Meglepő, hogy melyik ország légitársasága vezeti a pontossági listát

A Cirium repüléselemző cég elkészítette a legkevesebbet késő légitársaságok listáját, az eredmények tartogatnak meglepetéseket.

Az élen az Azul Brazilian végzett, amely tavaly közel 280 ezer járatot indított, ezeknek pedig 88,93 százaléka a tervezett időponthoz képest 15 percen belül megérkezett a célállálomásra. Dél-Amerikából a chilei LATAM Airlines szintén jól teljesített, több mint 450 ezer járatból 86,31 százalék volt pontos, amivel a negyedik helyet szerezte meg, a kolumbiai Avianca pedig a hatodik helyen végzett közel 145 ezer járatának 83,48 százalékos pontosságával.

Az Egyesült Államok szintén meggyőző eredményeket mutatott fel mind a légitársaságok, mind a repülőterek tekintetében. A Delta Airlines sorozatban második éve kapta meg a Cirium Platinum-díjat, amely pontosság mellett azt is díjazza, hogy a légitársaság sikeresen oldja meg, hogy az utasokat a lehető legkevesebbet tapasztaljanak a fennakadásokból. Ugyan a globális ranglistán csak az ötödik helyet szerezte meg, így is azzal büszkélkedhet, hogy több millió járatának 83,63 százaléka volt pontos, és a világ legbiztonságosabb légitársaságainak listáján is helyet kapott.

A világ tíz legpontosabb repülőtere közül hatot az Egyesült Államokban találunk, ezek közül Salt Lake City nemzetközi repülőtere érte el a legmagasabb helyezést.

Az ázsiai és csendes-óceáni térség lényegesen lassabban kezdte meg az újranyitást a Covid után, mint a világ többi része, Japánba például októbertől érkezhettek szabadon a turisták, így az ország némi versenyelőnybe kerülhetett. Két légitársasága, az All Nippon Airways és a Japan Airlines is dobogós lett, míg a StarFlyer a világ vezető fapados légitársaságának címét nyerte el, miután csaknem 22 ezer járatának 95,23 százaléka lett pontos, a tokiói Haneda pedig a világ legpontosabb repülőtere lett az indulások tekintetében.

A top tízbe sem európai légitársaság, sem repülőtér nem került be, ugyanakkor Európa legjobbja a spanyol Iberia lett 91 ezer járatának 85,87 százalékos pontosságával.

A legpontosabb légitársaságok

1. Azul Brazilian Airlines (88,93 százalékos pontosság; 279 722 járat).
2. All Nippon Airlines (88,61 százalékos pontosság; 162 370 járat).
3. Japan Airlines (88,00 százalékos pontosság; 165 981 járat).
4. LATAM Airlines (86,31 százalékos pontosság; 451 651 járat).
5. Delta Air Lines (83,63 százalékos pontosság; 1 004 684 járat).
6. Avianca S.A. (83,48 százalékos pontosság; 144 525 járat).
7. Emirates (81,30 százalékos pontosság; 137 589 járat).
8. United Airlines (80,46 százalékos pontosság; 789 200 járat).
9. Qatar Airways (78,32 százalékos pontosság; 152 377 járat).
10. American Airlines (78,29 százalékos pontosság; 1 076 100 járat).

A legjobban teljesítő repülőterek

1. Haneda repülőtér, Tokió (90,33 százalékos pontosság; 373 264 járat).
2. Kempegowda nemzetközi repülőtér, Bangalore, India (84,08 százalékos pontosság; 201 897 járat).
3. Salt Lake City nemzetközi repülőtér, Utah (83,87 százalékos pontosság; 226 545 járat).
4. Detroit Metropolitan Wayne megyei repülőtér, Michigan (82,62 százalékos pontosság; 271 963 járat).
5. Philadelphia International Airport, Pennsylvania (82,54 százalékos pontosság; 233 777 járat).
6. Minneapolis-St. Paul nemzetközi repülőtér, Minnesota (81,95 százalékos pontosság; 276 346 járat).
7. Indira Gandhi nemzetközi repülőtér, Delhi (81,84 százalékos pontosság; 411 205 járat).
8. Seattle-Tacoma nemzetközi repülőtér, Washington (81,04 százalékos pontosság; 383 250 járat).
9. El Dorado nemzetközi repülőtér, Bogotá (80,72 százalékos pontosság; 273 721 járat).
10. Charlotte Douglas nemzetközi repülőtér, Észak-Karolina (80,68 százalékos pontosság; 457 871 járat).

Az utazók kedvenc légitársaságai ezek voltak az idén.

(Forrás: CNN, képek: Unsplash, Getty Images)

késés | legpontosabb | lista | pontosság | légitársaságok

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom