Modern formában született újjá a kilencvenes évek legendás Lamborghinije

Sok autórajongó szobájának falán ott volt gyerekkorában a Diablo, ami most új életet kezd, ugyanis a San Marinóban alapított Eccentrica modernizálta a Lamborghini korszakalkotó szupersportkocsiját.

A Lamborghini hatvanéves történelmének legnehezebb időszakában született a Diablo. A traktorgyártóból lett sportautómárka éppen két svájci befektető, a Mimran fivérek tulajdonában volt, amikor 1985-ben Project 132 néven indult egy új szupersportkocsi fejlesztése. A formájával ikonikussá vált Countach akkor már több mint egy évtizede piacon volt, eljött az idő az utódjának bemutatására.

Diablo

A dizájnt ezúttal is a zseniális Marcello Gandinire bízták, aki két elődje, a világ első szupersportautójának tartott Miura lágy vonalait, és a hetvenes évek merészségét hirdető Countach ékalakját is megálmodta. Gandini széles, mérges, határozott formát alkotott, ám az nem tetszett az időközben a Chrysler tulajdonába kerülő márka vezetésének, ezért az amerikai stúdió Tom Gale felügyelete alatt simította el az éles vonalait.

Gandini munkája nem veszett kárba, mert a Lamborghini számára készült dizájn nagy vonalakban valóra vált egy másik lelkes vállalkozó projektjén, a 16 hengeres Cizeta-Moroder szuperautóján. A Countach utódja pedig folytatta a márka hagyományait, és az emblémájához hűen ismét egy harci bikáról kapta a nevét. Diablót a 19. században Veragua hercege nevelte fel, és az 1869. július 11-én Madridban vívott epikus viadaláról vált híressé.

A sorozatgyártásba kerülő Diablo végül 1990 januárjába mutatkozott be. 5,7 literes, középre épített V12-es motorja 492 lóerős teljesítményre volt képes, és a hátsó kerekeket hajtotta, ezzel 4,5 másodperc alatt gyorsult nulláról százra, a végsebessége elérte a 325 km/órát. A kilencvenes évek során többször is fejlesztettek rajta, megjelent az összkerékhajtású Diablo VT, míg a Super Veloce, azaz szupergyors után keresztelt Diablo SV teljesítményét 517 lóerőre növelték.

A Chrysler még 1994-ben túladott a Lamborghinin, ami indonéziai befektetők kezébe került, majd 1998-ban az Audi vásárolta meg, és nagy tervei voltak vele. Mielőtt elkészültek az első saját fejlesztésű modellel, a Murciélagóval, addig Luc Donckerwolke alakította át utoljára a dizájnt. A Diablo motorja ekkor már hatliteres volt, és 557 lóerőt teljesített, a jellegzetes bukólámpákat pedig eddigre már fix fényszórók váltották fel.

Eccentrica

Emanuel Colombini a Lamborghini nagy rajongója, a gyűjteményében a márka több típusa is megtalálható, és versenyez is a Super Trofeo márkakupában. Colombini elszánta magát, hogy megépíti kedvence, a Diablo modernizált változatát, ami az eredeti dizájnhoz hűséges formát naprakész technikával és modern műszaki megoldásokkal egyesíti. Így született a San Marinóban alapított műhelyében az Eccentrica.

A modernizált Diablo csak első pillantásra nem sokat változott, valójában csupán a szélvédőjét tartották meg, és minden más idomát az aerodinamika javítása érdekében tervezték át. A karosszéria szélesebb lett, az elfedhető fényszórók ötletes átmenetet jelentenek az eredeti bukólámpák és a később megjelent fix fényszórók között. Alcantarával és szénszálas anyaggal borított belső terének leggyönyörűbb része a nyitott kulisszás váltókar.

A kilencvenes évek stílusában modernizálták a műszerfalat, az analóg számlapok helyére digitális műszerek kerültek, de a kormánykerék éppúgy műanyag, mint a korszak sok autójában. A fékeket a Brembo, az abroncsokat a Pirelli szállítja, és bár az 5,7 literes V12-es motorján még dolgoznak, de ha elkészül, akkor 550 lóerőre lesz képes, amivel 3,5 másodperc alatt gyorsulhat százra az Eccentrica autója, és 335 km/órával is száguldhat.

Az álmokat valóra váltani sosem volt olcsó, és az Eccentrica is csak kevesek számára lesz elérhető. A formát jegyző BorromeodeSilva dizájnstúdió segít majd az érdeklődőknek teljesen személyre szabni az autójukat, ezért a tizenkilenc legyártandó példány mindegyike egyedi lesz. Az építése másfél évet is igénybe vehet, és nem elég, hogy 1,2 millió euróba kerül, ezen felül még az alapjául szolgáló klasszikus Lamborghini Diablót is be kell szerezni hozzá.

Hatvan éve gyárt sportautókat a Lamborghini, az öklelő bikás márka történetéről a Roadster magazin 12. számában olvashatsz. A Diablo elődjeként hódító Countach sztoriját pedig ebben a cikkünkben olvashatod el, annak modernizált változatát éppen maga  a gyártó készítette el:

lamborghini diablo | sportautó | eccentrica | restomod | szupersportautó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom