Lenyűgöző kiállításon gyönyörködhetsz a legszebb magyar asztrofotókban

Péntektől lesz látogatható a csillagos égboltot, az égitesteket, az égbolt jelenségeit és objektumait bemutató, legszebb magyar asztrofotókból álló országos kiállítás Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában.

A Csillag-Képek 2020 online tárlat tavaly októberben nyílt meg a Magyar Asztrofotósok Egyesületének szervezésében a Magyar Természettudományi Múzeumban – mondta Francsics László, az egyesület elnöke.

A hetven alkotó száz asztrofotóját bemutató tárlatot a pandémia miatt csak jelentős korlátozások mellett lehetett megtekinteni. A kiállítás képeiből összeállított vándorkiállítás első állomása a zalai megyeszékhely, ahol a látogatók a járványügyi szabályok betartása mellett már beléphetnek a kiállítóterembe.

A Gönczi Galériában negyven asztrofotót mutatnak be.

A tárlat hármas tematika szerint épül fel: az asztrotájképek együtt ábrázolják a földet és az eget. A gyönyörű természeti vagy épített környezet fölött láthatjuk a Tejutat, a csillagos égbolt részeit, a szabad szemmel is jól érzékelhető csillagászati jelenségeket. A másik kategóriában a nagytávcsöves fotókon a Naprendszer objektumait örökítették meg: gyönyörű krátereket, a nap- és a holdfogyatkozást, a Marsot és a Vénuszt. A mély-ég, a mélyűr világa témakör a szabad szemmel nem látható, távoli égitesteket mutatja be. A képeken galaxisok, csillagködök, csillaghalmazok, elvarázsolt színű és lenyűgöző formavilágú objektumok sokasága látható.

A zalaegerszegi vándorkiállításon húsz-harminc alkotó fotója került a falakra, többségük a régióban, a városhoz közeli tájékon él és dolgozik.
A legsikeresebb asztrofotósok sok időt, energiát fordítanak a fényképezésre, műszaki ismeretekkel rendelkeznek, ismerik a csillagászati képrögzítés eszközeinek működését. Megküzdenek az időjárással, hiszen borult időben nem lehet asztrofotózni, a csillagászati ismeretek birtokában az égen is jól tudnak tájékozódni. Figyelemmel kísérik a holdfázisokat, mert telihold idején, amikor a fényes az ég, nehéz jó felvételeket készíteni – ismertette a részleteket Francsics László.

Kiemelte, a magyar asztrofotósok a világban is megállják a helyüket, képeikkel a nemzetközi kiállításokon is rendszeresen megjelennek. A három éve alapított egyesület legfontosabb célja, hogy összegyűjtse az asztrofotókat és bemutassa a nagyközönségnek. Az asztrofotósok munkáját tudásátadással és nagyteljesítményű távcsövek építésével segítik, egy Somogy megyei településen (ahol a legalacsonyabb a fényszennyezettség) sötétegű észlelőhelyet hoznak létre.

A zalaegerszegi vándorkiállítás június 25-ig tekinthető meg a Gönczi Galériában, a Csillag-képek 2020. elnevezésű országos tárlat teljes anyagából pedig önálló kötet készült.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, illusztrációk)

asztrofotók | gönczi galéria | tárlat | kiállítás | zalaegerszeg

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom