Több tucatnyi lopott műtárgyat foglaltak le a világ egyik leghíresebb múzeumából

A manhattani kerületi ügyész hivatalának tájékoztatása szerint több tucatnyi műtárgyat foglaltak le a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumból, a nyomozók ugyanis úgy vélik, azok lopottak.

Alvin Bragg kerületi ügyész szóvivője a CNN-nek elmondta: három kutatási paranccsal a kezükben foglaltak le mintegy huszonhét műtárgyat a múzeumtól, amelyet származási országukba fognak visszajuttatni.

Úgy tudni, a jövő héten összesen ötvennyolc tárgy kerülhet vissza Olaszországba, ebből hat a Metropolitanból, tizenhat pedig Egyiptomba tér vissza, közülük hat származik a mostani lefoglalásokból.

Arról nem adtak tájékoztatást, hogy a többi műtárgyat hol foglalták le és azt sem tudni, pontosan mik ezek. Azt azonban a szóvivő kiemelte: nem titok a gyűjtők, a múzeumok és az aukciós házak előtt, hogy lehetnek a birtokukban lopott műtárgyak. Ezeket a hálózatokat egyértelműen felfedték és nyilvánosságra hoztak számos olyan információt, ami fel lehet használni arra, hogy a régiségeket visszajuttassák oda, ahová jogosan tartoznak.

Hozzátette: a nyomozásukat, amely eddig közel kétezer műtárgy hazaszállításához vezetett, tovább folytatják.

A kép csak illusztráció a múzeum gyűjteményéből.

Augusztusban harminc régiséget juttattak vissza Kambodzsába, köztük egy 10. századi khmer szobrot is. Júliusban a tisztviselők közel tizennégy millió dollár értékű lopott régiséget vittek vissza Olaszországba,

ebből több tucatot Michael Steinhardt amerikai milliárdostól foglaltak le.

2021-ben a Metropolitan három afrikai műtárgyat, köztük egy pár 16. századi benini sárgaréz táblát adott vissza Nigériának. A lépés azután történt meg, hogy egyre nagyobb nyomás helyeződött a múzeumokra a gyarmati időkben elrabolt, pótolhatatlan műtárgyak visszaszolgáltatására.

(Forrás: CNN, fotók: Getty)

Metropolitan Museum of Art | műtárgylopás | műkincskereskedelem | lefoglalás

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom