Close
Senki nem kívánhat ennél jobb születésnapi ajándékot – Lexus RC–F-teszt

Senki nem kívánhat ennél jobb születésnapi ajándékot – Lexus RC–F-teszt

Tíz évvel ezelőtt alapították meg a Lexus sportrészlegét. Ennél a V8-as, hátsókerék-meghajtású kupénál semmi nem igazolja jobban a döntést.

Nehéz elképzelni egy olyan élelmiszeripari céget, amely reklámkampányokban hirdeti a vegán életmódot és persze a saját vegán termékeit, miközben állatokat tenyészt és vágóhidat működtet. Hát egy olyan autógyártót, amely sok éve, az anyacégével együtt, a saját hibrid autóival párhuzamosan hirdeti a hibrid technológiát, mint egyszerű, környezetbarát, takarékos és olcsón üzemeltethető rendszert – közben pedig a hibrid típusainak sora mellett épít egy ötliteres, V8-as élménykupét?

Nem tudom, van-e vegán mészárszék, autóipari példa viszont biztosan: a Lexus.

Miközben ugyanis az alsó-középkategóriás CT-től az LS luxuslimuzinig vagy kizárólag hibrid, vagy hibrid meghajtással is kínálják a modelljeiket, az RC 300h, tehát szintén hibrid kupé mellett elkészítették a V8-as, hátsókerék-meghajtású RC–F-et.

LED-esre cseréltem otthon az összes égőt, szelektíven gyűjtöm a szemetet, komposztba küldöm a kertben összegereblyézett avart, viszek magammal szatyrot a boltba, és őszintén aggódom a klímaváltozás hatásai miatt, de nem tudok mást mondani:

ez a legjobb dolog a Lexus újkori történelmében.

Ennek az autónak nem ez a lényege, de kezdjük a külsejével: a Lexus immár felismerhető, ám általában azért vitatható, markáns formavilága az RC-nek tökéletesen áll. Vad, de nem zavaróan agresszív, legalább annyira vonzza a tekintetet, amennyire megérdemli. Az elhízott, hátrafelé dőlő homokóra-hűtőmaszkból indulva alakul a forma, amely széles terpesztésű, rövid, csapott farban végződik, de ez csak a nagyon vázlatos leírás, mert a részletektől lesz a nem rosszból nagyon dögös.

Esetünkben ezt még jócskán fokozza a selyemfényű szürke fényezés a csillogó karbonszálas elemekkel – a tesztautó ugyanis az F, azaz a Lexus házi sportosztályának tízéves jubileuma alkalmából, kisszériában készített sorozatának egy példánya, az Európába szánt huszonöt darab egyike, Magyarországon az egyetlen. A 10th Anniversary Edition jellemzője még az erősen kék belső – az F részleg színe a kék –, ami a sportülések egy részének, a kormánynak, a váltógombnak és a műszerfal egy részének kék bőrbe húzását, valamint kék biztonsági övet és kékes karbonbetéteket jelent.

Az F egyébként a híres japán Fuji versenypályáról kapta a nevét, az RC pedig a radical coupé rövidítése, hogy gyorsan túlessünk a kódfejtésen. A Lexusnak az F olyan, mint a Mercedesnek az AMG vagy a BMW-nek az M, és mivel a Lexus velük egy ligába tartozik (vagy egy ligába akar tartozni, nem minden típusnál egyértelmű, hogy ez sikerült), nem intézhetik el a dolgot néhány sportos elemmel.

Nem is tették, nagyon nem.

Az RC–F a Lexus valaha volt legerősebb, egyébként részben a Yamaha Motorsport által tervezett V8-asát kapta: az ötliteres szívómotor – ma már a turbó nélküliség is igazi kuriózum, a Fordot is áldottuk érte a Mustang miatt – 477 lóerős, és bár az autó sem pille a maga bő 1,8 tonnájával, egy pillanatig sem tűnik feladatnak a mozgatása. Négy és fél másodperc a százra gyorsulás értéke, ez viszont csak egy szám, még ha alacsony is, az RC–F-et viszont számokkal nehéz jellemezni. (Azért itt van még kettő: 530 Nm nyomaték, 270 km/h végsebesség.)

Egy erős, V8-as, hátsókerekes kupét vezetni általában jó: a nyers Mustangot is az, és az egészen más karakterű Lexust is. Kezdődik a hanggal: az új autók közül csak nagyon kevés ad ki rendes, szívó V8-as hangot – ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy már csak nagyon kevésben van szívó V8-as –, az RC–F pedig nem akarja megfosztani ettől a ritka élménytől az utasokat. Alapjáraton is szépen szól, gázadásra és visszaváltásra viszont olyan gyönyörűen, hogy onnantól kezdve csak gázt adni és visszaváltani akarunk. Előbbire azonnal reagál a motor, utóbbit a kormány mögötti fülekkel tehetjük meg, mert bizony ez a kupé automata váltós, szerencsénkre nemcsak nyolcfokozatú, de elég lelkes szerkezet is.

Könnyű elérni, hogy kicsit megmozgassa a fenekét, ám az RC–F még nagy sebességnél, határhelyzetben is jól uralható, ami azért is előnyös, mert erre készteti az embert. Ilyenkor gond nélkül elfogyaszt több mint húsz litert száz kilométerenként, nehogy elfelejtsük, ez mennyire másik fejezet a Lexus történetén belül, mint a hibridek.

A műszerfal az eklektika jegyében készült, a hangerő-tekerőjének tapintása kifejezetten kellemetlen, az érintőpados infotainment-rendszer vicc a humortalan fajtából, a hátsó két ülés pedig csak dísz, igaz, annak szép. De ez nem számít: bár az RC–F építésmódja kihalófélben van, a csúcstechnika nála kiegészíti, és nem csorbítja az élményt. Ha frissebb belső és nyugodtabb, kényelmesebb utazás a cél, arra ott a Lexus LC luxuskupé, akár ugyanezzel a V8-assal, tízfokozatú automata váltóval szerelt.

Igazán keményen meghajtani viszont az RC–F-et érdemes: arra való, akkor jön ki igazán a tudása, és a Lexus vagánysága, hogy a hibridek mellett még bevállalt egy ilyen konstrukciót. Méltó az F divízió tizedik évfordulójához – a huszadiknál jó eséllyel már nem lesz ötliteres benzines ünnepi modell.

(Fotó: Tóth István)

Close