Close
Lebontják az egykori Wichmann kocsmát és még négy Király utcai épületet

Lebontják az egykori Wichmann kocsmát és még négy Király utcai épületet

Tényleg semmit, de semmit nem ér a múlt?

A Falanszter blog az ÉTDR-re (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) hivatkozva írta meg, hogy lebontják az egykori Wichmann kocsmát, ahol két éve pizzázó működik. A Kazincy utca 55. szám mellett a szomszédságában levő, Király utcára néző 23., 25., 27. és 29-es számú házakat is lebontják, hogy ötemeletes, tetőtérbeépítéses szállodát építsenek a helyére. Emellett a Király–Kazinczy sarkán lévő, apró, kedves játszótér is megy a levesbe.

Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok 1986-ban vásárolta meg az épületet, és 2018-ban zárta be a Kazinczy utcai ház földszintjén működő, legendás kocsmáját azzal az indokkal, hogy hetvenéves korára elfáradt a vendéglátózásban. Az új fejleményeket Wichmann már nem érhette meg: tavaly februárban hosszan tartó betegség után elhunyt.

Az épület önmagában is legendás: az egykor Kreuzgasse (Kiskereszt utca) 517. számmal ellátott földszintes épületet 1834-ben vásárolta meg Schneider József kártyafestő, hogy kisebb átalakítások után itt rendezhesse be pakligyártó műhelyét. A mester ebben az épületben alkotta meg 1836-ban a harminchat lapos magyar kártyát, melyre emléktábla is utal az egykori kocsma bejárata mellett.

Ezután százhetven év alatt működött benne Rothauser Mór  díszmű-, ruha- és rövidáru-kereskedése, aki egy emeletet is felhúzott az épületre, majd továbbadta Zierlichné Fischer Cecíliának, aki bordélyházat működtetett benne olyan kuncsaftokkal, mint Ady Endre és Krúdy Gyula. A 20. század elején az új tulajdonos, Bíró Mór adta bérbe az épületet, amit a Magyar Teozófiai Társaság kezdett használni. Később ruhabolt volt a helyén, majd 1986-ban lett Wichmann Tamás a tulajdonos.

És most vége.

És a Wichmann mellett bekaszálnak egy nagyon aranyos játszóteret, amely a kerületben finoman szólva is esszenciális, valamint a  Dirnbacher–Fluck-bérházat, a korábban Magyarország első mozijaként funkcionáló Hugmayer–Michalovits-bérházat és a Puphka–Hohlfeld-bérházat, hogy a helyükre egy építészetileg borzasztóan oda nem illő, ötemeletes, tetőtérbeépítéses gigaszállodát építhessen fel az új tulajdonos.

Igen, ezek a házak már nagyon sok ideje állnak üresen; szomorú hanyatlásban bedeszkázva várták, hogy az ezeréves Scooter’s trafik meg a rég bezárt fabútorbolt cégéreit lecserélve ismét élet költözzön beléjük.

De erre nem az a megoldás, hogy ledózeroljuk a múltat.

Egész egyszerűen felháborító, hogyan adhatnak engedélyt egy ilyen projektre, amely építészetileg teljesen helyidegen, és olyan, műemlék jellegű épületeket áldoznak be érte, amelyek Budapest múltjának csiszolásra váró ékkövei lehetnének. Miért nem lehet felfogni, hogy a pillanatnyi haszon hosszútávon mennyire káros egy városnak? Hogy mennyit veszít Budapest egyedi, utánozhatatlan arculata azzal, hogy közel kétszáz éves, történelmi épületeket darálnak be egy tízezredik, ugyanolyan szállodáért?

Olyan épületek ezek, amelyeket nem lehet újraépíteni. Azért, mert régi dolgot nem lehet tervezni. A régi a múltjával válik régivé; az idővel, amit átélt, a történelemmel, ami hozzátapadt, az életekkel és történetekkel, amelyek körülszövik, és azzal az építészeti esztétikával, ami egy régi kor gondolkodásáról, látásmódjáról mesél a klasszicista homlokzatok ódon falain keresztül.

Nem lehet kétszáz évvel ezelőtti dolgot létrehozni; és ha elveszítjük, akkor ezt végleg, örökre elveszítjük. Visszahozhatatlan, pótolhatatlan veszteség nem felújítani, megőrizni, értékként kiemelni, hanem megsemmisíteni mindezt a velünk élő örökséget.

A Király utca 1929-ben

Ha pedig valaki azt mondja, hogy ez csak pár épület és a szálloda meg megélhetést fog adni az embereknek, azt megkérdezném, hogy ugyanígy vélekedne-e, ha egy Munkácsy-festményt dobnának a szemétbe egy lapostévéért, vagy a Király–Nagymező sarkán álló Ávilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomot dózerolnák le egy plázáért? És csak egy mondat jut eszembe a végére, egy bizonyos Winston Churchilltől:

a múltját feledő nemzetnek nincs jövője.

Ha pedig tényleg ennyire semmit sem ér a múlt, az elképesztően riasztó és szomorú a jövőre nézve.

(Forrás: Falanszter.blog, 444, fotók: Wichmann, Wikipédia)

FOLYTASD EZZEL
Nem kellene sokáig győzködniük, hogy ebbe a wyomingi házba költözzünk
Amikor ezt látod az ablakodból, érdemes lehet azonnal kihívni egy időmágust
Megjelent a Roadster negyedik lapszáma.

Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, és akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak.
Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom