Close
Egy kastélyban házibulizhatsz a legvagányabb indie zenekarokkal, ha eljössz ide

Egy kastélyban házibulizhatsz a legvagányabb indie zenekarokkal, ha eljössz ide

A La Boum, azaz Házibuli című film ihlette azt a kastélyházibulit, amiért Pusztazámorra akarsz menni.

Harmadszor tartanak kastélyházibulit Pusztazámoron; az indie zenekarok összefogásából született La Boum fesztivál július 22-23-ára az Öreg Tölgyfa Fogadóba költözik.

Visszatér a Bohemian Betyars, a Platon Karataev, a Mary PopKids, az Analog Balaton, Perrin, a Henri Gonzo és a Papírsárkányok, illetve a Samurai Drive, mellettük koncertet ad Beton.Hofi, a Jazzbois, Barkóczi Noémi, a Madrian, SunMa, a Nasip Kismet, Oláh Anna, Víg Mihály, Kristof Kelemen, az Obroni, OIEE és lesz SANTSAT Piknik is.

Mint írták, arra törekednek, hogy a két nap alatt a közönség a lehető legtöbb előadót tudja megnézni programütközések nélkül. A műsor kora délután a Kápolna színpadon kezdődik, majd a Tölgy Színpadon (nagyszínpad) folytatódik, az éj leszálltával pedig a Kastély Báltermében cseng le, de lesznek titkos kastély szobakoncertek is. A szervezők szerin:

ez a fesztivál magába foglalja a nagy rendezvények minden előnyét, és az egészet egy haveri házibuli hangulatába, illetve a természetbe ülteti, ami pont annyira van távol a város zajától, hogy teljes kikapcsolódást nyújtson, de pont annyira van közel a fővároshoz, hogy bárki könnyedén, nagyjából fél óra alatt megközelíthesse, akár fesztiváljárattal.

A kastélyházibuli bemelegítő bulija július 21-én a Pontoonon lesz, ahol fellép Hegedűs Józsi és a The Keeymen, a kisteremben Richard Zalai ad elektronikus műsort, és az érdeklődők a Willany Leó Táncszínház performanszát is megnézhetik. A koncertek után a Pure Lust rezidensei, illetve Henri Gonzo a Haiku Radio szettjében pörgeti kedvenc trackjeit.

(Forrás: MTI, fotók: La Boum Fesztivál Facebook)

la boum | házibuli | fesztivál | kastély | buli

FOLYTASD EZZEL

Hollandia mostantól három évig megszállja Budapestet

Az Agymanók és a Toy Story készítőjével érkezik a Magyar Zene Házába a jövőfesztivál

Rendeld meg a Roadster magazin 8. számát!
Friss, 200 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas melléklettel egészítettük ki, amelyben 33 kihagyhatatlan hazai élményt ajánlunk a nyárra. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom