A Countach egy generáció poszterautója volt, és a legendás típus születésének ötvenedik évfordulójára a Lamborghini elkészült a modern változatával, amit limitált szériában gyártásba is küldenek.
Az ék alakú formájával új korszakot nyitott a Lamborghininél a Countach, aminek első prototípusát éppen ötven évvel ezelőtt, 1971-ben mutatták be.
Az extravagáns stílusú szupersportautó két év múlva került gyártásba, és egészen a kilencvenes évekig meghatározó szerepet játszott, egy generáció nőtt fel úgy, hogy a Countach posztere lógott a hálószobája falán.
Marcello Gandini formatervező és Paolo Stanzani főmérnök a legendás Miura után ismét remekművet alkottak,
aminek kevesen értek a nyomába. A Lamborghininél a Diablo váltotta fel, aminek az utódja a Murciélago lett, majd az Aventador, ennek éppen nemrég jelent meg az utolsó, Ultimae névre keresztelt legerősebb szériája.
Még nem derült ki, hogy mivel áll elő a Lamborghini az Aventador után, de nemrég megszellőztették, hogy feltámad a Countach, és ezzel azonnal felcsigázták a rajongókat. A Countach végül nem az Aventador utódja lett, hanem a műszaki alapjára épülő limitált szériás különlegesség, egy
olyan szupersportautó, ami méltó felélesztése az ikonikus névnek.
Az új Countach minden apró részletével az eredeti típus valamelyik kivitelének formáját idézi.
Az orrát és a telefontárcsa-felniket a későbbi Quattrovalvole szériáról mintázták, az oldalablak mögötti szellőzőrácsok a legelső prototípusról származnak, az óriási szélső légbeömlőkhöz pedig a korai szériás Periscopio változat állt modellt.
A hátsó lámpák formája ismerős lehet a szintén az Aventador alapjára épülő Siánról, és a technika is ebből a modellből származik. A 6,5 literes V12-es szívómotort hibrid rendszerrel szerelték fel, amivel a 780 lóerős teljesítményét 814 lóerőre növelték.
A 34 lóerős elektromotorhoz nem akkumulátor, hanem szuperkondenzátor tárolja az energiát.
A hibrid rendszerrel az új Countach a Lamborghini egyik leggyorsabb szupersportautója lett.
2,8 másodperc alatt gyorsul fel nulláról százra, 8,6 másodperc alatt éri el a kétszázas tempót, a végsebessége 355 km/óra. A teljesítménye ezzel gyakorlatilag megegyezik azzal, mint amire az Aventador Ultimae és a Sián képes.
A belső térben már kevesebb a retró részlet, még az Aventadorból ismerős 8,4 colos érintőképernyőt is ott találjuk, aminek egy menüpontjában digitális képeskönyvként lapozhatjuk végig a Countach tervezésének folyamatát.
A vevőknek főleg az eredeti modell színeit ajánlják, de természetesen modern metálfényezést is lehet választani.
Ferruccio Lamborghini, a márka alapítója éppen olyan fehér színű, vörös bőrbelsővel szerelt Countach-t hajtott, mint amivel bemutatták az új modellt. Nem egyszeri kiállítási tárgy lesz, hanem 112 példányban gyártásba is kerül, de már a bemutatója idejére elfogyott az összes.
2022-től csodálhatjuk meg az utakon a Countach gyönyörű utódját.
Stílusos feltámadás
Nem ez az első alkalom, hogy a múltból merítettek ihletet a legújabb szupersportautók építéséhez. A Bugattinál a kilencvenes évekbeli EB110 ihlette a Chiron alapjára készült Centodieci formatervét, de egy kicsivel régebbre, a múlt század első felébe is visszatértek a világ legdrágább autójaként ismert La Voiture Noire tervezésénél.
lamborghini | szupersportautó | lamborghini countach
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!