Azt hitted, nem szeretnél egy konténerben élni? Most biztosan újragondolod!

Egy pompás lengyel ház a bizonyíték, hogy konténerben élni lehet magasélet!

A lengyel Wiercinski Studio alakított át két szállítókonténert egy szintén szállítható házzá. Az épület jelenleg a Szelagowski Nemzeti Parkban van letéve Poznanban és a fotók alapján valami egészen pazar kis otthon lett belőle a természet lágy ölén.

Az építészcsapat kifejezetten kihívást keresett, mikor kliensei számára megalkotta ezt a mobilotthonként és irodaként is használható konténerházat, mely a Portable Cabin nevet kapta.

A konténerház tizenkét és fél méter hosszú, kilenc méter széles, 2,6 méter belmagasságú és összesen négy konténer alkotja: kettő tartóelemként az alsó szint és tárolóként funkcionál, a felső két, összekapcsolt konténer pedig az élettér.

A konténereket a zöld festésen kívül teljesen eredeti állapotukban használták fel, a házhoz pedig egy huszonöt négyzetméteres, bájos teraszt csatoltak, ahonnan a közeli folyóra látni.

A házat purhabbal szigetelték, majd hársfalemezekkel burkolták belül. Az élettérhez külső lépcső vezet fel, a konténerházban pedig minden van, amire szükség lehet: hálószoba, nappali, étkező és munkaállomás, ezek közt pedig a fürdő.

A bútorozást a letisztult egyszerűség jellemzi és a lágy színek, a konténerek ajtajai helyett pedig nagy üvegablakokon árad be a fény a mobil otthonba. A jelenlegi tulajdonosok úgy tervezik, hogy még idén áthelyezik a konténerotthont, méghozzá víz fölé fogják installálni a mobilotthon. Szerintünk elég pompa projekt lett, szívesen vonulnánk el egy ilyen házikóba a természet ölén.

(Fotók: ONI Studio)

projekt | kabin | dizájn | természet | szállítható ház | erdő

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom