Nem csak skandinávoké a világ – Ezek a legtrendibb lakberendezési stílusok

Nagyon úgy fest, hogy a négy fal közé szoruló kreativitásnak is korszakai vannak: ahogy egy időben mindenki profi dj vagy fotós akart lenni, úgy kezdtek el pár évvel később főzőiskolákban művelődő Jamie Oliverek nőni még a földből is. Persze, születtek jó fotósok és tehetséges gasztrobloggerek azokból az időkből, szó se róla. Ma azonban ismét új trend van napirenden, amire az őrült ütemben zajló ingatlanfejlesztések bizony sokakat felültetnek: rögtönzött dizájnerek lettünk, lakberendezési blogok árasztják el a Facebook-feedünket, és IKEA-katalógus hever az éjjeliszekrényünkön, amit jó eséllyel mi magunk gyártottunk egy hétvégi DIY workshopon.

Na, nem mintha ezzel bármi probléma lenne, sőt! Igazából ezek a kreatív hullámok megtanítottak különbséget tenni jó és rossz fotó, friss Angus marha és mirelit húspogácsa, vagy olcsó bútorokból berendezett és magas minőségű lakások között.

Ezzel együtt pedig újra vagány lett magunkra vállalni néhány nemcsak kreatív, de olyan férfias melót is, amihez pár éve még simán szakembert hívtunk – még ha időközben fel is nőtt egy generáció anélkül, hogy igénye vagy képessége lett volna apróbb ház körüli, felújítási munkákat ellátni, vagy akár csak felfúrni egy polcot.

Belsőépítésznek vagy asztalosmesternek azért hiba lenne éreznünk magunkat néhány jól megválasztott, és saját kezűleg összeszerelt bútor miatt, de az alkotás örömét simán kiélhetjük mondjuk egy új lakás vagy iroda berendezésével. Az pedig különösen jó, hogy van néhány elég jól megkülönböztethető, modern lakberendezési trend, amik irányvonalat is adnak a kreatívkodáshoz.

Most öt különböző stílust gyűjtöttünk a teljesség igénye nélkül, amik legtöbbször tisztán vagy keveredve, de tetten érhetők a modern, 21. századi terekben.

#1. Századközepi modern

Az 1900-as évek közepén rengeteg ikonikus bútor és lakberendezési tárgy született a modern dizájn jegyében. Miről a legkönnyebb felismerni ezt a stílust? Például letisztultságáról, szofisztikáltságáról, minimalista, természetes formáiról.

Olyan nagyágyúk munkái adtak alapot ennek a stílusnak, mint Saarinen, Niemeyer, Eames, Noguchi és Jacobsen, akik mesterien használták a műanyagot, a rétegelt lemezeket és az alumíniumot az ipari tervezésben.

A századközepi darabok rendkívül sokoldalúak, és jól párosíthatók sok más stílussal is. Színhasználatban játékos, a lekerekített formák néha élénk színeket kapnak, de három-négy színnél ritkán használ többet egy térben.

A bútorok könnyen azonosíthatók egyenes, tiszta, olykor pedig íves, lekerekített vonalaikról. Általában fa alapokra építenek, de üvegszálas vagy fémváltozatok sem ritkák, és kerülik az erős mintázatokat.

Nem véletlen tehát, hogy virágkorát éli a bútorfelújítás: szüleink-nagyszüleink lakásában vagy padlásán egy csomó izgalmas, ma is népszerű és divatos darabot találhatunk, amelyek egy kis optikai tuning után életre keltik otthonunkat.

#2. Ipari

Talán az egyik legfelkapottabb stílus, ami a belülről nagyon megnyerő, tágas loftokkal – amelyek a hatvanas évek végén jelentek meg Amerikában – együtt gyűrűzött be a mindennapi szóhasználatba.

Az irányzat a gyártelepek ipari hangulatát hozza vissza, ennélfogva szellős terekben mutat legjobban, főként olyanokban, amelyek korábban egészen más funkciót töltöttek be. Legerősebb fegyvere a nyers fém, főleg acél használata, de jutott neki jócskán a Wabi-Sabi kopottas tökéletlenségéből is. A fém mellett a rusztikus fafelületek, a nyers beton, és a bontott tégla falak is jellemzőek.

Színhasználatban szintén elég visszafogott – a szürke, a fekete és a barna uralják –, összhatása meglehetősen maszkulin, nyers. Mindemellett az indusztriális stílus jól vegyíthető: ugyanúgy lehet skandinávosan friss, könnyed, elegáns, világos, mint sötét, durva és antik hatású.

#3. Nautical/tengerész

Nem kell hozzá tó- vagy tengerpart, hogy bátran használjuk a tengerész stílus színeit és kiegészítőit, ráadásul jól kombinálható például a skandináv, a vintage vagy a farmstílussal is.

A nautical stílus a kék szín ellenére meleg, pihentető és pozitív. Ez a belsőépítészeti stílus elsősorban a fehér vagy homokszínt kombinálja a (mély)kékkel, de azért enged kilengést a kék-fehér csíkokon túl is.

Anyaghasználatot tekintve itt is nagy szerepet kap a nyers, vagy gyakran kopott festésű fa, a kiegészítők – mint az üvegbe zárt kagylók, a hajókötelek, az evezők, a vitorlások, a mentőövek vagy a térképek – pedig fokozhatják a tematizált dekort.

Az egyik legvidámabb hatást érhetjük el, ha a tengerész mellett tesszük le a voksunkat, egy egyszerű kis nyaralóban pláne érdemes kísérletezni vele.

#4. Bohém

A stílus hallatán akár gondolhatnánk egy tipikus legénylakásra is, de a bohém azért jóval több annál. Ő az a fickó lenne, aki folyamatosan utazik, és rendkívül jó ízlésének köszönhetően a világ minden tájáról képes az otthonába illő tárggyal a poggyászában hazaérkezni.

A bohém egyfajta avantgárd életmód gondtalan és kalandos szellemét egyesíti. Kreatívan húzza össze a gazdag mintákat és az élénk színeket, mindezt olyan jól kezelt eklektikával, stílusos rendetlenséggel tálalva, hogy bármelyik kamaszgyerek – vagy művészlelkű felnőtt – megirigyelné.

Az anyaghasználat, és a sok színes textil – legyen szó akár párnákról, plédekről vagy szőnyegekről – meleg környezetet teremt. A bohém egy kicsit nyers, nomád egyúttal, és kedveli a Közel- és Távol-Kelet mintáit: ugyanúgy illik bele Marokkó, mint India vagy Bali egy-egy jellegzetes tárgya, legyen az textil, fa, állati bőr vagy fém.

#5. Városi modern

A városi modern stílus a különböző belsőépítészeti stílusok olvasztótégelyének tekinthető. A kortárs, minimalista, ipari, sőt, még egy kicsit századközepi modern is fellelhető benne.

Az alapot leginkább az adja hozzá, hogy egy nagyvárosi lakásnak számos funkciót kell betöltenie: egyszerre kell kozmopolita, modern, elegáns legyen, miközben nem rideg, nem személytelen. Mindemellett funkcionális és rendkívül kényelmes.

Összességében a városi modern stílus az ipari dizájn lágyabb verziója, de a tágas terek, a sok-sok természetes fény és a puha színek ugyanúgy alapvetései.

Szentírás tehát nincs a lakberendezésben, és a pénztárcánkat se kell feltétlen kiüríteni, hogy egyiket vagy másikat kövessük. A webshopoknak hála már sokszor egy lépést se kell megtennünk, hogy jó áron beszerezzük a kiegészítőket, vagy a nagyobb terek ikonikussá váló bútorait. Kísérletezni érdemes, ahogy a színekkel játszani is, de ha bizonytalanok vagyunk, még mindig ott van három-négy alapszín (fekete, fehér, szürke, natúr), amikkel nem lőhetünk mellé.

indusztriál | enteriőr | századközepi | ipari | nautical

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom