Reagált Európa legnagyobb légitársasága az ukrán háború következményeire

A Lufthansa vezérigazgatója szerint a légitársaság összeköti az embereket, a kultúrákat és a gazdaságokat. Kijelentették: kiállnak a béke mellett.

A német nemzeti légitársaság tájékoztatása szerint a húsvéti és a nyári járatfoglalások részben meghaladják a válság előtti szintet, köszönhetően annak, hogy enyhülnek az utazási korlátozások, ezzel párhuzamosan pedig visszatér az utasok bizalma is. Az Austrian Airlines-t, a Brussels Airlines-t és a Swiss-t magába foglaló Lufthansa csoport szerint

a rövid- és középtávú útvonalakon a nyári kapacitás majdnem a 2019-es szintre áll vissza.

A vállalat 1,8 milliárd eurót, azaz 712 milliárd forintnak megfelelő összeget veszített 2021-ben, melynek következtében jelentős szerkezetátalakításra volt szükség. Tájékoztatásuk szerint ma a Lufthansa-csoport hatékonyabb és fenntarthatóbb, mint a járvány előtt volt, s még történetük pénzügyileg legnehezebb évében is képesek voltak több mint százezer munkahelyet megőrizni.

A Lufthansa bízik abban, hogy ebben az évben erőteljes felfutás lesz tapasztalható a légi közlekedésben. Ahogy fogalmaznak:

az emberek utazni akarnak, személyes kapcsolatot keresnek. Szükségük van rá az elmúlt két év korlátozásai után.

Úgy vélik: most mentálisan és – tekintettel a kedvező foglalási adatokra – kereskedelmileg is maguk mögött tudják majd 2022-ben hagyni a válságot, hogy megerősödve nézhessenek szembe a következő kihívással.

A Lufthansa továbbá az ukrajnai orosz invázió kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy légitársaságaik összekötik az embereket, a kultúrákat és a gazdaságokat. Kiállnak a nemzetközi megértés és a béke mellett Európában és szerte a világon.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

utazás | ukrajna | repülős utak | covid-19 | utazási kedv

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom