mindhárom bíra egyetértése szükséges az éremhez.
A versenyt idén hetedik éve rendezik meg, 2020-ban rekordszámú, 1073 nevezés érkezett be a világ mintegy harminc országából. Ebből mindössze tizenkilenc ország került fel az éremtáblázatra, összesen 128 arany és 237 ezüst született. A zsűri ezek közül választja ki az országonként és kategóriánként legjobbnak ítélt pezsgőket: a nagydíjakat, világbajnoki trófeákat és az abszolút világelsőt december 7–11. között, ezúttal online hirdetik majd ki.
Magnum pezsgőé a siker
A hazai mezőnyből a somlói Kreinbacher Birtok pezsgőit díjazták egy aranyéremmel és két ezüsttel. Az aranyérmes Brut Classic 2016 Magnum tradicionális módon készül, palackos erjesztéssel és érleléssel. Különlegessége, hogy 1,5 literes, a pezsgő fejlődése szempontjából optimális méretű palackban, három évig érlelték. Így lendületesebb, gazdagabb aromájú és lágyabb habzású pezsgő született meg.
A tétel elegáns karakterét a furmintra és chardonnay-ra jellemző gyümölcsösség mellett a finom érlelési jegyek adják.
Az újabb nemzetközi visszajelzés elhivatott csapatmunka eredménye, és fontos útjelző a Kreinbacher számára, hogy a szakma értékeli azt a stílust és minőséget, amelyet képviselnek. A Birtok 2015 óta indul a megmérettetésen, eddigi eredményeik a magnumok elsöprő sikerét jelzik.
A korábbi évek összesen öt aranyérme közül négyet magnum palackkal érdemeltek ki, és háromszor megkapták a legjobb hazai pezsgőnek járó trófeát is.
A Kreinbacher két további pezsgője ezüstérmes: a Prestige Brut és a Prestige Brut 2016 Magnum, amely a Birtok legkiválóbb tételének évjáratos, hosszabban érlelt változata. A Carassia – Kárászteleki Pezsgőpincészet szintén sikerrel, két ezüstéremmel zárta a versenyt Blanc de Blancs és Classic Brut pezsgőjükkel.
Champagne-é és Olaszországé a legtöbb érem
A CSWWC 2020 nemzetközi mezőnyében Franciaország és Olaszország egyaránt negyvenhét aranyérmet szerzett. A tradicionális pezsgők szülőhelye, a franciaországi Champagne mellett az olasz Trento és Franciacorta régiók pezsgői is szépen szerepeltek.
A champagne-ok között ismét tarolt a Louis Roederer, ők érdemelték ki az Év Pezsgőkészítője címet. A presztízs cuvée-k között a Cristal hat arannyal tűnt ki a mezőnyből. A csúcskategóriában aranyéremmel szerepeltek a Kreinbacher forgalmazásában itthon is elérhető házak: a hihetetlen részletgazdagságú Rare Champagne három aranyat kapott, a klasszikus eleganciát képviselő Deutz háztól az Amour de Deutz Rosé 2009-et díjazták. Az Oscar-gálák és a cannes-i filmfesztivál kedvenceként ismert Piper-Heidsieck két aranyat érdemelt ki.
Így zajlott idén a világ legnagyobb pezsgőversenye
2020-ban az alapító szaktekintély, Tom Stevenson mellett Essi Avellan Master of Wine és Simon Stockton champagne-nagykövet vett részt az október 26-tól kezdődő, két teljes héten át tartó vakteszten. Márkus György champagne-specialista, aki korábban tartalék bíraként és tavaly zsűritagként pontozott, idén az utazási korlátozások miatt nem tudott közreműködni.
A háromfős zsűri a verseny biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében egy csendes angliai birtokra vonult el, ahol többszörös tesztelés után kezdték meg a munkát. Régiónként és stílusonként kóstolták végig a több mint ezer beküldött tételt. A rendhagyó körülmények egyik előnye volt, hogy a korábban Michelin-csillagos séf, Roger Jones főzött a résztvevőkre.
Rózsadobás és álló vastaps a Kreinbachernek, gondolatban azonnal nyitunk is rátok egy Magnumot!
Ez is érdekelhet:
siker | gasztronómia | michelin-csillag | magyar | verseny | kreinbacher
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!