Ma van a napja, hogy Valenciában mindenkit beterít a paradicsom

A koronavírus után először idén újra indul az éves paradicsomdobálás. Viva La Tomatina!

Minden év augusztus utolsó szerdáján ezrek érkeznek a spanyol Valencia tartományba, hogy túlérett paradicsomokkal dobáljanak meg idegeneket, és persze, hogy ők maguk is paradicsomban fürödjenek. Ez az enyhén szólva is furcsa hagyomány állítólag egy helyi verekedésre vezethető vissza, de olyan népszerű lett, hogy az idei már a 75. fesztivál, és annyira sokan érkeztek rá szerte a világból, hogy maximalizálni kellett a résztvevők számát.

A spanyol fesztiválok híresek arról, hogy elszabadul a bolondság, és a La Tomatina valószínűleg csúcstartó ebben a kategóriában. 2019 után idén újra pirosak lesznek a szétdobált paradicsomtól a valenciai Buñol városának utcái és házfalai, de nem hosszú időre, csak egy órára. A kb. tízezer lakosú kisváros fesztiváljára a világ minden tájáról érkeznek augusztus 31-én, hogy cirka százezer kiló túlérett paradicsommal dobálják egymást az államilag is szentesített ételcsatán.

Nyomd össze, dobd el

A La Tomatinát megelőző hét felvonulásokkal, tűzijátékkal és paella-főző versenyekkel telik. Aznap délelőtt az ún. „palo jabón”-nal indul fesztivál, ami nem más, mint egy beszappanozott rúd. A paradicsomcsata akkor veszi kezdetét, ha valaki eléri a rúd felső részére függesztett sonkát. A tömeg természetesen kántálva biztatja az erre vállalkozókat. A gyakorlatban ez elég sokáig tarthat, így a fesztivál akkor is elkezdődik, ha senki sem éri el a sonkát.

Ekkor paradicsommal megrakott teherautók haladnak végig a küzdőtéren, és vízágyúk elsütése után kezdetét veszi a káosz. A szervezők kérik, hogy dobás előtt a paradicsomokat nyomjuk össze, mert így a találat kevésbé lesz fájdalmas. Ezek a paradicsomok egyébként olyan rossz minőségűek, hogy emberi fogyasztásra nem alkalmasak. A harc egy óra elteltével véget ér, ezután már nem lehet több paradicsomot dobálni. Sőt, hamarosan megjelennek tűzoltóautók, és leöblítik mindenhonnan a paradicsomlevet, hogy a városka tisztább legyen, mint pár órával előtte volt.

Fürdőruha, mint harci viselet

Sokan viselnek fehér ruhát a hőség miatt vagy hogy pontosan lássák, mennyire koszolódnak össze a paradicsomoktól, de bőven akadnak olyanok is, akik a fürdőruha és búvárszemüveg kombináció mellett teszik le a voksukat. Utóbbi jó lehet arra, hogy a nedv ne kerüljön a szemünkbe és az orrunkba, de szemünk megtörlésére elegendő lehet az is, ha a pólónkat betűrjük a nadrágunkba, és így marad egy viszonylag tisztább és szárazabb ruhafelületünk.

A fesztivál honlapján egyébként aláöltözetnek is javasolják a fürdőruhát, hiszen ez egyaránt véd a paradicsomesőtől és a vízsugaraktól is. Olyan ruhát semmiképp se viseljünk, amit féltünk, és ez igaz a cipőre is. Kerüljük a flip-flopot, a papucsot és a szandált, mert egyrészt hátráltatnak a nagy paradicsomcsatában, sőt, akár el is hagyhatjuk őket a vérszínű küzdelem során.

Tudnivalók:

Mikor? Augusztus 31., 12:00
Hol? Spanyolország, Buñol
Harci eszköz: 120 tonna túlérett paradicsom
Miben? Népszerű a fehér ruha, de a búvárszemüveg és az alsónadrág teljesen hétköznapi viseletnek számít. Kényelmes cipő javasolt.

Honnan ered a La Tomatina?

Az esemény honlapja szerint 1945-ben néhány fiatal fiú befurakodott a városi ünnepség felvonulói közé, és az egyik résztvevő elesett miattuk.

Erre az elesett ünneplő olyan dühös lett, hogy elkezdett ütni mindent, ami az útjába került. A közelben volt egy zöldségesbódé, amely áldozatul esett a feldühödött tömegnek, és az emberek elkezdték egymást paradicsommal dobálni. A többi pedig már történelem.

Hogy mi történt akkor pontosan azt nem tudhatjuk, de ami a hagyományt elindította, az annyira tetszett az itt élőknek, hogy a következő évben is megismételték, majd az azt követő évben is, és így tovább. Az ünnepet a Francisco Franco vezette spanyol állam idején betiltották, mivel nem volt vallási jelentősége, de az 1970-es években, Franco halála után visszatért. Sőt, mára már a város védőszentjei tiszteletére rendezik meg minden év augusztus utolsó szerdáján.

Így vehetsz részt a paradicsomcsatán

Aki szeretne részt venni a fesztiválon, annak érdemes előre megvennie a jegyét, hiszen a résztvevők száma 2013 óta maximalizálva van. 2012-ben állítólag ötvenezren látogattak el a kisvárosba, de idén például csak huszonkétezer szerencsés mérettetheti meg magát a legnagyobb paradicsomcsatában.

Jó, ha a szállásról is előre gondoskodunk, mert ezek a városban hamar elfogynak. De ha lemaradtunk, akkor se csüggedjünk, hiszen például a gyönyörű Valencia cirka negyven kilométerre van Buñoltól. Itt megszállni több okból is csábító lehet, egyrészt innen járnak fesztiválbuszok is az esemény napján, másrészt este itt rendezik meg a fesztivál hivatalos afterpartyját is.

Ha nem a fesztivál városában szállunk meg és nem autóval szeretnénk megközelíteni a helyszínt, akkor érdemes előre tájékozódni, hiszen ekkor, a fesztivál miatt Buñol az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont a környéken. Repülhetünk egyenesen Valenciába is, de ha egy spanyol nyaralást is szervezünk a fesztivál köré, akkor foglalhatunk Barcelonába vagy Madridba is, ahonnan egy hosszabb vonatúttal juthatunk Valenciába.

(Forrás: Kiwi, fotók: Getty)

fesztivál | la tomatina | paradicsom | spanyolország | spanyol

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom